A rendőrök sztrájkolni készülnek

•  Fotó: Kristo Robert

Fotó: Kristo Robert

A Rendőrök és a Szerződéses Személyzet Országos Szakszervezete (SNPPC) körülbelül 50 000 tagja kész leállítani a tevékenységet az elkövetkezendő időszakban, mert elégedetlen a bérek akár 40 százalékot is elérő csökkentésével – jelentette be pénteken a szakszervezet vezetősége.

Szőcs Lóránt

2010. szeptember 03., 19:192010. szeptember 03., 19:19

2010. szeptember 24., 14:522010. szeptember 24., 14:52

•  Fotó: Kristo Robert                       Galéria

Fotó: Kristo Robert

Marian Gruia, a SNPPC elnöke pénteken, a Rendőrök Európai Szakszervezeteinek Szövetségével együtt szervezett nemzetközi konferencián elmondta: a romániai rendőrök helyzete egyedülálló Európában, a túlélés határán állnak, és készek leállítani a tevékenységet „a bírák példájához hasonlóan”.

A szakszervezeti vezető szerint értesíteni kell az Európai Uniót erről a helyzetről, mert a kormány már képtelen kezelni a közrendészeti rendszert. Gruia elmondta: az 50 000 szakszervezeti tagból körülbelül 25 000-en támogatták aláírásukkal a tevékenység leállítását mindaddig, amíg csökkentett fizetést kapnak. „A rendszer leállítását követelik, még ha törvénytelen is – bár egyesek, a bírák esetében például működött –, és azt állítják: a túlélés határára jutottak” – hangsúlyozta Gruia.

A nemzetközi konferencián részt vevő bulgáriai szakszervezetek képviselői elmondták: országukban egyelőre nem merült fel a tiltakozások szükségessége, de támogatják romániai kollégáikat.

A németországi rendőrök szakszervezetének képviselője elmondta: ebben a nehéz időszakban az állam nem ad pluszjuttatásokat, nem nőttek a fizetések, de nem is merült fel a bérek csökkentése. Németországban a rendőrségen dolgozók átlagbére 2000 - 2500 euró.

A belügyminisztérium képviselői azt javasolták a szakszervezeteknek, hogy folytassák a társadalmi párbeszédet, és ne buzdítsák tiltakozásokra az alkalmazottakat, hangsúlyozta Gruia. Hozzáfűzte azonban: az amúgy is létszámdeficittel küszködő rendőrségi személyzet számára a túlélés a tét, és nincs szó felbujtásról.

Pénteken a parlamentben került sor a „Határok nélküli biztonság és közrend” konferenciára, amelyen a bulgáriai, Moldova köztársaságbeli, hollandiai, németországi, szerbiai, magyarországi és romániai rendőr-szakszervezetek képviselői vettek részt. A szakszervezetek mellett az illető államok belügyminisztériumi képviselői is jelen voltak a konferencián.

A konferencián a válságnak a rendőrök tevékenységét érintő hatásairól, a rendőrök munkaidejéről, az ellenük elkövetett erőszakos cselekmények visszaszorításáról esett szó.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások

Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások
Hirdetés
2026. április 07., kedd

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját

Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.

Meghalt Chuck Norris
Meghalt Chuck Norris
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

2026. március 19., csütörtök

Bolojan: megtaláltuk a megoldást a szolidaritási csomag intézkedéseinek finanszírozására

Ilie Bolojan miniszterelnök bejelentése szerint a koalíciós pártok vezetőinek csütörtök délelőtti ülésén megtalálták a megoldást a Szociáldemokrata Párt (PSD) által kért szolidaritási csomag finanszírozására.

Bolojan: megtaláltuk a megoldást a szolidaritási csomag intézkedéseinek finanszírozására
Hirdetés
2026. március 19., csütörtök

NATO-főtikár: Romániának stratégiai szerepe van a NATO keleti szárnyán

Nicușor Dan elnököt csütörtökön fogadta Mark Rutte, az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének főtitkára a NATO brüsszeli székhelyén.

NATO-főtikár: Romániának stratégiai szerepe van a NATO keleti szárnyán
2026. március 14., szombat

Kossuth-díjat kapott Rúzsa Magdi, Lackfi János és Pataky Attila is

A magyar tudomány és kultúra emberei munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.

Kossuth-díjat kapott Rúzsa Magdi, Lackfi János és Pataky Attila is
2026. március 05., csütörtök

Hosszú évekre börtönre ítéltek egy román állampolgárt Oroszországban

A külügyminisztérium csütörtökön megerősítette, hogy börtönbüntetésre ítéltek Oroszországban egy román állampolgárt.

Hosszú évekre börtönre ítéltek egy román állampolgárt Oroszországban
Hirdetés
2026. március 05., csütörtök

Megérkeztek a budapesti reptérre az Oroszországból szabadon engedett magyar hadifoglyok

A legfontosabb feladatunk, hogy Magyarországot soha ne engedjük belerángatni a háborúba – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a kiszabadított hadifoglyokkal való, Budapestre érkezésekor.

Megérkeztek a budapesti reptérre az Oroszországból szabadon engedett magyar hadifoglyok
2026. március 05., csütörtök

Újabb 172 román állampolgár jutott haza Egyiptomból

Egyiptomból Romániába érkezett szerda egy magán légitársaság gépén 172 román állampolgár, akik Izraelből kértek segítséget a hazatéréshez – közölte a külügy.

Újabb 172 román állampolgár jutott haza Egyiptomból
2026. március 03., kedd

Trump az iráni konfliktusról: túl késő tárgyalni

Az iráni légvédelem, a légierő, a haditengerészet és a vezetőség megsemmisítését jelentette be kedden Donald Trump amerikai elnök, aki hozzátette, hogy Teherán tárgyalni akar, ám, mint mondta, ehhez már túl késő.

Trump az iráni konfliktusról: túl késő tárgyalni
Hirdetés