
A kolozsvári Mátyás király szoborcsoport elé elhelyezett vitatott táblának a kérdése is szóba került Schmitt Pál magyar államfőnek a Kolozs megyei kormánybiztossal folytatott tárgyalásán – írta hétfőn a román sajtó.
2011. augusztus 22., 16:222011. augusztus 22., 16:22
2011. augusztus 22., 19:152011. augusztus 22., 19:15
A Kolozsváron kiadott Ziua de Cluj című napilap elektronikus változata beszámolt arról, hogy a magyar államfő Florin Stamatian Kolozs megyei kormánybiztossal folytatott tárgyalásán felvetette a Nicolae Iorga román történésznek tulajdonított idézetet tartalmazó, a szoborcsoport elé helyezett vitatott tábla ügyét. A kormánybiztos a román médiának elmondta: a magyar államfőnek kifejtette, hogy 1920 után ennek az idézetnek az elhelyezése mentette meg a Mátyás király szoborcsoportot attól, hogy lebontsák, mivel a román történész úgymond diplomatikusan az uralkodó román származására utalt.
A kormánybiztos szerint Mátyás király fontos történelmi személyiség, aki mindkét nemzeté, és úgy vélte, hogy a tábla senkit nem sért, pusztán aláhúzza Mátyás király román származását. A szoborcsoportot a román és a magyar állam restauráltatta közös anyagi erőfeszítéssel. A szoborcsoport hivatalos áprilisi felavatása után a kolozsvári polgármesteri hivatal utasítására helyezték a szobor elé azt a táblát, amelyen egyebek között a román történésztől származó idézet is szerepel: „A csatákban győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányán, amikor a győzhetetlen Moldva ellen indult” – áll az MTI jelentésében.
Schmitt Pál egységre szólította fel az erdélyi magyar politikai szervezeteket
A Magyar Távirati Iroda a továbbiakban közli, hogy Schmitt Pál köztársasági elnök hétfőn, kolozsvári látogatása második napján egység kialakítására szólította fel az erdélyi magyar politikai szervezeteket. A magyar államfő erről azt követően nyilatkozott újságíróknak, hogy reggel mintegy másfél órás eszmecserét folytatott az RMDSZ, az MPP, az SZNT és az EMNT vezetőivel. Schmitt Pál hangsúlyozta, hogy az erdélyi magyar politikai szervezetekre három komoly feladat vár a jövő év végéig, s a romániai népszámláláson, valamint a helyhatósági és a parlamenti választásokon is egységet kell mutatniuk.
A négy szervezetnek el kell érnie, hogy mindenki bátran, határozottan vállalja fel magyarságát az október-novemberi népszámláláson, a választások előtt pedig a legmegfelelőbb közös jelöltek felkutatására kell törekedniük a lehető legjobb eredmény érdekében – fejtette ki. A köztársasági elnök aláhúzta továbbá: ahogy most, úgy a jövőben, a Sándor-palotában is csak együtt ül le a négy erdélyi szervezet vezetőivel, mivel – mint fogalmazott –, „ahogy Magyarországon hangsúlyozzuk a nemzet egységét, mert abban van az erő, ugyanúgy elvárhatjuk ezt a határon túli magyar szervezetektől is”.
A találkozón az RMDSZ részéről Borbély László ügyvezető elnök és Kovács Péter főtitkár, míg az MPP-től Szász Jenő elnök és Simon Csaba alelnök, az SZNT képviseletében Izsák Balázs elnök és Bíró Zsolt alelnök, valamint Toró T. Tibor, az EMNT alelnöke vett részt.
Az államfő ezt követően a Kolozsvári Magyar Operában megnyitotta a VII. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszust, s örömét fejezte ki, hogy a rendezvény fővédnökségét Traian Băsescuval, Románia köztársasági elnökével közösen vállalhatta el.
Schmitt Pál a továbbiakban úgy foglalt állást, hogy ma ismét felértékelődött a „sajátos, az egyedi, a nemzeti kultúra, (...) az embereknek mind nagyobb szükségük van olyan lokális, regionális világokra és újra megtalált közösségekre, ahol biztonságban és otthon érezhetik magukat”. Kiemelte továbbá, hogy a magyar nyelv védelmében mindenkinek jut feladat, a köztársasági elnöknek például a nyelvek és a kultúrák iránti érzékenység növelésére kell törekednie, hangsúlyozva a nyelvtanulás fontosságát.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.
Súlyos börtönbüntetésekre ítéltek hétfőn Skóciában öt román állampolgárt szexuális bűncselekményekért, embercsempészetért és kelet-európai nők prostitúcióra kényszerítéséért.
Lemondott vasárnap Andreja Katic szlovén igazságügyi miniszter és Bostjan Poklukar belügyminiszter, miután előző nap hajnalban az ország délkeleti részén található Novo Mesto városban meggyilkoltak egy férfit.
Tesztelték a Burevesztnyik hiperszonikus, pilóta nélkül manőverező repülőgépet október 21-én – jelentette Valerij Geraszimov, az orosz fegyveres erők vezérkari főnöke Vlagyimir Putyin elnöknek vasárnap egy vezetési ponton.
szóljon hozzá!