
Fotó: Kristó Róbert
Máris megkapta a feketelevest az ország lakossága a vasárnapi parlamenti választáson kétharmados többségre szert tett balliberális hatalomtól.
2012. december 12., 17:372012. december 12., 17:37
2012. december 12., 17:562012. december 12., 17:56
Victor Ponta kormánya a megméretés után rendezett első, szerdai ülésén elfogadott határozatával szabad kezet adott az önkormányzatoknak arra, hogy január elsejétől 16 százalékkal megemeljék a helyi adókat és illetékeket. A rendelet októberben is szerepelt a bukaresti kabinet napirendjén, ám a közelgő kampányra való tekintettel elhalasztották a döntést. A balliberális kormány egyértelművé tette továbbá, hogy jövőre is befagyasztva tartja az alkalmazásokat a közszférában, a közalkalmazottak nem kapnak élelmiszerjegyet és üdülési csekket, sőt korlátozza a vasúti kedvezményeket és a forradalmárok juttatását is. Ugyancsak szerdán derült ki, hogy 2014 végéig közel húsz százalékkal emelkedik a földgáz lakossági ára, ami a kereskedelmi társaságok esetében két és félszeres arányban nő. Ponta korábban a Nemzetközi Valutaalapra és az előző jobboldali kormányra hárította a gázáremelés felelősségét. Különben a kormány várható gazdasági-pénzügyi intézkedéseiről egyelőre szinte semmit sem tudni azon kívül, hogy tartani kívánják a 2,7 százalékos GDP-arányos jövő évi államháztartási deficitcélt. Victor Ponta úgy vélekedett, az új összetételű parlament várhatóan február elején fogadhatja el a 2013-as költségvetést.
Viszont továbbra sem tudni, mikor alakulhat meg az új kormány, ráadásul nem biztos, hogy Traian Băsescu államfő a balliberálisok jelöltjét, Pontát bízza meg annak megalakításával. A PSD elnöke a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva sürgette az államfőt, vegye tudomásul az USL választási győzelmét, és ismét nevezze ki őt miniszterelnöknek, különben az ország visszasüllyed a politikai zűrzavarba. „Ha más utat választ, veszélyezteti Románia stabilitását egy nagyon kényes pillanatban” – szögezte le Ponta. A miniszterelnök ugyanakkor szerdán elmondta: információi vannak arról, hogy az általa vezetett szociáldemokrata párt (PSD) egyik politikusa támogatókat toboroz az alakulaton belül „Băsescu nevében” kormányalakítás céljából; szerinte az érintettet kizárják a pártból. Noha a kormányfő nem nevezte meg, sajtóértesülések szerint a PSD volt elnökéről, Mircea Geoanáról van szó, aki minderre úgy reagált: őt nem a kormányfői poszt ambicionálja, hanem hogy ő bízzon meg másokat a feladattal. Ezzel olajat öntött a tűzre az USL-n belül, hiszen azt sugallta: 2009-hez hasonlóan 2014-ben ismét megpályázná az államfői posztot, holott a balliberálisok hivatalos jelöltje hosszú ideje Crin Antonescu, a szenátus liberális elnöke.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
szóljon hozzá!