Alkotmányellenes a választások összevonására vonatkozó törvény

Az alaptörvénnyel ellentétesnek nyilvánította szerdán az Alkotmánybíróság az idei önkormányzati, valamint a parlamenti választások összevonásáról szóló törvényt, emiatt a két megmérettetést várhatóan külön rendezik meg.

2012. január 25., 18:532012. január 25., 18:53

2012. január 25., 19:002012. január 25., 19:00

Meghiúsította a taláros testület az Emil Boc vezette kormány tervét, miszerint ez év végén egy időben rendezzék az önkormányzati és a törvényhozási választást. Az erről szóló jogszabályt tavaly decemberben felelősségvállalási eljárással, vagyis parlamenti vita nélkül fogadtatta el a törvényhozásban a jobbközép koalíció, a törvényt azonban a balliberális ellenzék megtámadta az alkotmánybíróságon. A kormány akkoriban azzal indokolta a két megmérettetés összevonásának szükségességét, hogy ezzel mintegy 20 millió eurót takarítana meg, és a részvétel is nagyobb lenne a parlamenti választáson, ami nagyobb legitimitást adna a törvényhozói testületnek.

Elemzők szerint azonban az intézkedést pártpolitikai célok motiválták, a gazdasági megszorító intézkedések miatt ugyanis Emil Boc Demokrata-Liberális Pártjának (PDL) támogatottsága jelenleg nem éri el a húsz százalékot, így érdekében áll kitolni a választások időpontját. Miközben a miniszterelnök röviden csak annyit reagált a döntésre: a kormány tiszteletben tartja az alkotmánybíróság álláspontját, a PDL több vezető politikusa úgy vélekedett, a talárosok vétója nyomán az önkormányzati választásokat az eredeti időpontban, vagyis júniusban, a parlamenti megmérettetést pedig várhatóan novemberben vagy decemberben rendezik.

Az RMDSZ korábban azzal a feltétellel támogatta a választások összevonását, ha megmarad a jelenlegi arányos választási rendszer, és a parlament létszáma sem változik. Kelemen Hunor szövetségi elnök közölte, az alakulat tiszteletben tartja az alkotmánybíróság döntését, ám amíg nem látja ennek részletes indoklását, nem tudhatja, hogy a jogszabály mely pontjai alkotmányellenesek. „Ebben a pillanatban az alkotmánybíróság döntése a fontos, és ha a választások összevonására vonatkozó rész alkotmányellenes, akkor a helyhatósági választásokat nem tarthatjuk meg ősszel” – nyilatkozta az RMDSZ elnöke. Elődje, Markó Béla miniszterelnök-helyettes szerint az alkotmánybírák döntésének csupán politikai következményei lesznek a kormányra nézve, hiszen a kabinet mindeddig semmilyen adminisztratív intézkedést nem hozott a választásokat illetően. A taláros testület verdiktjének kihirdetése után Victor Ponta, az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke leszögezte: a Boc-kormánynak távoznia kell, mivel egy alkotmányellenes törvényért vállalt felelősséget.

A Tőkés László támogatta, tavaly ősszel bejegyzett Erdélyi Magyar Néppárt már decemberben ellenezte az elképzelést, mert szerinte a nagyobb érdeklődésre számot tartó parlamenti választások „elnyomták” volna a helyi témákat a kampány során. A mostani ítélet különben kedvező lehet az EMNP számára, mivel lehetőséget biztosít az erőfelmérésre az önkormányzati választásokon, és az ott megszerzett voksok arányának ismeretében bocsátkozhat tárgyalásokba az RMDSZ-szel a parlamenti megmérettetésen történő esetleges együttműködésről. Toró T. Tibor, a párt ideiglenes elnöke közölte: tömbmagyar vidékeken versenyre készülnek a helyhatósági választáson, a parlamenti esetében viszont egyeztetni kívánnak az összefogásról a többi erdélyi magyar politikai alakulattal.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés