Fotó: Boda L. Gergely
Felhívást intézett pénteken a szülőkhöz Florian Bodog egészségügyi miniszter, kérve őket, hogy oltassák be gyermekeiket.
2017. május 19., 17:232017. május 19., 17:23
„Növelnünk kell a beoltottsági szintet, ezért most ismét felhívást intézek minden felelős szülőhöz: kérem, oltassák be gyermekeiket! Az oltás ajándék a gyermekeknek, olyan, mint a keresztség, az anyatej vagy a szeretet, amellyel elárasztják őt” – idézi az Agerpres hírügynökség a bákói látogatáson tartózkodó tárcavezetőt.
A miniszter hozzátette,
ugyanakkor azonban felhívta a szülők figyelmét, hogy amennyiben elutasítják a vakcinát, vállalniuk kell az ezzel járó kockázatot.
Bodog azt is elmondta,
ugyanakkor felkérte az Országos Gyógyszerügynökséget, tüntesse fel honlapján, hogy a vakcinák milyen mellékhatásait tapasztalták eddig az országban.
„Tudatosítani kell azonban azt is, hogy az oltásokkal sok betegséget sikerült száműzni, és úgy gondolom, ez a tény kell hogy vezéreljen bennünket. Ugyanakkor azzal is egyetértek, hogy ismertetni kell az oltások előnyeit és az ezzel járó kockázatokat is, ezért a törvénytervezetben javasolt technikai csoportoknak épp az lenne a feladatuk, hogy beszéljenek erről a szülőkkel” – fogalmazott az egészségügyi tárca vezetője.
Spanyolországban a legmagasabb a várható élettartam az Európai Unióban, 84 év, míg Romániában a harmadik legalacsonyabb, 76,6 év. Az uniós átlag 81,5 év – derül ki az Eurostat pénteken közzétett adataiból.
Meghalt egy 44 éves férfi Hunyad megyében, miután vadászat közben egyik társa véletlenül mellkason lőtte.
Két fiatal vesztette életét egy autóbalesetben csütörtökön a 65A jelzésű országúton, az Argeş megyei Căldăraru településen.
Elakadt a hóban három lengyel turista a Bucsecs-hegységben levő Szarvas-völgyben.
Tavaly 4862 személy szenvedett munkabalesetet Romániában, 112-vel kevesebben, mint egy évvel korábban; az áldozatok közül 90-en életüket vesztették.
Harmadik alkalommal hirdeti meg a Magyar szemmel című fotópályázatot a Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkársága – tájékoztatta az államtitkárság kedden az MTI-t.
Az Európai Bizottság eljárást indított a Meta ellen a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabály alapján.
Kisfilmben buzdít választási részvételre az Európai Parlament. A politikamentes videóban idősek hívják fel unokáik figyelmét a demokrácia törékenységére, a szavazás fontosságára.
Már csak egyet kell aludni, és kezdődik a minivakáció: hatnapos vakációra mennek szerdától a közalkalmazottak, mivel a kormány pihenőnappal kötötte össze a május elsejei munkaszüneti napot az ortodox húsvét négynapos ünnepével.
Kisorsolta hétfőn a Központi Választási Iroda (BEC) a június 9-i európai parlamenti választásokon induló pártok és választási szövetségek listáinak sorrendjét a szavazólapon.
szóljon hozzá!