
Képünk illusztráció
Fotó: Gecse Noémi
A gyermekes családoknak, illetve az eltartottakról gondoskodó személyeknek adókedvezményeket biztosító törvényjavaslatot nyújtott be a parlamentbe csütörtökön a Nemzeti Liberális Párt (PNL) két képviselője.
2022. március 24., 20:512022. március 24., 20:51
Mara Calista és Robert Sighiartău csütörtöki közleménye szerint tervezetet rajtuk kívül még ötven, más parlamenti párthoz tartozó törvényhozó támogatta aláírásával – számol be az Agerpres.
A politikusok szerint a gyermekvállalási kedv növelését célzó jogszabály értelmében
Közleményükben emlékeztetnek arra, hogy 2021 történelmi mélypontot jelentett a születések számának tekintetében. Az Országos Statisztikai Intézet adatai szerint 2021-ben 180 ezer gyermek született, míg 2020-ban 200 ezer, ami szintén negatív rekordot jelentett az elmúlt évek romániai viszonylatában.
– olvasható a dokumentumban.
A törvényjavaslat beterjesztői szerint valós intézkedésekre van szükség a születési arány növelésére, a gyerekeket vállaló fiatal családok támogatására.
A két képviselő reményét fejezte ki, hogy az adókedvezmények bevezetését a parlament összes tagja támogatni fogja.
Összeütközött a levegőben két katonai repülőgép egy légi bemutatón az Egyesült Államok Idaho államában vasárnap, a pilóták túlélték a balesetet.
Hamis gyógyszerekkel és táplálékkiegészítőkkel kereskedett az a bűnözői csoport, amelyet nemzetközi összefogással számoltak fel – közölte az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol csütörtökön.
Hszi Csin-ping kínai elnök szerint 2026 „történelmi jelentőségű mérföldkő” lehet, amely új fejezetet nyithat a kínai–amerikai kapcsolatokban – jelentette csütörtökön a kínai állami média Donald Trump amerikai elnök pekingi tárgyalásairól beszámolva.
Orosz dróntámadás zajlik Kárpátalján, amelyet a magyar kormány mélységesen elítél; a kabinet figyelemmel követi az eseményeket és tájékoztatni fogja a közvéleményt – mondta Orbán Anita külügyminiszter a Facebook-oldalára szerdán feltöltött videójában.
Módosította azon országok listáját, amelyekkel kettős állampolgársági megállapodásokat fogad el Ukrajna. A 29 ország között Románia és Magyarország is megtalálható.
Megkezdődött a Hondius holland óceánjáró utasainak evakuálási folyamata Tenerife szigetén – jelentette be a spanyol egészségügyi miniszter a kikötőben tartott sajtótájékoztatón vasárnap reggel.
Felszálláshoz készülő repülőgép ütött el egy embert a kifutópályán az egyesült államokbeli Denver nemzetközi repülőterén – közölték a hatóságok szombaton.
Péntek nulla órától kétnapos tűzszünetet hirdetett ki az orosz védelmi minisztérium csütörtök este, megismételve a figyelmeztetést is, hogy a moszkvai győzelem napi ünnepség elleni esetleges támadásra Kijev elleni tömeges csapással fog válaszolni.
Meghalt Ted Turner amerikai üzletember, médiavállalkozó, a CNN hírtelevízió alapítója – jelentette be a Turner Enterprises szerdán.
Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.
szóljon hozzá!