A legtöbb munkavállaló hajón szeretne dolgozni

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

A legtöbb hazai munkát kereső személy beszél valamilyen idegen nyelvet, legalább is ezt tünteti fel álláskeresési pályázatán – derül ki a Tjobs.ro online platform által végzett felmérésből.

Szucher Ervin

2014. augusztus 13., 12:122014. augusztus 13., 12:12

A munkahely-közvetítő portál az idei év első hat hónapjában több mint ezer pályázatot vizsgált meg, ahhoz, hogy kiderítse, a legtöbben az angol, majd a francia, spanyol és olasz nyelvet jelölik meg, mint beszélt idegen nyelvet. Németül jóformán csak az 55 esztendőn fölüliek beszélnek. Mindezek mellett a görög, portugál, török, holland és orosz nyelvismeret is igen népszerű – a kitöltött jelentkezési íveken. Kevesebb százalékban ugyan, viszont több száz önéletrajzban a kínai, cseh és dán nyelv is megjelenik, mint ismert nyelv.

„Érdekes módon a statisztika azt mutatja, hogy az álláskeresők komoly idegen nyelvismerettel rendelkeznek, azonban a külföldi munkavállalás során a legtöbben mégis olyan beosztások iránt érdeklődnek, melyek nem igényelnek különösebb nyelvtudást” – fejtette ki Csatlós Orsolya, a Tjobs sajtószóvivője. A kommunikációs szakember ezt azzal magyarázta, hogy sokan restellnek megszólalni egy évek óta nem gyakorolt idegen nyelven.

A felmérés arra is rávilágít, hogy az utóbbi időben robbanásszerűen megnőtt a hajós munkák iránt érdeklődők száma. Erre a fizikailag rendkívül megterhelő feladatra első sorban férfiak jelentkeztek, a pályázó nők aránya alig haladja meg a 25 százalékot. A második legkeresettebb állás a szállodaszemélyzeti feladatkör. „Ez nem meglepő, hisz nyáron a szezonális munkalehetőségek száma is megugrik. Sokan szeretnének hajóra szállni, még akkor is, ha tudják, hogy ott kegyetlen iramban kell dolgozni. Viszont annak is tudatában vannak, hogy a hozzáférhető állások közé tartozik, és nem igényel különösebb képzést. A fiatalok között a raktárosi munkakör is kezd egyre népszerűbb lenni” – mondta el portálunknak Csatlós Orsolya. A toplista harmadik fokát a brit raktári munka képezi; a rangsorban a németországi gépkocsivezetői állás, majd az olasz mezőgazdasági és brit idős-gondozási munka következik. Egyre inkább divatossá kezd válni a légi kísérői beosztás munkakör is, melyre közel ezren jelentkeztek az idén. A külföldön legkeresettebb szakemberek közé a CNC-megmunkálók és a hegesztők tartoznak.

Országos szinten a munkát keresők mintegy 57 százaléka nem rendelkezik felsőfokú végzettséggel. A felmérésből az is kiderül, hogy a férfiak sokkal nyitottabbak a külföldi munkavállalásra, soraikból kerül ki a jelentkezők kétharmada. Az online platformot a bukarestiek, majd a Konstanca, Prahova és Temes megyeiek közül keresték fel a legtöbben. A Székelyföldről Maros megyéből érdeklődnek a legtöbben állás iránt, 2014 júliusáig mintegy kilencezer marosszéki regisztrált a Tjobs oldalára.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.

Meghalt Chuck Norris
Meghalt Chuck Norris
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Hirdetés
2026. március 19., csütörtök

Bolojan: megtaláltuk a megoldást a szolidaritási csomag intézkedéseinek finanszírozására

Ilie Bolojan miniszterelnök bejelentése szerint a koalíciós pártok vezetőinek csütörtök délelőtti ülésén megtalálták a megoldást a Szociáldemokrata Párt (PSD) által kért szolidaritási csomag finanszírozására.

Bolojan: megtaláltuk a megoldást a szolidaritási csomag intézkedéseinek finanszírozására
2026. március 19., csütörtök

NATO-főtikár: Romániának stratégiai szerepe van a NATO keleti szárnyán

Nicușor Dan elnököt csütörtökön fogadta Mark Rutte, az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének főtitkára a NATO brüsszeli székhelyén.

NATO-főtikár: Romániának stratégiai szerepe van a NATO keleti szárnyán
2026. március 14., szombat

Kossuth-díjat kapott Rúzsa Magdi, Lackfi János és Pataky Attila is

A magyar tudomány és kultúra emberei munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.

Kossuth-díjat kapott Rúzsa Magdi, Lackfi János és Pataky Attila is
Hirdetés
2026. március 05., csütörtök

Hosszú évekre börtönre ítéltek egy román állampolgárt Oroszországban

A külügyminisztérium csütörtökön megerősítette, hogy börtönbüntetésre ítéltek Oroszországban egy román állampolgárt.

Hosszú évekre börtönre ítéltek egy román állampolgárt Oroszországban
2026. március 05., csütörtök

Megérkeztek a budapesti reptérre az Oroszországból szabadon engedett magyar hadifoglyok

A legfontosabb feladatunk, hogy Magyarországot soha ne engedjük belerángatni a háborúba – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a kiszabadított hadifoglyokkal való, Budapestre érkezésekor.

Megérkeztek a budapesti reptérre az Oroszországból szabadon engedett magyar hadifoglyok
2026. március 05., csütörtök

Újabb 172 román állampolgár jutott haza Egyiptomból

Egyiptomból Romániába érkezett szerda egy magán légitársaság gépén 172 román állampolgár, akik Izraelből kértek segítséget a hazatéréshez – közölte a külügy.

Újabb 172 román állampolgár jutott haza Egyiptomból
Hirdetés
2026. március 03., kedd

Trump az iráni konfliktusról: túl késő tárgyalni

Az iráni légvédelem, a légierő, a haditengerészet és a vezetőség megsemmisítését jelentette be kedden Donald Trump amerikai elnök, aki hozzátette, hogy Teherán tárgyalni akar, ám, mint mondta, ehhez már túl késő.

Trump az iráni konfliktusról: túl késő tárgyalni
2026. március 03., kedd

Újabb 28 járatot töröltek a közel-keleti helyzet miatt a bukaresti reptéren

A közel-keleti események miatt összesen 28 járatot töröltek kedden a bukaresti repülőtereken az Izraelbe, Dubajba, Bahrainba, Katarba és Jordániába közlekedő útvonalon – tájékoztatott a fővárosi repülőtér-üzemeltető vállalat (CNAB).

Újabb 28 járatot töröltek a közel-keleti helyzet miatt a bukaresti reptéren
2026. március 02., hétfő

Hétfő estétől kezdődhet meg az Egyiptomban tartózkodó 300 román állampolgár hazaszállítása

Hétfő estére halasztották a 300 román állampolgár hazaszállítására szervezett TAROM-különjáratok elindítását. Ők a közel-keleti konfliktuszónából kerültek Egyiptomba, hogy biztonságosabb helyről térhessenek haza.

Hétfő estétől kezdődhet meg az Egyiptomban tartózkodó 300 román állampolgár hazaszállítása
Hirdetés