Augusztus 31-éig tartana a faembargó

Augusztus 31-éig tiltaná be a kormány a faanyag – a rönk, a fűrészáru és a tűzifa – exportját, az erre vonatkozó sürgősségi rendelettervezetet szombaton bocsátotta közvitára a környezetvédelmi minisztérium, a kabinet pedig várhatóan szerdai ülésén fogadja el a dokumentumot.

2015. május 17., 21:022015. május 17., 21:02

A rendelet szükségességét „az elmúlt tíz évben egyre nagyobb méreteket öltő illegális fakivágással” indokolják, amely a környezeti negatív hatások mellett „az állampolgárok biztonságát és egészségi állapotát is veszélyezteti”.

Egy másik, szintén közvitára bocsátott rendelettervezet ugyanakkor azt írja elő, hogy a hatálybalépésétől számított 45 nap után minden, exportra szánt vagy belföldön fuvarozott faszállítmányra engedélyt kell felmutatni, amelynek tartalmaznia kell többek között az eladó és a vásárló adatait, a fa eredetét, mennyiségét, illetve hogy mire szánják.

Victor Ponta miniszterelnök múlt szerdán jelentette be, hogy a kormány meghatározott ideig betiltaná a feldolgozatlan faanyag exportját, és felszólította az igazságügyi minisztériumot, hogy egy héten belül találjon jogi megoldást az intézkedésre, ellenkező esetben a szaktárca munkatársai „máshol kereshetnek állást”.

Követeléseket olvastak fel Sepsiszentgyörgyön

Szombaton – immár a második alkalommal – ismét több városban utcára vonultak a civilek, akik az illegális fakivágások és erdőkitermelés ellen tiltakoztak.

Kolozsváron több ezren vonultak utcára a hétvégi megmozduláson, amelyen Emil Boc polgármester és felesége is részt vett. Marosvásárhelyen a Vársétány fáinak védelmében akart tüntetést szervezni szombaton az egyik civil szervezet, a városháza azonban nem engedélyezte a megmozdulást.

Kivonulással fenyegetőzik a Schweighofer

A Schweighofer eközben kilátásba helyezte, hogy kivonul Romániából a parlament előtt lévő új erdészeti törvény miatt, amelynek hatásait beláthatatlanoknak véli – közölte az MTI, a Mediafax hírügynökségre hivatkozva. A társaság 2014 őszén Victor Pontát, a hét elején pedig a Legfelsőbb Védelmi Tanácsot (CSAT) figyelmeztette nyílt levélben, hogy kivonulásával mintegy háromezer munkahely kerül veszélybe. A nagyvállalat elégedetlenségét az váltotta ki, hogy a parlament által elfogadott, de Klaus Johannis államfő által újbóli megfontolásra visszaküldött erdészeti kerettörvény fajtánként 30 százalékra korlátozná az egyes cégcsoportok által felvásárolható fa mennyiségét a monopóliumok kialakulásának megakadályozása érdekében.

Johannis egyébként a napokban a német köztévének adott interjújában „idiotizmusnak” nevezte, hogy a törvény visszaküldésével külföldi nagyvállalatoknak lobbizna, mint rámutatott: nem ismeri a Schweighofer tulajdonosait.

Az osztrák cég arra figyelmeztette a CSAT-ot, hogy az erdészeti kerettörvény jelenlegi formájában egyes kereskedelmi és befektetési megállapodásokat, valamint európai szabályokat is sértheti. A Schweighofer tudatta, soha nem fenyegette nemzetközi perrel a kormányt, de készen áll megvédeni érdekeit. Johannis múlt héten jelentette be, hogy a CSAT elé viszi az erdők kérdését. Ezzel környezetvédőket próbálta megnyugtatni, akik immár többször is tüntetést szerveztek az erdők védelmében.

A közelmúltban olyan rejtett kamerás kisfilm került nyilvánosságra, amelyen a Schweighofer áron felüli juttatásokat ígért egy magát erdőtulajdonosnak kiadó környezetvédőnek illegális szállítmányokért.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval

Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
Hirdetés
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
Hirdetés
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
Hirdetés