
Fotó: Barabás Ákos
Rendszeresen dohányzik a 14 és 18 év közötti tinédzserek 22 százaléka, 8 százalékuk pedig legalább egyszer kipróbálta a marihuána fogyasztását – derült ki az Open Research társaság által szeptember-októberben végzett tanulmányból.
2016. február 10., 13:212016. február 10., 13:21
2016. február 10., 15:102016. február 10., 15:10
A felmérés, amelyet 357, 14 és 18 év közötti fiatal megkérdezésével készítettek, arra is rávilágít, hogy a dohányzó tinédzserek 70 százalékának van legalább egy cigarettázó barátja. A tanulmány következtetése szerint az, hogy egy kamasz dohányossá válik vagy sem, a környezeti mintáktól, a családi légkörtől és a szülői befolyástól is függ. A cigarettázó fiataloknak majdnem a fele (43 százaléka) nyilatkozott úgy, hogy hiányoznak/nem élnek a közelében a szülei, vagy nem állnak közeli kapcsolatban édesapjukkal (47 százalék). Ezeknek a kamaszoknak 53 százaléka vallotta azt, hogy nem működik jól a kapcsolata a szüleivel, 43 százaléka pedig traumatikus élmény hatására kezdett dohányozni.
A felmérés arra is kitér, hogy 61 százaléka kezd rendszeresen cigarettázni azon fiataloknak, akiknek legalább az egyik szülője dohányos. Ugyanakkor a kortárscsoport hatása is nagymértékben befolyásolja, hogy valaki a káros szenvedély rabjává válik-e: a dohányzó kamaszok 70 százalékának, míg a nemdohányzók 20 százalékának van rendszeresen cigarettázó barátja a tanulmány szerint.
A kutatásból az is kiderült, hogy a fiatalok főként kíváncsiságból próbálták ki a marihuánát, és fogyasztásuk meglehetősen esetlegesnek minősíthető: a megkérdezettek legnagyobb része nem szívott füvet az utóbbi egy hónapban. A felmérésben nyilatkozó kamaszok közül a legfiatalabb, aki kábítószerezett már, 12 éves, 15 éves kor után pedig növekszik az arányuk. A marihuánát kipróbálók 32 százaléka barátoknál, 18 százaléka pedig utcán vagy bárokban próbálta ki a füvezést.
Abban, hogy a fiatalok elkezdenek dohányozni, a felmérés szerint óriási a szerepe a családi körülményeknek: nagymértékben számít, ha az apa nem vesz részt aktívan a család életében, ha nézeteltérések uralják az otthoni légkört, vagy a szülők közt feszültség tapasztalható. „Pubertáskorban intenzív átalakulás megy végbe az agyban, ennek következményeképpen a fiatalokat állandó jelleggel érzelmeik és benyomásaik uralják. Ily módon az alkohol és a dohányzás stresszcsökkentő és érzelemszabályozó szerepű lehet számukra” – mondta Dragoș Carneci, az Opean Research társaság tanácsadója.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!