A kezdeményezők
Fotó: Fotó: Rupicaprasocial.org
A cukorbetegségben, fiatalkori arthritisben és rákos megbetegedésekben szenvedő gyerekek számára évente megszervezik a Yuppi tábort, amely Romániában elsőként alkalmazza a tapasztalatalapú terápiát, amikor az érintettek életminőségén igyekeznek javítani azáltal, hogy a betegséggel való együttélést segítik.
2017. július 26., 17:342017. július 26., 17:34
2017. július 26., 17:352017. július 26., 17:35
A kolozsvári Katona Alpár 35 éves számítástechnikai programozó, a 36 éves Szénási Zoltán pedig szabadúszó, mindketten nagy hegymászói és sportolói tapasztalattal rendelkeznek. A kezdeményező fiatalok már tavaly felkarolták a rendezvényt, és támogatást gyűjtöttek tíz, krónikus betegségben szenvedő gyerek táborozási költségeinek fedezetére: az öt napig tartó Yuppi Run során 18 ezer méteres szintkülönbséggel 210 kilométert szaladtak a Fogarasi-havasok gerincén, feljutottak a Királykő-hegység csúcsára, majd részt vettek a Bucegi-hegységben szervezett ultramaratonon.
Az idei kerékpáros Yuppi Ride a mezősályi táborból indul, végállomása pedig a franciaországi Chamonix. Az öt országot érintő 1800 kilométeres távot két hét alatt teljesítik, Chamonix-ban pedig további egy hét alatt megmásszák a 4809 méter magas Mont Blanc-ot.
amire még 45 napjuk van, eddig 20 862 lejnél (4570 euró) tartanak. Ebből az egyhetes tábor teljes – azaz 32 gyereknek és 32 felügyelőnek – költségeit fedezni tudnák. A projektet követni, illetve adományokat felajánlani itt és itt lehet.
XIV. Leó pápa első vasárnapi üzenetében „valódi és tartós békére” szólított Ukrajnában, tűzszünetre a Gázai övezetben, és sürgette a Hamász palesztin terrorszervezet fogságában lévő izraeli túszok szabadon engedését.
XIV. Leó pápa a bíborosoknak adott szombati audienciáján megerősítette, hogy XIII. Leó pápa szociális doktrínáját tartotta szem előtt egyházfői nevének kiválasztásakor, mivel szerinte a mesterséges intelligencia fejlődése egy újabb ipari forradalom.
Tíz gyerek és három felnőtt került kórházba szombaton egy Brassóban történt baleset következtében.
Az új pápa, XIV. Leó programja az általa választott névben rejlik – mondta Német László pápaválasztó bíboros, belgrádi metropolita érsek a horvát közmédia vatikáni tudósítójának pénteken.
Jövő vasárnap, május 18-án iktatják be tisztségébe XIV. Leó pápát – jelentette be pénteken a Vatikán.
A krisztusi tanítást képviselő egyház missziójára ott van a legsürgetőbb szükség, ahol a mai társadalom drámái zajlanak az élet értelmének elvesztésétől a család válságáig – mondta homíliájában XIV. Leó pápa.
Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog uralkodni – jelentette be csütörtökön este a vatikáni palota pápai erkélyéről Dominique Mamberti protodiakónus.
A békéről, a szinodális, hidakat építő, szegények mellett álló egyházról szólt az új katolikus egyházfő megválasztása után, a vatikáni palota Szent Péter térre néző balkonjáról elmondott beszéde csütörtök este.
Felszállt a fehér füst néhány perccel csütörtökön este hat óra után a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből, ami azt jelenti, hogy már a második napon sikerült megválasztani a katolikus egyház új, 267. vezetőjét.
Ismét fekete füst szállt fel a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön nem sokkal 12 óra előtt, vagyis második körben sem sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
szóljon hozzá!