A magyar ipar menthetné meg az erdélyi szórványt

Az egyházi programokon túl magyar munkát is végez Resicabányai Református Egyházközség a Templom és Iskola Szórvány Egyesülettel karöltve a Krassó-Szörény megyei, szórványban élő magyarok érdekében. Megyasszai Attila lelkésszel az újmoldovai magyar ház ígéretéről, a lehangoló, mégis sikerélményekkel kecsegtető szórványmunkáról, az itt élő magyar közösségek megmaradási esélyeiről beszélgettünk.

2015. július 01., 12:162015. július 01., 12:16

2015. július 01., 12:162015. július 01., 12:16


– A 2011-es népszámlálás adatai szerint a Duna-parti Újmoldován – ahova most közadakozásból magyar közösségi házat terveznek –, mindössze 20 magyar él. Mennyire reális a hivatalos lakossági statisztika Krassó-Szörény megyében.

– A legutóbbi népszámlálási adatok szerint a megyében 3500 magyar él, ebből a megyeközpontban, Resicabányán körülbelül 1800-an. De ennél több magyarról tudunk, főleg a városokban, Boksánbányán, Aninán, Oravicabányán, Nándorhegyen és Újmoldovában. Valamennyi közül ma is kiemelkedik az újmoldovai székely-magyar közösség azzal, hogy megőrizte magyar identitását, az emberek nem kötöttek vegyes házasságot, így a mintegy 140 lelket számláló kis kompakt római katolikus gyülekezet gyerekei is magyarul beszélnek. Mi is szembesültünk a hivatalos népszámlálás helyenkénti hibás adataival, ezért három évvel ezelőtt megtörtént a magyarság számbavétele, a szegények diakóniai támogatása. Ma 140, magát magyarnak valló újmoldovairól tudunk, akik örömmel járnak el kulturális és egyházi rendezvényeinkre.

– Gondolom, sokan meglepődtek azon, hogy egy resicabányai református szórványlelkész gondozza a római katolikus újmoldovai székely közösséget. Hogyan egyezett ki a helyi római katolikus plébánossal?

– Újmoldován régóta csak román nyelvű mise van. Jelenleg egy horvát származású plébános szolgál, aki ugyan tud valamennyit magyarul, de magyar nyelvű egyházi szolgálatot nem vállal. Én baráti kapcsolatban vagyok a resicabányai római katolikus főesperessel, Páll Józseffel, így református lelkészként bebocsátást nyertem az újmoldovai plébániára. Hosszabb távon ezen a helyzeten csak egy helyi magyar házzal tudunk segíteni, ahol mindenféle magyar programot szervezhetünk. A magyar kormány nagyobb összeggel segítette Krassó-Szörény megyét, de ebből a keretből már nem futotta az Újmoldovai Magyar Ház megvásárlására. Ezért döntöttünk úgy, hogy a szükséges 12 ezer eurót közadakozásból gyűjtjük össze. Öregedő, de élni akaró magyar közösség ez, amely sokkal többet érdemel. Amikor elkezdtem velük foglalkozni, megígértem a magyar házat, és az egész közösség az ügy mellé állt.

A teljes összeállítás az Erdélyi Napló július 2-án megjelenő 26. lapszámában olvasható.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
2026. június 17., szerda

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt

Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt
Hirdetés