A betegszabadságolók ellenőrzését tervezik

•  Fotó: Kristo Robert

Fotó: Kristo Robert

A hatóságok ellenőrizhetik, hogy a betegszabadságra küldöttek valóban otthon ülnek-e, és a törvénytelen orvosi igazolások miatt az orvosokra kirótt büntetések kétszeresére nőhetnek, áll az egészségügyi minisztérium törvénytervezetében.

Szőcs Lóránt

2010. március 13., 19:022010. március 13., 19:02

2010. április 08., 22:012010. április 08., 22:01

•  Fotó: Kristo Robert                       Galéria

Fotó: Kristo Robert

Cseke Attila egészségügyi miniszter pénteken aláírta a 2005/158-as, betegszabadságokat és egészségügyi hozzájárulásokat szabályozó sürgősségi kormányrendelet módosító tervezetét, derül ki a minisztérium közleményéből. „Szeretnénk csökkenteni a betegszabadságok körüli visszaéléseket. Elfogadhatatlan, hogy az egészségügyi biztosító alapjából 6 százalékot e célra kelljen áldozni Ez indokolatlanul nagynak tűnik. 2009-ben 923 millió lejt fizettek ki betegszabadságokra, kétszer többet, mint 2006-ban, amikor 482 milliót utaltunk ki” – jegyezte meg Cseke.

Vannak megyék, például Neamţ és Olt, ahol négyszeresére növekedett a kiadott betegszabadságok aránya. Tavaly körülbelül 2 700 000 igazolást állítottak ki és ebben nem szerepelnek a bukaresti, a máramarosi és a szállítók biztosítójának adatai. Az indokolatlanul kiadott betegszabadságokkal éppen azokat hozzuk hátrányba, akiknek orvosi ellátásra van szükségük” – fejtette ki a tárcafő.

A jogszabálytervezet lehetővé teszi a hatóságoknak, hogy ellenőrizzék, valóban szüksége van-e betegszabadságra az igénylőnek. Így a járulékfizetők, a munkáltatók, adott helyzetben a biztosító utána nézhet, az otthoni kezelésre kiírt páciens valóban otthon tartózkodik-e. Az ellenőrzést az említett hivatalok képviselői és a rendőrség végzi. Ha a betegszabadságra kiírt alkalmazottat nem találják otthon, nem kapja meg az ezért kiutalt járulékot a biztosítótól.

Az új rendszerben növekszik a büntetések nagysága is. A jogosan igényelt betegszabadság visszautasítását, a téves kifizetést az eddiginél kétszer nagyobb, azaz 2500 – 5 000 lej közötti összeggel büntetik. A jogtalanul kiállított orvosi igazolásokért pedig 5000 – 10 000 lej közti büntetés jár. A biztosító képviselőinek kötelességük lesz ellenőrizni az igazolás kibocsátásának körülményeit.

Újdonság az is, hogy a betegszabadságok meghosszabbítását a 61. naptól lehet kérni az eddigi 91. nap helyett. A szakorvos, a biztosító szakértőjével közösen legtöbb 183 napos betegszabadságot írhat ki. A tervezetet pénteken tették fel a minisztérium honlapjára, és elküldik a családorvosok szövetségéhez is véleményezésre.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval

Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
Hirdetés
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
Hirdetés
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
Hirdetés