
A Fülöp-szigeteken pusztító Haiyan tájfun áldozatainak, a földönfutóvá lett emberek megsegítésére szervez országos méretű gyűjtést a romániai Caritas Konföderáció vasárnap a katolikus templomokban. Adományokat fogadnak a Caritas megyei kirendeltségeinél és bankszámlán is.
2013. december 03., 21:422013. december 03., 21:42
A katolikus templomokban már az elmúlt vasárnap felolvasták a romániai Caritas Konfederáció felhívását. A szervezet emlékeztet, hogy november 8-án a Fülöp-szigeteket talán a történelem legsúlyosabb katasztrófája érte: 13 millió embert érintett a tájfun, több ezer ember
halálát okozva. A földönfutóvá lett emberek száma milliókra rúg, akik elveszítették a legszükségesebbeket is, melyek nélkülözhetetlenek a mindennapi élethez.
A 89 millió lakosú, délkelet-ázsiai szegény szigetország segítségre szorul, ezért a romániai Caritas Konfederáció az érintettekkel együttérző szolidaritás jeleként országos gyűjtési akciót kezdeményezett. Hubbes Kinga, a Gyulafehérvári Caritas Kovászna megyei kirendeltségének vezetője elmondta, a katolikus templomokban szervezett gyűjtés mellett a Caritas megyei kirendeltségeinél is fogadnak adományokat, de a Gyulafehérvári Caritas által nyitott bankszámlára (Caritas Alba Iulia, CF 4562770, RO73 RNCB 0003 0015 6949 0005) is lehet pénzt utalni.
A befolyt összeg a nemzetközi Caritas gyorssegélyező alapját, valamint újjáépítő tevékenységét hivatott támogatni.
Bekérették a külügyminisztériumba pénteken a bukaresti orosz nagykövetet, miután az ukrán célpontok ellen november 10-én indított támadás során egy orosz drón behatolt Románia légterébe.
Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
szóljon hozzá!