Adományokból készülő film

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Kihelyezték a templomokba azokat a perselyeket, amelyekbe az egykori neves erdélyi püspök, Márton Áron életéről készülő játékfilm elkészülésére adakozhatnak a hívek. Ezzel tulajdonképpen gyakorlatban is elkezdődtek a forgatásra való előkészületek. Az adománygyűjtéssel egy időben különböző lelkigyakorlatok és előadások formájában népszerűsítik a néhai püspök tanítását a kezdeményezők.

Rédai Botond

2014. november 04., 09:222014. november 04., 09:22

2014. november 04., 10:132014. november 04., 10:13

A Mustármag Közösség tavaly decemberben, egy csíkszeredai sajtótájékoztatón jelentette be, hogy Márton Áron egykori gyulafehérvári római katolikus püspök életét ábrázoló játékfilmet készítenek. Mint akkor elhangzott, a filmnek közösségi súlypontja lesz, ezért a forgatás során több mint húsz erdélyi helyszínt keresnek fel, mintegy 140 település lakóit szólítva meg a tömegjelenetek lebonyolításához. A csíksomlyói búcsú megjelenítéséhez például Csík környéki lakosokat vonnak be, csíkszentdomokosi forgatásokhoz pedig felcsíki statisztákat választanak ki.

Mindenki fogadja magáévá az alkotást

„Szeretnénk felkínálni annak lehetőségét, hogy Erdély népe ezt a filmet magáévá fogadja, részt vegyen benne, támogassa” – fogalmazott portálunknak Papp László római katolikus lelkész, az említett játékfilm forgatókönyvének szerkesztője. Kiemelte, Márton Áron életével hitelesített tanítása ma is korszerű, ma is élni tanít. Mögéje ma is fel lehet sorakozni, de még inkább köréje lehet gyűlni. „A filmkészítés bonyolult, ugyanakkor szép élményeket kínáló közösségi erőpróba. Összefogást, szervezettséget, hitet és áldozatot kíván. A Mustármag célja minél többekkel »együtt játszani« ezt a játékfilmet” – nyugtázta a lelkipásztor. Mint azt tőle megtudtuk, adományokból gyűjtenék össze azt a mintegy ötszázezer lejt, amiből a számítások szerint meg lehetne valósítani az elképzelést. Ehhez templomokba helyeztek ki perselyeket, ugyanakkor a gyűjtés más formáit is alkalmazni fogják.

Nem sürgetik a forgatás elkezdését

Papp László azt is elmondta, a forgatásra való felkészülés része az elkezdett missziós imaszolgálat, amelybe minden erdélyi közösséget bevonnak. Ez tulajdonképpen egy szellemi, lelki előkészület, melynek révén a film alkotói segítenek Márton Áron szellemiségére ráhangolódni az érintetteknek. „A film készítési folyamata során szeretnénk minél szélesebb körben megismertetni Márton Áron életét és korát, népszerűsíteni tanítását, valamint azt az örökséget, amiből ő maga is táplálkozott. Munkánkat abban a hitben végezzük, hogy a róla készülő nagyjátékfilm által átörökíthetjük mindazt az értéket, ami Erdély legkritikusabb korszakában a népet éltette és legszebb erkölcsi győzelmeihez vezette” – nyomatékosított a lelkipásztor. Amint arról beszámolt, Magyarország több városában tartottak már ezzel kapcsolatos előadásokat, illetve a csíkszentdomokosi segítő nővérek közreműködésével elkezdődött az a havonta egyszer zajló foglalkozássorozat, mely révén Márton Áron tanítását népszerűsítik. Ugyanakkor az írott és elektronikus médiában is próbálnak minél nagyobb teret szentelni ennek a témának. „Nem sürgetjük a filmkészítést, a lényeg, hogy minél ismertebbé tegyük ezt a szándékot. Most a gyűjtésre és a missziós előkészületekre fektetjük a hangsúlyt” – jelentette ki Papp László.

Bankszámlára is várnak adományokat
A Mustármag Közösség tájékoztatása szerint a Márton Áron nagyjátékfilmre szánt adományokat az ebből a célból létrehozott egyesület számlájára is utalhatják a jóakarók. A bankszámlaszám adatai a következők: Asociatia Aron Film Egyesület/CUI 33035501/Sediul: Targu-Mures, str Calarasilor nr. 1
RON RO47BTRLRONCRT0245987901 / HUF RO10BTRLHUFCRT0245987901

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 26., péntek

Jávárdi-vízesés: a természet elvette, az emberek visszaadták – videó

Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.

Jávárdi-vízesés: a természet elvette, az emberek visszaadták – videó
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Főszerepben a lant: jubileumokkal és nemzetközi vendégekkel érkezik a Régizene Fesztivál

Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.

Főszerepben a lant: jubileumokkal és nemzetközi vendégekkel érkezik a Régizene Fesztivál
2026. június 25., csütörtök

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában

A rágcsálók szaporodásának megfékezése érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közterületi irtást rendelt el.

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában
Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában
2026. június 25., csütörtök

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában

2026. június 24., szerda

Ittas szekérhajtó okozott balesetet Csíkszeredában, a maszkosok bevetésére is szükség volt – videóval

Anyagi kárral és látványos rendőrségi intézkedéssel járó közlekedési baleset történt szerdán délután Csíkszeredában. Egy szekér hajtója és utasai a baleset után agresszíven viselkedtek, így a rendőrség különleges egységének közbelépésére is szükség volt.

Ittas szekérhajtó okozott balesetet Csíkszeredában, a maszkosok bevetésére is szükség volt – videóval
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Rovarirtás lesz Csíkszeredában

Rovarirtást végeznek Csíkszereda teljes közterületén, csütörtökön este.

Rovarirtás lesz Csíkszeredában
Rovarirtás lesz Csíkszeredában
2026. június 24., szerda

Rovarirtás lesz Csíkszeredában

2026. június 23., kedd

A digitális világ veszélyeiről tart előadást Csíkszeredában Pöltl Ákos

A gyermekeket érő digitális hatásokról, a túlzott képernyőhasználat következményeiről és a tudatos eszközhasználat fontosságáról tart előadást Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő június 25-én, csütörtökön 17 órától a Csíki Moziban.

A digitális világ veszélyeiről tart előadást Csíkszeredában Pöltl Ákos
2026. június 23., kedd

Újabb beruházás készül el nemsokára Csíkszentkirályon

A végleges körforgalom elkészülte után egy újabb fontos beruházás közeledik a befejezéshez Csíkszentkirály községben.

Újabb beruházás készül el nemsokára Csíkszentkirályon
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Háromszorosára drágult az új fertőző- és tüdőkórház építésének tervezett költsége

Meghaladja a 231,5 millió lejt a tervezett új csíkszeredai fertőző- és tüdőkórház beruházási értéke, miközben az eredeti becslés még csak 71 millió lej volt. Ha a kormány jóváhagyja az új összeget, a munkálatok még idén elkezdődhetnek.

Háromszorosára drágult az új fertőző- és tüdőkórház építésének tervezett költsége
2026. június 22., hétfő

Drága kitérő után visszatér régi székházába a csíkszeredai népiskola

Hiába készültek a felújításra, végül elmaradt a beruházás a csíkszeredai Vámszer Géza Művészeti Népiskola Gál Sándor utcai épületénél, ezért kisebb karbantartási munkák után hamarosan visszaköltözik az iskola az épületébe.

Drága kitérő után visszatér régi székházába a csíkszeredai népiskola
2026. június 22., hétfő

Szünetelni fog a vízszolgáltatás több csíkszeredai utcában

Átmeneti vagy időszakos vízellátási szünet lesz több csíkszeredai utcában, két lakónegyedben pedig nyomáscsökkenés lehetséges a betervezett munkálatok miatt.

Szünetelni fog a vízszolgáltatás több csíkszeredai utcában
Hirdetés