
Egy volt miniszter ellen bűnvádi eljárás indulhat, egy másik esetében viszont nem, miután a szenátus csütörtökön egyikük esetében jóváhagyta az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) kérését, a másik esetben azonban nem.
2015. február 12., 17:002015. február 12., 17:00
2015. február 12., 17:022015. február 12., 17:02
Két volt gazdasági miniszterről, Ion Aritonról és Varujan Vosganianról van szó. Előbbi a Demokrata-Liberális Párt (PDL), utóbbi a Nemzeti Liberális Párt (PNL) színeiben vezette a tárcát.
Vosganiant azzal gyanúsítja a DNA, hogy összejátszott Ioan Niculae üzletemberrel, és közbenjárt annak érdekében, hogy Niculae Interagro nevű cége a piaci árnál jóval kedvezőbben jusson hozzá a Romgaz által biztosított földgázhoz. Mindez annak ellenére történt így, hogy az Interagro nem volt jogosult az olcsó energiahordozóra, többek között azért, mert tartozásai voltak az állammal szemben.
Ebben az ügyben már nyomoznak egy másik volt PDL-s gazdasági miniszter, Adriean Videanu ellen is. A szenátus csütörtökön már másodízben utasította el a bűnvádi eljárás beindítását.
Ion Aritont ugyanannak az ökölvívógálának az ügyében kívánja meghallgatni a DNA, amelyben Elena Udrea volt fejlesztési és idegenforgalmi minisztert már őrizetbe vették. A gyanú szerint Ariton 2011-ben arra utasított tíz, a gazdasági tárca alárendeltségébe tartozó céget, hogy törvénytelen módon anyagilag támogassák Lucian Bute ökölvívó gáláját.
Mindkét exminiszter ártatlannak vallja magát, azonban míg Vosganian a bűnvádi eljárás jóváhagyásának elutasítását kérte kollégáitól, addig Ariton éppen arra buzdította őket, hogy hagyják jóvá az eljárást, hogy tisztázhassa magát.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!