Továbbra is a politikai pártokat tartja a legkorruptabbnak a román állampolgárok többsége – derül ki a Transparency International (TI) nemzetközi jogvédő szervezet kedden nyilvánosságra hozott éves jelentéséből.
2013. július 09., 15:102013. július 09., 15:10
A válaszadók 76 százaléka vélekedett úgy, hogy a pártok a korrupció legfőbb melegágyai. A második helyen a parlament áll, ezt a megkérdezettek 68 százaléka nevezte meg a legkorruptabb intézményként. A harmadik helyen az igazságszolgáltatás áll 58 százalékkal, és a válaszadók szerint a 2011 és 2013 közötti időszakban nőtt a korrupt bírák és ügyészek száma. A további korrupciós sorrend: egészségügy, rendőrség, közigazgatás.
A romániai válaszadók 17 százaléka ismerte el, hogy adott már kenőpénzt valamely közszolgáltatásért. Ez az egyik legnagyobb arány az Európai Unióban, csupán a görögök állnak rosszabbul a maguk 22, és a litvánok a maguk 26 százalékával. Az ellentétes oldalon Spanyolország áll két százalékkal, míg a legjobb helyzetet Finnországban és Dániában mérték: mindkét országban csupán egy százalék nyilatkozott úgy, hogy fizetett már kenőpénzt.
A világszintű jelentés egyébként rámutat: világszerte a válaszadók 53 százaléka véli úgy, hogy rosszabbodott a korrupciós helyzet. Ebben a kategóriában a megkérdezettek 27 százaléka nyilatkozott úgy, hogy az elmúlt egy évben csúszópénzt adott valamely intézményben. A felmérés egyébként 107 országban, összesen 114 ezer személy megkérdezésével készült.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
szóljon hozzá!