Alkotmánybírósághoz fordul a bírák szakmai szervezete

•  Fotó: Hotnews.ro

Fotó: Hotnews.ro

Az alkotmánybíróságnál panaszolja be a román kormányt a Legfelső Bírói Tanács (CSM), miután a kabinet a bírák és ügyészek szakmai szervezetének véleményezése nélkül, sürgősségi rendelettel módosította a büntető törvénykönyvet és a perrendtartást.

MTI

2017. február 01., 16:312017. február 01., 16:31

A CSM az igazságszolgáltatás és a kormány közti alkotmányos jellegű jogi konfliktus feloldását kéri a taláros testülettől. Az ombudsman, aki még alkotmányossági kifogást emelhetne a sürgősségi rendelet ellen, annyit mondott, hogy tanulmányozza a helyzetet.

A kormány eljárását, a rendelet éjszakai elfogadását „elfogadhatatlannak, botrányosnak” minősítő Klaus Johannis államfő mindkét intézményt felkereste szerdán, hogy a kormányrendelet elleni alkotmányos óvásra bíztassa őket. A CSM ülését egyébként éppen azért hívták össze, hogy véleményezze a kormány a Btk. módosításának tervezetét, amelyet kedd délután küldött meg a szakmai testületnek a kormány, amely aztán mégsem várta meg az igazságszolgáltatási intézmények álláspontját.

Az igazságszolgáltatás intézményvezetői  elítélték a kormány eljárását és egyhangúan támogatásukról biztosították a CSM elnökét, hogy alkotmánybírósághoz forduljon az ügyben.

Klaus Johannis államfő nem járt hasonló sikerrel Victor Ciorbea ombudsmannál, akit a jobboldali ellenzék azzal vádol, hogy nem a „nép ügyvédje”, hanem Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnöké. Az államfő mégis kifejezte reményét, hogy az ombudsman élni fog az alkotmányossági óvás lehetőségével, mert ez a taláros testület egy esetleges gyors döntéssel még megakadályozhatná a Btk. módosításának tíz nap múlva esedékes életbe lépését.

A kedd este váratlanul kibocsátott rendelet elfogadása miatt már szerdára virradóra országszerte tüntetők vonultak utcára, napközben pedig újabb tiltakozók kezdtek gyülekezni a kormány épülete előtt. Szerintük a rendelet a korrupt politikusokat menti meg a felelősségre vonástól.

Florin Iordache igazságügyi miniszter szerdán újabb sajtónyilatkozatban erősítette meg: a kormányt kizárólag az vezérelte, hogy összhangba hozza a Btk-t az alkotmánybírósági határozatokkal. Emlékeztetett arra, hogy a CSM véleményezése konzultatív és azt a kormánynak nem kötelező figyelembe venni. A miniszter nem volt hajlandó kérdésekre válaszolni.

A bukaresti kormány kedden este a román igazságszolgáltatás szakmai szerveinek véleményezése nélkül, azonnal hatályba lépő sürgősségi rendelettel fogadta el a Btk. és a büntető-perrendtartás módosítását, amely a hivatali visszaélésre, hanyag kezelésre, érdekellentétre és bűnpártolásra vonatkozó cikkelyeknél enyhít a Btk. szigorán.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés