
Fotó: Boda L. Gergely
Ismét meghirdeti az Ady Endre-ösztöndíjat a Nyilas Misi egyesület több tehetséggondozó szervezettel együttműködésben. Az ösztöndíjra a tehetséges, szociálisan hátrányos helyzetben élő, magyar nyelven tanuló diákok jelentkezhetnek.
2015. február 03., 16:562015. február 03., 16:56
Több szervezet vesz részt az ösztöndíjprogramban, hogy ezáltal is minél több diákot támogathassanak. Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő megbízásából (ez utóbbi az Emberi Erőforrások Minisztériumának Nemzeti Tehetség Program keretében) az Erdélyi Tehetségsegítő Tanács, a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács és a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület pályázatot hirdet a romániai magyar nyelvű oktatásban résztvevő, kiemelkedően tehetséges, szociálisan hátrányos helyzetű tanulók támogatására. A pályázatot a 6–12. évfolyamon tanuló diák mint magánszemély adhatja be, ösztöndíj-támogatás céljából. A pályázat célja, hogy a támogatás révén a tanulók tanulmányaikat zavartalanabbul folytathassák magyar nyelvterületen.
A diákok fejenként 100 ezer forint támogatásban részesülnek. A pályázónak vállalnia kell, hogy pozitív döntés esetén, amennyiben nem rendelkezik bankszámlával, a saját vagy a szülő/gyám nevére szólóan bankszámlát nyit, amelyre utalni fogják az ösztöndíjat.
Az Erdélyi Tehetségsegítő Tanács 58 ösztöndíjat adminisztrál, ugyanennyit a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács, továbbá 59 ösztöndíjat a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület. A jó tanulmányi eredményekkel rendelkező, esetleg megyei vagy országos versenyeken jó eredményeket elérő diákok jelentkezhetnek, akik olyan igazolható családi körülmények között élnek, amelyek miatt a család az átlagosnál rosszabb anyagi helyzetben van, így a pályázó tanuló zavartalan tanulása veszélyeztetett.
Az ösztöndíjpályázat beadásának határideje február 20, a támogatás folyósítása június 1–30. között zajlik majd. További információkat személyesen lehet kérni a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület székhelyén, az 1989. December 21. sugárút 116. szám, Kolozsvár címen, ahova a jelentkezéseket is kell küldeni. Továbbá elektronikus postán (nyilas_misi@yahoo.com) és telefonon (0264-531 153) is fel lehet venni a kapcsolatot a szervezőkkel.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!