
Ökoanarchista szélsőséges csoportok megkísérelték kiaknázni és kisiklatni a verespataki bányanyitás ellen egy hónappal ezelőtt kezdődött tüntetéseket – jelentette ki hétfőn a bányaprojekt ügyében alakult parlamenti különbizottság ülésén George Maior, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) parancsnoka.
2013. szeptember 30., 20:172013. szeptember 30., 20:17
2013. szeptember 30., 22:032013. szeptember 30., 22:03
A titkosszolgálat vezetője a testületi meghallgatáson nem nevezte meg, milyen csoportok próbálták „eltéríteni” az utcai demonstrációk jellegét, hozzátette azonban, hogy a hírszerzés megkülönböztetett figyelemben részesítette a döntéshozási folyamatot befolyásolni igyekvő kísérleteket is.
George Maior meghallgatása során kiderült, hogy a titkosszolgálat 1999 óta napjainkig több mint félezer alkalommal szolgáltatott információkat a Verespatakra tervezett bányaprojekt kapcsán a központi és helyi hatóságoknak. „Gazdasági, szociális, környezetvédelmi, valamint az épített örökség terén kifejtett hatása okán Verespatak nemzetbiztonsági kérdést jelent” – szögezte le a SRI parancsnoka. Maior hozzátette, az elmúlt tizennégy év során a hírszerzés átfogó elemzést bocsátott az illetékes romániai hatóságok rendelkezésére a színesfémbánya-projekt gyakorlatba ültetésének kockázatairól és előnyeiről, és arra is felhívta a figyelmet, hogy milyen akadályok gördülhetnek a terv megvalósítása elé. A titkosszolgálat vezetője ugyanakkor elmondta, a SRI nem foglalhat állást annak kapcsán, hogy indokolt-e a verespataki létesítmény engedélyezése, létrehozása, hatásköre mindössze arra szorítkozik, hogy megfelelő információkkal lássa el a döntéshozatalban illetékes hatóságokat.
A Verespatak-bizottság hétfőn meghallgatta Dan Şova infrastrukturális beruházásokért és külföldi befektetésekért felelős tárca nélküli minisztert is, aki arra figyelmeztetett: a kanadai-román Roşia Montană Gold Corporation nemzetközi választottbírósághoz fordulhat annak érdekében, hogy a bukaresti hatóságok kibocsássák számára a kitermelés beindításához szükséges engedélyeket. (A választottbíróság olyan pártatlan és független bíróság, amelyre a felek megállapodásukkal rábízzák – az állami bíróságok helyett – a polgári jogvita eldöntését. A választottbíráskodás a nemzetközi jogvitákban, illetve a kereskedelmi-gazdasági szférában a legelterjedtebb). „Nem tartom kizártnak, hogy a választottbíróság a beruházónak ad igazat, amely ez esetben a jelenlegi feltételek mellett vághat neki a verespataki arany- és ezüstlelőhely kiaknázásának. Vagyis számára kedvező, a román állam számára pedig kedvezőtlen feltételek mellett” – adott hangot jogászi véleményének a szociáldemokrata politikus.
Şova már korábban úgy vélekedett, hogy az RMGC-nek jó esélye van bíróságon pert nyerni Romániával szemben egy esetleges kártérítés ügyében, sőt szerinte az államnak kétmilliárd dollár kártérítést kell fizetnie, ha keresztbe tesz a beruházásnak. Robert Cazanciuc igazságügyi miniszter közben arról tájékoztatta a parlamenti különbizottság tagjait, hogy Verespatakon nem a kanadai társaság, hanem – a gazdasági minisztériumon keresztül – az állam hajtaná végre a telek- és ingatlankisajátításokat. A tárcavezető azonban nem tudott válaszolni arra a kérdésre, hogy az RMGC jelöli-e majd ki a kisajátításra ítélt épületeket.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!