A választási évre hangol az idei Tusványos

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

A 2014-es választási évvel kapcsolatos kérdések lesznek a július 23. és 28. között megrendezendő 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor kiemelt témái.

MTI

2013. április 29., 19:162013. április 29., 19:16


A 2014-es választási évvel kapcsolatos kérdések lesznek a július 23. és 28. között megrendezendő 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor kiemelt témái – közölte az MTI-vel Bozsó Imre Lehel, a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) elnöke a Tusványos rendezvénysorozat szervezőcsapatának hétfői tanácskozása után.

Rámutatott: a könnyített honosítás, a magyar állampolgárság és a választójog kérdése már az előző években is a tábor témái között szerepelt, de a választási év miatt most nagyobb hangsúlyt kap ez a kérdéskör. 2014-ben Magyarországon országgyűlési és önkormányzati, Romániában államelnöki és – uniós tagállamok lévén – mindkét országban európai parlamenti választások is lesznek-

A Fideszhez és az Erdélyi Magyar Néppárthoz kötődő, több mint két évtizedes múltra visszatekintő nyári táborban rendszeresen megfordulnak román, illetve más politikai közösségbe tartozó magyar közéleti szereplők. Az MTI kérdésére, hogy idén lesz-e erdélyi „magyar-magyar csúcs” a rivális erdélyi pártok – az RMDSZ és az MPP – vezetőivel, Bozsó Imre annyit mondott: a szervezőkben mindig megvan erre a szándék, és mivel idén még nincs választási év, azt remélik, könnyebb lesz egy asztalhoz ültetni a vitázó feleket.

Az erdélyi ifjúsági ernyőszervezet a magyarországi Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvánnyal közösen szervezi a Tusványost. Az utóbbi öt évben, amióta a MIT vette át az erdélyi szervezőmunkát, megduplázódott a Tusványos látogatottsága – mondta a MIT elnöke. Hozzátette: míg 2008-ban kevesebb mint húszezer, tavaly már több mint negyvenezer résztvevő fordult meg a Tusványoson.

Bozsó Imre elmondta: a húszfős központi szervezőgárda munkáját még száz önkéntes segíti. Napokon belül közzéteszik a tusványos.ro honlapon a szállásmesterek elérhetőségét, akik kempingben, panziókban és szállodákban rendelkezésre álló szobák foglalásában segítik a résztvevőket.

A szervezés alatt álló koncertprogramból két együttes részvételét lehet egyelőre biztosra venni: a Magashegyi Underground és Beatrice fog idén fellépni a Tusványos koncertszínpadán - mondta a tábor főszervezője.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott

Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott
2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés