Az előjegyzés nélkül vizsgálatra jelentkező pácienseket újraprogramozzák, vagy ki kell fizetniük a háziorvos által megszabott illetéket – nyilatkozta a Mediafaxnak Doina Mihăilă, a Családorvosok Országos Szövetségének elnöke.
2010. március 18., 17:052010. március 18., 17:05
2010. április 08., 21:552010. április 08., 21:55
Április elsejétől a háziorvosok, járóbeteg-rendelők, fogorvosok, rehabilitációs szakrendelők előzetes bejelentkezés után fogadhatják a pácienseket. Éppen ezért az orvosi rendelőkben jól látható helyen ki kell függeszteni a telefonszámot, ahol bejelentkezhetnek a páciensek. Kivételt képeznek a sürgősségi esetek, valamint a vidéki rendelők azokon a településeken, ahol a szükséges technikai felszerelés hiányában nem lehetséges az előjegyzés lebonyolítása.
Mihăilă kihangsúlyozta, hogy minden családorvosnak kötelessége feltüntetni a kabinetben alkalmazott összes költséget. Ugyanakkor a családorvosnak lehetősége lesz megszabni azt az illetéket, amit az előjegyzés nélkül vizsgálatra jelentkező páciensnek ki kell fizetnie. „Én 10 lejt kérek az előjegyzés nélkül vizsgálatra jelentkező pácienstől, de minden kolléga maga szabhatja meg az árat. Az új keretszerződés értelmében minden vizsgálatra legalább 15 percet kell szánnunk. Ugyanakkor minden konzultációhoz előzetes bejelentkezés szükséges” – jelentette ki Mihăilă.
Szerinte az ártámogatási rendszer módosítása, amely második félévtől lép érvénybe, nem befolyásolja az orvosi ellátás minőségét, mivel azok, akik drágább gyógyszereket szeretnének, fizetik a különbséget. Ellenben az utóbbi időben jelentősen növekedtek a rendelőbeli költségek, ezért a családorvosok az általános orvosoknak szánt összegek kiegészítését kérik – fűzte hozzá Mihăilă. Nem vonatkozik az előírás azokra a helyzetekre sem, amikor a beteg akut betegséget jelző diagnózissal jelentkezik szakrendelésre.
Egy ember meghalt az Európai Parlament brüsszeli épülete előtt keddre virradóan történt lövöldözésben, egy másik brüsszeli helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe, aki belehalt a sérüléseibe.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
szóljon hozzá!