A gazdasági válság csúcsán túl, de a társadalmin nem

Traian Băsescu államfő kedden megtartotta második mandátuma első kiértékelőjét. Csonka parlament előtt beszélt, mivel az ellenzék előzőleg kivonult.

Szőcs Lóránt

2010. szeptember 21., 18:362010. szeptember 21., 18:36

2010. szeptember 24., 14:592010. szeptember 24., 14:59

Galéria

Az államelnök kihangsúlyozta, hogy a román állam többé nem tudja fizetni a inkompetens közalkalmazottjait, a beteget jelentő egészséges állampolgárait, és nem tud szociális juttatásokat nyújtani a munkaképes, de dolgozni nem vágyó személyeknek. Az állam túlzottan eladósodik, ha továbbra is fogyasztásra vesz fel hitelt.

A társadalom zavargások érthetőek, mivel az állampolgároknak hazudtak és 2007–2008 között több juttatást kaptak, mint amennyi járt volna. Băsescu megjegyezte, hogy míg 2004-ben hatmillió polgár kapott valamilyen szociális juttatást, 2008 végére már 13,9 millióra növekedett ez a szám.

Hozzátette, szerinte gazdasági válság csúcsán túlléptünk, de a társadalmin még nem. A statisztikai adatok alapján az ipar mintha kezdene feléledni, de csak visszafogottan lehet remélni, hogy 2011-ben egy 2 százalékos gazdasági növekedést érhetünk el.

A társadalmi válság még nem csengett le, holott a jelenlegi helyzet túllépése érdekében az összes párt szolidaritására szükség lenne. Băsescu szerint bármely párt alakítana kormányt, a megszorító intézkedéseket folytatnia kellene. Szerinte a válságot mint lehetőséget kellene felfogni, mely rámutatott az államapparátus gyengeségeire.

Az államfő kitért a nyugdíjrendszer siralmas helyzetére is, szerinte a politikusok nem áltathatják a jelenlegi és a leendő nyugdíjasokat, inkább egy fenntartható nyugdíjrendszer létrehozása kellene legyen a cél. Jelenleg ugyanis hatalmas a hiány, melyet az állami költségvetésből kell fedezni.

Băsescu kiemelte, hogy még mindig sok az olyan társadalmi kategória, mely az adófizetéstől mentesül. Továbbá túlzottan sok olyan gazdasági szereplő létezik, aki nem törlesztette adósságait. Szerinte a válság senkit nem jogosít fel arra, hogy tartozásait ne fizesse ki. Az államfő kiemelte, hogy ezt az elvet az államnak is be kell tartania, és törlesztenie kell adósságait.

Most már nem titok, hogy 2011 ben Románia új hitelt kell felvegyen a Nemzetközi Valutaalaptól, az elnök szerint az államapparátus szerkezeti deficitje miatt nem találtak más hitelezőkre.

Băsescu szerint az állampolgárok bizalma akkor születhetik meg újra, ha a kormány egy átláthatóbb és összefüggőbb gazdasági politikát valósít meg. Különben az államfő szerint a fő problémát jelenleg az jelenti, hogy az államapparátus túlpolitizált.

„Ami tehetünk gondolkodás nélkül, hogy felhagyunk a populizmussal és az olyan politikusok vagy pártok közti egyezkedésekkel, mely egy rossz kormányzást segítene elő” – emelte ki.

Az államfő az alkotmánymódosításra is visszatért. „Az állami intézmények képtelenek koherensen működni a megfelelő alkotmányos keret nélkül, mely pontosan megszabja szerepüket, jogosultságaikat és hatásköreiket. Egy modern alkotmány az intézményeket mindenképp az állampolgárok és a közjó szolgálatába helyezi.”

Felelevenítette a népszavazást is, az állampolgárok eszerint egykamarás parlamentet és kevesebb képviselőt szeretnének, az alkotmánymódosításhoz viszont erős közös politikai akarat szükséges.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások

Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások
Hirdetés
2026. április 07., kedd

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját

Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.

Meghalt Chuck Norris
Meghalt Chuck Norris
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

2026. március 19., csütörtök

Bolojan: megtaláltuk a megoldást a szolidaritási csomag intézkedéseinek finanszírozására

Ilie Bolojan miniszterelnök bejelentése szerint a koalíciós pártok vezetőinek csütörtök délelőtti ülésén megtalálták a megoldást a Szociáldemokrata Párt (PSD) által kért szolidaritási csomag finanszírozására.

Bolojan: megtaláltuk a megoldást a szolidaritási csomag intézkedéseinek finanszírozására
Hirdetés
2026. március 19., csütörtök

NATO-főtikár: Romániának stratégiai szerepe van a NATO keleti szárnyán

Nicușor Dan elnököt csütörtökön fogadta Mark Rutte, az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének főtitkára a NATO brüsszeli székhelyén.

NATO-főtikár: Romániának stratégiai szerepe van a NATO keleti szárnyán
2026. március 14., szombat

Kossuth-díjat kapott Rúzsa Magdi, Lackfi János és Pataky Attila is

A magyar tudomány és kultúra emberei munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.

Kossuth-díjat kapott Rúzsa Magdi, Lackfi János és Pataky Attila is
2026. március 05., csütörtök

Hosszú évekre börtönre ítéltek egy román állampolgárt Oroszországban

A külügyminisztérium csütörtökön megerősítette, hogy börtönbüntetésre ítéltek Oroszországban egy román állampolgárt.

Hosszú évekre börtönre ítéltek egy román állampolgárt Oroszországban
Hirdetés
2026. március 05., csütörtök

Megérkeztek a budapesti reptérre az Oroszországból szabadon engedett magyar hadifoglyok

A legfontosabb feladatunk, hogy Magyarországot soha ne engedjük belerángatni a háborúba – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a kiszabadított hadifoglyokkal való, Budapestre érkezésekor.

Megérkeztek a budapesti reptérre az Oroszországból szabadon engedett magyar hadifoglyok
2026. március 05., csütörtök

Újabb 172 román állampolgár jutott haza Egyiptomból

Egyiptomból Romániába érkezett szerda egy magán légitársaság gépén 172 román állampolgár, akik Izraelből kértek segítséget a hazatéréshez – közölte a külügy.

Újabb 172 román állampolgár jutott haza Egyiptomból
2026. március 03., kedd

Trump az iráni konfliktusról: túl késő tárgyalni

Az iráni légvédelem, a légierő, a haditengerészet és a vezetőség megsemmisítését jelentette be kedden Donald Trump amerikai elnök, aki hozzátette, hogy Teherán tárgyalni akar, ám, mint mondta, ehhez már túl késő.

Trump az iráni konfliktusról: túl késő tárgyalni
Hirdetés