
Célba értek a Budapest–Bamako jótékonysági ralin résztvevő székely csapatok, ám a jelek szerint hazafelé tartó útjuk sem lesz könnyű.
2015. február 02., 17:122015. február 02., 17:12
Debreczeni László, a sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC Team egyik tagja arról tájékoztatta portálunkat, hogy kedden indulnak visszafelé. Mint közölte, a rövidebb utat választják – tehát nem terepen, hanem aszfalton autóznak –, ellenben aggodalomra ad okot, hogy a verseny ideje alatt biztosították a védelmüket, a hazafelé vezető úton azonban már teljesen magukra lesznek utalva.
A katonai védelem a rali során sok ízben mentette meg őket – akkor is a katonák találták meg és kísérték be őket a legközelebbi településre, amikor rájuk esteledett a sivatagban, és az éjszakai táborhelyeket is fegyveresek védték.
A kéttagú sepsiszentgyörgyi csapat szombat éjjel érkezett meg Mali fővárosába, Bamakóba. Az utolsó 24 óra is bővelkedett kalandokban, hiszen a táborverés után tűz ütött ki a szavannában, a lángoló bozót elől menekülve, éjszaka tették meg az utolsó, valamivel több, mint 200 kilométert Bamakóig.
Hasonlóképpen kalandos utat tett meg a kézdivásárhelyi csapat is, ők vasárnap hajnalban értek célba – amint írják, „fáradtan és porosan”. A 4Sekler4Africa (Négy Székely Afrikáért) elnevezésű csapat Facebook-oldalán az látható, hogy a fiúk székely ruhába öltözve, a székely zászlót lengetve járták autójukkal Bamako utcáit.
A Négy Székely Afrikáért adományokat is vitt az útra, a fekete kontinens szegény országaiba, Mauritániába és Mali Köztársaságba. „Egy diemai, gyermekeket és ellesetteket segítő szociális központba viszünk adományokat, gyógyszereket, az orvosláshoz szükséges eszközöket, és tanszereket juttatunk el egy bamakói nyomornegyed iskolájának” – sorolta a szépvízi Silló Szilárd, a csapat egyik tagja indulás előtt.
A székely csapatok sikerként könyvelik el, hogy a terepszakaszok mintegy 70 százalékát sikerrel teljesítették, hiszen a résztvevők közül sokan aszfalton utaztak Bamakóig, de a terepről is gyakran kimenekültek az épített útra.
A január 16. és február 1. között lebonyolított ralin sok megpróbáltatáson mentek keresztül a vállalkozó kedvű székelyek: lerobbant az autójuk, havazás, tűz is útjukat állta, és a sivatagban is eltévedtek. A Budapest–Bamako Ralit magyarok szervezik immár 2005 óta. Az afrikai autóverseny minden év januárjában indul Budapestről, és két héttel később Mali fővárosában, Bamakóban ér véget. A ralin teljesítendő táv közel 8000 km.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!