„Újabb Neptunt” szervezne a Project on Ethnic Relations

Új alapokra kell helyezni a román többség és a magyar kisebbség közötti viszonyt, újra kell értékelni a húsz évvel ezelőtt megkötött megállapodást – jelentette ki hétfőn Sepsiszentgyörgyön Allen Kassoff, az Egyesült Államokban bejegyzett Project on Ethnic Relations (PER) jogvédő szervezet 2005-ben visszavonult igazgatója.

Bíró Blanka

2014. október 06., 21:122014. október 06., 21:12

A Kovászna megyei önkormányzat által szervezett beszélgetésen – melyen intézményvezetők, a történelmi egyházak és a civil szféra képviselői vettek részt – Allen Kassoff elmondta, román politikusok kérték, hogy a PER ismét vállaljon szerepet a román–magyar párbeszéd új alapokra helyezése érdekében.

Mint mondta, az amerikai szervezet képviselői januárban és márciusban találkoztak a román pártok és az RMDSZ képviselőivel, az elmúlt hétvégén pedig újabb egyeztetésre került sor. Allen Kassoff úgy látja, a románok is tudatában vannak, hogy akadozik a kommunikáció, érzik, hogy a magyar közösség igényeire jobban oda kell figyelniük.

Emlékeztetett, a Project on Ethnic Relations szervezte meg Neptunon azt a találkozót, melynek keretében  RMDSZ-es politikusok (a szervezet akkori alelnökei) tárgyalóasztalhoz ültek az akkori román hatalom képviselőivel, ezt pedig egy svájci találkozó előzte meg.

„Az RMDSZ-en belül is vita tárgyát képezte a Neptun-ügy, de úgy értékelem, a Fekete-tenger-parti üdülővárosban lezajlott találkozó nem volt hiábavaló, hiszen ez szolgáltatta az alapját annak, hogy az RMDSZ kormányzati szerepet vállaljon – mondta a civil szervezet volt igazgatója. – Húsz év alatt az etnikai jogok terén születtek eredmények, de ezek gyakorlatba ültetése nem valósult meg maradéktalanul, most már többre van szükség”.

Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke felszólalásában arra mutatott rá, nem elég újrakezdeni a tárgyalást a román féllel, új fejezetet kell nyitni a székelyföldi önrendelkezési igény figyelembevételével. Rámutatott: az Európai Unióban a romániai magyarság az egyetlen számottevő, kisebbségben élő közösség, amely nem rendelkezik az autonómia semmilyen formájával.  

„1990 óta a politikában és a társadalom más területein is felnőtt egy új generáció, új igények fogalmazódnak meg” – mondta a találkozón Tamás Sándor, emlékeztetve, hogy 2003-ban bekerült a nyelvi jogok szavatolása az alaptörvénybe, ám azóta nem történt semmilyen előrelépés a kisebbségi jogok terén.

„Elkészült az autonómiastatútum, ennek mentén tárgyalhatunk: regionális kétnyelvűséget, a költségvetési intézményekben etnikai arányosságot, helyben maradó adót és szórványban kulturális autonómiát követelünk” – mondta Tamás Sándor.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
2026. június 17., szerda

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt

Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt
Hirdetés