Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése magyar delegációjának ítélte a Székely Nemzeti Tanács a 2011-es év Gábor Áron-díját: a kitüntetést március 10-én Marosvásárhelyen, a székely vértanúk napján adják át – közölte hétfőn az SZNT.
2012. február 20., 18:262012. február 20., 18:26
A díjátadót a marosvásárhelyi kultúrpalota nagytermében tartják, a kitüntettek tiszteletére szervezett díszelőadás keretében. A 2008-ban létrehozott Gábor Áron-díjat évről-évre azoknak adományozza a szervezet, akik abban az évben a legtöbbet tették a székelyföldi önrendelkezés megvalósulásáért. Közleményében a díj odaítéléséről az SZNT írja, hogy a szervezett küldöttsége 2010. szeptember 15-én tanácskozott a magyar delegációja tagjaival, akik vállalták, hogy támogatják, és az Európa Tanácsban képviselik Székelyföld autonómiatörekvését. Az ezt követő ülésszakokon a magyar delegáció minden alkalmat kihasznált, hogy Székelyföldre terelje a figyelmet, és a közgyűlés megismerje a székelyek jogos és az Európa Tanács dokumentumaival is összhangban levő törekvését.
„Az igazi áttörést a 2011/1832 számú határozat jelentette, amely magyar kezdeményezésre tette a tagállamok feladatává az autonómia szavatolását az önrendelkezési jog biztosítása érdekében\" – állapítja meg a közlemény. A marosvásárhelyi Postaréten emlékmű áll az 1854. március 10-én ott kivégzett Makk József-féle összeesküvés székely tagjainak, a bágyi Török János, a martonosi Gálfi Mihály és a nagyváradi Horváth Károly emlékére. A díjátadó előtt megkoszorúzzák az emlékművet.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.
Súlyos börtönbüntetésekre ítéltek hétfőn Skóciában öt román állampolgárt szexuális bűncselekményekért, embercsempészetért és kelet-európai nők prostitúcióra kényszerítéséért.
Lemondott vasárnap Andreja Katic szlovén igazságügyi miniszter és Bostjan Poklukar belügyminiszter, miután előző nap hajnalban az ország délkeleti részén található Novo Mesto városban meggyilkoltak egy férfit.
szóljon hozzá!