A bizalmatlansági indítvány bukása esetén is mehet Boc?

Traian Băsescu államelnök vasárnap délután találkozott a PD-L megyei és központi vezetőivel. A Gândul napilap értesülései szerint az államfő kijelentette a PD-L-s vezetőknek, hogy támogatja Emil Bocot a párt elnöki tisztségére, de fenntartotta korábbi álláspontját is, miszerint a Victoria-palotába technokrata kormányfőt nevezne ki. Bocot több demokrata-liberális politikus látná továbbra is a párt élén.

Szőcs Lóránt

2011. március 14., 14:192011. március 14., 14:19

2011. március 21., 19:212011. március 21., 19:21

Emil Boc a munkatörvénykönyv felelőségvállalásos elfogadtatása mellett érvel. Az államfő egy technokratát nevezne ki helyette kormányfőnek...

A munkatörvénykönyv felelősségvállalására benyújtott bizalmatlansági indítvány sorsáról szerdán szavaznak. Hamarosan kiderül az is, hogy kik indulnak a PD-L elnöki tisztségéért. A párt új vezetőségét megválasztó kongresszust május 14-én tartják. Az elnököt, a négy első alelnököt, a főtitkárt és a 15 alelnököt névre szóló szavazással választják meg.

Elena Udrea fejlesztési miniszter vasárnap este bejelentette, támogatja Emil Bocot egy újabb pártelnöki mandátum megszerzésében. Udrea a Facebookon jelentette be, bármennyire igyekezett, nem ő volt az első aláíró, sok kollégája már előtte ellátta kézjegyével az ívet. „Megtaláltam azt a PD-L elnökjelöltet, aki megfelel elvárásaimnak. Egy olyan jelölt, akit közvetlen szavazással választottak köztisztségbe, akit soha nem vádoltak korrupcióval és aki kész harcolni a pártjáért. Ma este (vasárnap – a szerk.) aláírtam Emil Boc pártelnöki jelölésének támogatását. Bármennyire igyekeztem, nem én voltam az első. Sok kollégám már aláírta” – írta Elena Udrea a Facebookon.

Traian Băsescu államelnök február közepén több ízben találkozott a PDL megyei és központi vezetőivel, és felvetette Emil Boc miniszterelnök lecserélését egy technokrata kormányfőre. Akkor a források és az Antena 3 felvétele szerint Băsescu a technokrata miniszterelnök kinevezése mellett érvelt, hogy így szerezzék vissza a kormánykoalíció legnagyobb pártjának hitelét.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés