Amikor inkább megéri kifizetni az illetéket, mint bajlódni az újrahasznosított csomagolóanyaggal

Omladozik a  csomagolóanyagokat újrahasznosító országos rendszer, az újrafelhasználással megbízott, fogyatkozó számú szervezetek ugyanis versenyhelyzet hiányában folyamatosan drágítják szolgáltatásaikat. A gyártók helyi szinten keresnek megoldást.

Barabás Hajnal

2016. november 15., 18:182016. november 15., 18:18

Kiegyensúlyozott piaci verseny hiányában jelentősen drágult a vállalkozók számára a csomagolóanyag-hulladék begyűjtése és újrahasznosítása, emiatt sok kisebb cég csődközeli állapotba került. Korodi Attila parlamenti képviselő kedden csíkszeredai sajtóbeszélgetésén hívta fel a figyelmet a problémára – szerinte közel állunk ahhoz, hogy az országos hulladék-újrahasznosítási rendszer teljesen összeomoljon. A politikus nyílt levélben akar Cristiana Paşcu Palmer környezetvédelmi miniszterhez fordulni, akitől azt kéri, hogy engedélyezze a hulladék begyűjtésével és újrahasznosításával foglalkozó új vállalkozások létrehozását.

A hatályos törvények szerint a csomagolóanyagot használó gyártóknak (például a tejfeldolgozóknak vagy az ásványvíz-palackozóknak) kötelességük az előállított mennyiség legalább 60 százalékát begyűjteni. A rendszer hatékony működése érdekében a csomagolóanyagok újrahasznosításának kötelezettségét átvállaló szervezeteket (Organizaţiile de Transfer de Responsabilitate – OTR) hoztak létre, ezek egyikével kell szerződést kötnie a termelőnek. Amennyiben nem teljesítik a 60 százalékos normát, a gyártóknak a pluszmennyiségért kilogrammonként 2 lejes illetéket kell fizetniük a Környezetvédelmi Alapba. Korodi Attila emlékeztetett: a bírságot még az ő miniszteri mandátuma alatt vezették be abból a meggondolásból, hogy aki nem akar tenni a környezetért, fizessen. „Csakhogy ma már másképp fest a helyzet. „Odajutottunk, hogy a gyártóknak immár kilogrammonként közel 2 lejt kell fizetniük az újrahasznosított csomagolóanyagért, vagyis szinte ugyanannyit, amekkora az illeték mértéke” – mutatott rá a képviselő.

A megbízott szervezetek a műanyagpalackért, az alumíniumért és a fapalettáért kilogrammonként 1,29 lejt számláznak ki, a papírért és üvegért valamennyivel kevesebbet. A díjszabásokat gyakorlatilag kedvük szerint határozzák meg, a romániai piacon ugyanis kevés ilyen szakcég maradt. Korodi elmondása szerint a korábbi években 8–10 ilyen vállalkozás is működött, csakhogy tavaly sokuk ellen ügyészségi eljárás indult, ennek nyomán egyes cégeket bezártak, mások ettől függetlenül szűntek meg. Jelenleg például az országban csak egyetlen üzemben hasznosítanak újra üveget. A helyzetet az is rontja, hogy a szaktárca tavaly óta nem engedélyezi az új szervezetek létrehozását.

A címlapkép forrása: Igazi Csíki Sör Manufaktúra Facebook-oldala

Lénárd: rossz a a rendszer
Lénárd András, a csíkszentsimoni Csíki Sör Manufaktúra sörgyár tulajdonosa kérdésünkre megerősítette, hogy a rendszer rosszul működik. Mint kifejtette: a megbízott szervezetek annyira megdrágították a szolgáltatásaikat, hogy anyagilag inkább megéri kifizetni az illetéket, mint csomagolóanyaggal bajlódni. „Gyakorlatilag ellehetetlenítik a kis termelő cégek működését” – panaszolta a cégvezető. Lehetséges megoldásként a sörgyár szerződést kötött a helyi hulladékgazdálkodó vállalattal, amellyel közösen elindították az „üvegszüret” elnevezésű környezetvédelmi kampányukat, amelynek keretében már 50 tonna üveget gyűjtöttek be, cserébe pedig sört adtak. „Hosszú távon működhet a kampány, de nagyon költséges” – mutatott rá Lénárd, aki ezért reméli, hogy sikerül országos szinten megoldani a problémát. A költségeik folyamatos növekedésére panaszkodott Bogács Lóránd, a csíkmadarasi Bomilact tejfeldolgozó tulajdonosa is – a cég szintén egy helyi céggel kötött szerződést.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 17., kedd

Több mint 600 millió forinttal segít Magyarország a székelyföldi árvízkárosultakon

305 821 576 forint adománnyal támogatták a magyarországiak a székelyföldi árvízkárosultakat, ehhez a magyar kormány még hozzátett ugyanennyit – számolt be Facebook-oldalán Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke.

Több mint 600 millió forinttal segít Magyarország a székelyföldi árvízkárosultakon
2025. június 17., kedd

Mitől zöldül a Balaton vize?

A hétvégén a Balaton több öblében is megjelent lokális algavirágzásnak várhatóan véget vet az érkező hidegfront, az elkezdődött árvaszúnyog-rajzás azonban akár még hetekig eltarthat.

Mitől zöldül a Balaton vize?
Mitől zöldül a Balaton vize?
2025. június 17., kedd

Mitől zöldül a Balaton vize?

2025. június 16., hétfő

Tervezet: megvonnák a bukaresti ingatlannal rendelkező képviselők és szenátorok albérlet-támogatását

Úgy módosítaná Ciprian Șerban képviselőházi elnök a képviselők és szenátorok jogállását szabályozó törvényt, hogy a bukaresti ingatlanokkal rendelkező parlamenti politikusok ne számolhassák el a fővárosi szállásukért fizetett bérleti díjakat.

Tervezet: megvonnák a bukaresti ingatlannal rendelkező képviselők és szenátorok albérlet-támogatását
2025. június 14., szombat

Lovaggá ütötte III. Károly király David Beckhamet és Gary Oldmant

Lovagi rangra emelte a brit uralkodó David Beckhamet, az angol labdarúgás legendáját. Mellette Gary Oldman brit színész is lovagi rangot kapott az uralkodótól.

Lovaggá ütötte III. Károly király David Beckhamet és Gary Oldmant
2025. június 14., szombat

Irán péntek este két hullámban ballisztikus rakétákkal támadta Izraelt

Irán péntek este két hullámban ballisztikus rakétákkal támadta Izraelt – jelentette a helyi média.

Irán péntek este két hullámban ballisztikus rakétákkal támadta Izraelt
2025. június 13., péntek

Újabb incidens az Air Indiánál: pokolgépes fenyegetés miatt kényszerleszállást kellett végrehajtaniuk

Pokolgépes fenyegetés miatt kényszerleszállást hajtott végre pénteken az Air India légitársaság egyik repülőgépe a thaiföldi Phuket repülőterén – közölték a helyi hatóságok.

Újabb incidens az Air Indiánál: pokolgépes fenyegetés miatt kényszerleszállást kellett végrehajtaniuk
2025. június 13., péntek

Izrael megtámadta Iránt, célja Teherán nukleáris fegyverkezésének leállítása

Izrael légicsapásokat mért Iránra péntek hajnalban, hogy megakadályozza Teherán nukleáris fegyverkezését. A zsidó államban nemzeti szükségállapotot rendeltek el.

Izrael megtámadta Iránt, célja Teherán nukleáris fegyverkezésének leállítása
2025. június 12., csütörtök

Lezuhant az Air India légitársaság Londonba tartó járata

A londoni Gatwick repülőtér is bejelentette csütörtökön, hogy lezuhant az Air India légitársaság Gatwickre tartó járata – számol be az MTI.

Lezuhant az Air India légitársaság Londonba tartó járata
2025. június 10., kedd

Kárpát-medence kincsei: a magyarpolányi kálvária

Magyarország egyik legszebb kálváriája, a festői szépségű Bakonyban, a Nemzeti Örökség részeként is számon tartott Magyarpolányon található.

Kárpát-medence kincsei: a magyarpolányi kálvária
2025. június 02., hétfő

Kalapáccsal támadtak rá Jeszenszky Géza volt külügyminiszterre

Budapesten, egy belvárosi társasház kapualjában támadta meg az Antall-kormány volt külügyminiszterét, Jeszenszky Gézát és feleségét vasárnap délután egy férfi, aki kalapáccsal esett az idős házaspárnak.

Kalapáccsal támadtak rá Jeszenszky Géza volt külügyminiszterre