
Fotó: Joanovics Barna
Borbély László környezetvédelmi miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján bejelentette, a biciklisávok kialakítását célzó program márciusban kezdődik, erre 100 millió lejt különítettek el. Szükség esetén ezt a pénzalapot még ki lehet bővíteni.
2011. január 20., 17:252011. január 20., 17:25
2011. január 20., 20:202011. január 20., 20:20
A pályázat nem érvényes, ha csak egyszerűen sávot festenek
Borbély elmondta, a biciklisávok városon és falun történő kialakítását célzó program márciusban kezdődik, a kiadások nagy részét a Környezetvédelmi Alapból fedezik.
„Egyelőre 100 millió lejt különítettünk el erre a célra, de bővíthetjük ezt az alapot. A bicikliút nem azt jelenti, hogy húzol egy vonalat a járdán, és biciklisávnak nevezed azt. Ahol lehet, a járdát ki kell szélesíteni, ahol lehet, az utat kell szélesebbé tenni, vagy úttervezéskor a biciklisávot is számításba kell venni. A kiadások egy részét a Környezetvédelmi Alapból fedezzük. (…) A helyi önkormányzatok 10 százalékot fedeznek” – mondta Borbély.
Az idézett forrás szerint az állam kilencven- vagy százszázalékos támogatást nyújt a Környezetvédelmi Alapból a helyi önkormányzatok projektjeire.
„A civil szervezetekkel együtt a polgármesteri hivataloknak kell elkészíteniük a pályázatokat. Márciusban lesz egy kiírás, majd másfél hónap áll rendelkezésre a pályázatok benyújtására” – emelte ki a tárcafő.
Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
Ilie Bolojan miniszterelnök bejelentése szerint a koalíciós pártok vezetőinek csütörtök délelőtti ülésén megtalálták a megoldást a Szociáldemokrata Párt (PSD) által kért szolidaritási csomag finanszírozására.
Nicușor Dan elnököt csütörtökön fogadta Mark Rutte, az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének főtitkára a NATO brüsszeli székhelyén.
A magyar tudomány és kultúra emberei munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.
A külügyminisztérium csütörtökön megerősítette, hogy börtönbüntetésre ítéltek Oroszországban egy román állampolgárt.
A legfontosabb feladatunk, hogy Magyarországot soha ne engedjük belerángatni a háborúba – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a kiszabadított hadifoglyokkal való, Budapestre érkezésekor.
Egyiptomból Romániába érkezett szerda egy magán légitársaság gépén 172 román állampolgár, akik Izraelből kértek segítséget a hazatéréshez – közölte a külügy.
Az iráni légvédelem, a légierő, a haditengerészet és a vezetőség megsemmisítését jelentette be kedden Donald Trump amerikai elnök, aki hozzátette, hogy Teherán tárgyalni akar, ám, mint mondta, ehhez már túl késő.
szóljon hozzá!