
A CNSRL-Frăţia és CSDR szakszervezetek vezetői pénteken kivonultak a miniszterelnökkel folytatott tárgyalásról – adja hírül a Mediafax hírügynökség.
2010. március 19., 18:472010. március 19., 18:47
2010. április 08., 21:222010. április 08., 21:22
A szakszervezetiek kifogásolták Emil Boc viselkedését, aki, állításuk szerint, „ököllel ütötte az asztalt”, amikor pedig néhány szakszervezeti képviselőnek a tárgyalásokról való kitiltását kérték számon rajta, azt mondta: „ha nem felel meg, mehettek az utatokra”.
Marius Petcu, a CNSLR-Frăţia elnöke azt nyilatkozta,hogy a szövetségéhez tartozó tagszervezetek tegnap döntöttek: több mint 10.000 tagjuk vesz részt május elsején a fővárosban szervezendő
nagygyűlésen, majd kilenc napig sztrájkőrséget tartanak a prefektúrák és a kormány épületei előtt. „Ennek nincs köze a kormányfő mai viselkedéséhez. Mi azért jöttünk, hogy tárgyaljunk Emil Boccal, elmondjuk neki, mit tervezünk és közösen keressünk megoldást a felmerülő gondokra, de úgy tűnik a miniszterelnök nem akarja ezt”- mondta a szakszervezeti tömb elnöke. A szakszervezetek 705 lejes minimálbért kérnek, a nyugdíjtörvény és az egységes bérezési törvény módosítását, az elbocsátások leállítását, a 2010/1-es kormányrendelet módosítását illetve egy valós válságkezelő programot.
Egy ember meghalt az Európai Parlament brüsszeli épülete előtt keddre virradóan történt lövöldözésben, egy másik brüsszeli helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe, aki belehalt a sérüléseibe.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
szóljon hozzá!