
Újabb tényező lehetetlenítheti el az iskolakezdést. A tanárok is tiltakozni fognak, ha a kormány nem emeli meg a fizetésüket. Képünk illusztráció
Fotó: Gábos Albin
Amennyiben a kormány nem növeli szeptember elsejétől a pedagógusok fizetését, az iskolakezdés kérdésessé válhat – áll a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége (FSLI) pénteken kiadott közleményében.
2020. augusztus 14., 19:372020. augusztus 14., 19:37
2020. augusztus 14., 20:282020. augusztus 14., 20:28
A FSLI szerint a hatóságok azon bejelentése, hogy nem emelik a tanári fizetéseket a törvénybe foglaltak szerint, meglepő, figyelembe véve, hogy a kormány tagjai azt nyilatkozták, hogy a 2020-as állami büdzsében elkülönítették az ehhez szükséges összeget.
A tanévkezdés előtt két héttel a kormány a költségvetés-kiigazításról szóló sürgősségi rendeletben azt javasolja, hogy
– mutat rá a közlemény, amit az Agerpres szemléz.
A FSLI felháborodását fejezi ki a beütemezett fizetésemelés tervezett elhalasztása miatt, annál is inkább, mivel
A szakszervezetek szerint ez a tisztelet hiányát jelzi a pedagógusok munkájával szemben, akik a koronavírusjárvány előidézte helyzetben nagy erőfeszítéseket tettek, hogy biztosítsák a gyerekeknek az oktatáshoz való jogot, és
A tanügyi alkalmazottak elégedetlenségét az is tetézi, hogy más kategóriákhoz tartozó alkalmazottak fizetését emelte a kormány.
– állítják a szakszervezetek képviselői.
Simion Hăncescu, a FSLI elnöke nyomatékosította, a kormány elfelejti, hogy amikor a megváltozott körülmények között szükség volt a pedagógusok erőfeszítéseire, azok mindent megtettek, hogy a tanulókat ne érintse hátrányosan a helyzet, lezárták az iskolai évet, megszervezték az országos vizsgákat.
„Az Orban-kabinetnek meg kell találnia a megoldást, hogy 2020. szeptember elsejétől emelje a tanügyi fizetéseket!” – nyomatékosította Hăncescu.
Az állami költségvetési helyzet nem teszi lehetővé a pedagógusok előre hozott fizetésemelését – jelentette ki pénteken Ludovic Orban kormányfő.
„A költségvetési helyzet miatt nem tudjuk szeptember elsejétől megvalósítani az előre hozott fizetésemelést. Meggyőződésem, hogy nagyon sok pedagógus meg fogja érteni ezt, mivel ilyen nehéz időszakokban mindannyian példát kell hogy mutassunk és szolidárisan kell viselkednünk.
– fejtette ki Orban a kormányülés elején.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
2 hozzászólás