A hozzászólások moderálására szólít fel a MÚRE

A Magyar Újságírók Romániai Egyesületének Becsületbírósága a MÚRE honlapján közzétett állásfoglalásban fejezte ki aggodalmát több erdélyi magyar hírportál cikkeihez fűzött olvasói hozzászólások „kemény és oktalan zsidózása” miatt.

Krónika

2016. február 03., 22:042016. február 03., 22:04

„Sajnálatos, hogy – a Magyarországon és Romániában egyaránt nagy visszhangot kiváltott, a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Golden Globe-díjjal kitüntetett és Oscarra is jelölt Saul fia című film kapcsán – bizonyos magyarországi médiafelületeken elharapódzott zsidózás begyűrűzött a romániai magyar médiába is, ami nemcsak Nemes Jeles László alkotásához méltatlan, hanem a magukat tekintélyes, közvélemény-formáló lapoknak, illetve hírportáloknak tartó médiaorgánumokhoz is” – olvasható az állásfoglalásban.

A bizottság az Újságírói etikai kódexre (ÚEK) hivatkozva emlékeztet, hogy mivel a hozzászólások és a sajtóalkotásokhoz fűzött vélemények, megjegyzések a média szerves részeként jelennek meg, ezért „a média felelős vezetőinek kötelessége, hogy őrködjenek az általuk felügyelt médiában a posztok, kommentek megjelenése fölött. Felelősségük kiterjed azok tartalmára is. Ily módon a megjelenő posztok és kommentek sem sérthetik a közerkölcsöt és az emberi méltóságot, nem kelthetnek megbotránkozást, nem uszíthatnak gyűlöletre.”

A becsületbíróság hozzátette, hogy „a szabad véleménynyilvánítás és szólásszabadság nem jelenti azt, hogy erőszakos, mások zaklatására, gyűlöletkeltésre alkalmas bejegyzések, hozzászólások jelenhetnek meg a médiában. Ezért a média etikusan cselekszik, ha a kommenteket és a sajtóalkotásokhoz fűzött véleményeket, megjegyzéseket moderálja, azok közlését regisztrációhoz köti.”

Az Emberi Jogok Európai Bírósága máshogy gondolja

Ellentétes az Emberi Jogok Európai Egyezményével a magyarországi Alkotmánybíróság korábbi döntése, amely a tartalomszolgáltatók feltétlen felelősségét állapítja meg az internetes oldalaikon megjelenő hozzászólásokért – írta kedden közzétett ítéletében az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB).

A strasbourgi bíróság egyhangúlag elfogadott ítélete szerint a magyar hatóságok megsértették a véleménynyilvánítás szabadságát azzal, hogy az Index online hírportált és a Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesületét (MTE) tették felelőssé a cikkeik alatt megjelent kommentekért. Az Európa Tanács égisze alatt működő EJEB ítéletének értelmében a magyar államnak három hónapon belül 5100 euró perköltséget kell fizetnie a felpereseknek.

Az ügy előzménye, hogy az Experient ingatlanközvetítő cég feljelentette az Indexet és az MTE-t, mert a vállalat etikátlan hirdetési gyakorlatáról szóló cikkeik alatt gyalázkodó kommentek jelentek meg. Az Alkotmánybíróság 2014 májusában hozott ítélete szerint a tartalomszolgáltató akkor is felelősséggel tartozik a mások jogait sértő bejegyzések miatt, ha nem volt tudomása a jogsértő tartalomról.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés