Antonescu: Ponta nem marad kormánytag

Kemény hangon bírálta, sőt gyakorlatilag megfenyegette korábbi szövetségesét, Victor Ponta miniszterelnököt, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökét Crin Antonescu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) első embere.

Balogh Levente

2014. április 28., 17:252014. április 28., 17:25

2014. április 28., 17:252014. április 28., 17:25

A PNL elnöke vasárnap délután egy ploieşti-i kampányrendezvényen azt mondta: Ponta sajnálni fogja, hogy Traian Băsescu államfői mandátuma decemberben lejár, ha ugyanis ő nyeri meg az elnökválasztást, nem köt együttműködési megállapodást a kormányfővel, mint ahogy azt Ponta tette Băsescuval, sőt Ponta nem is lesz a kormány tagja.

„Ha megkapjuk a szavazatok több mint húsz százalékát, ez az egész cirkusz, amit a PSD-sek csatlósaikkal együtt képességeik szerint művelnek, nagyon szomorú következményekkel jár majd a számukra” – hangoztatta Antonescu, hozzátéve: a PNL világossá teszi majd, hogy van alternatíva, és az igazi küzdelem a szociáldemokraták és a liberálisok között zajlik majd. Leszögezte: ha megnyeri az államfőválasztást, módosul a kormánytöbbség összetétele a parlamentben, és olyan kormány alakul, amelynek Ponta nem lesz tagja.

Antonescu szerint emellett Ponta „hazug, gyáva és áruló.” Ponta ugyanakkor hétfői replikájában úgy vélekedett: Antonescu sohasem lesz államfő.

Mint ismeretes, a PNL a koalíciós viták miatt a közelmúltban kilépett a kormánykoalícióból, amely ennek nyomán elvesztette kétharmados többségét. A koalíció államfőjelöltje Antonescu volt, aki most csak a liberálisok színeiben indul az elnökválasztáson, ahol legfőbb ellenfele várhatóan maga Ponta lesz.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
Hirdetés
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
2026. október 06., kedd

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt

Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt
2026. október 06., kedd

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak

Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak
2026. október 02., péntek

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama

Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama
2026. október 01., csütörtök

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről

A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről
Hirdetés