
Az építési költségek 35 százalékos csökkentését kérte az észak-erdélyi autópálya építésével foglalkozó Bechtel amerikai cégtől a Román Országos Autópálya- és Közúti Társaság (CNADNR), amely arra hivatkozik, hogy az eredeti szerződés szerinti 2013-as határidő már nyilvánvalóan nem tartható – írta szerdai számában az Adevărul.
2011. június 08., 16:092011. június 08., 16:09
2011. június 09., 14:432011. június 09., 14:43
A román napilap Daniela Drăghiát, a CNADNR vezérigazgatóját idézi, aki szerint rendkívül drágán fizet a román állam a lassan készülő sztrádáért, ezért a hivatal azt követeli a Bechteltől, hogy mintegy 35 százalékkal csökkentse az építési költségeket. Daniela Drăghia szerint a szerződés csak így felelhet meg a költségszabványoknak. „Emellett kértük az ütemterv átdolgozását és az adósságkifizetések átütemezését” – közölte a vezérigazgató.
A kormány által a tavaly év végén rögzített árszabás szerint egy kilométer autópálya megépítése 3,8 és 5,9 millió euró közötti összegbe kerülhet. Síkvidéken 3,802 millió eurót számítottak ki egy kilométer autópálya építési költségeként, dombvidéken 4,98-at, míg hegyvidéken 5,922-t. Ezek azonban nem foglalják magukban a hidak, völgyhidak, alagutak és a bekötőutak megépítését. A vezérigazgató elmondta: levélben fordultak a Bechtel amerikai vezetőségéhez, de egyelőre nem kaptak választ.
Tény, hogy valóságos patthelyzet látszik kialakulni az észak-erdélyi autópálya ügyében. A CNADNR valóban jelentős adósságot halmozott fel, a 2009–2010-es időszakban elvégzett munkálatokért 90,4 millió euróval tartozik a Bechtelnek, és ebben nincs benne az áfa összege. Az amerikai cég viszont eddig sem sietett az építéssel: a sztráda hossza 514 kilométer lenne, de ebből mindössze 52,5 kilométer készült el Gyalu és Aranyosgyéres között. Az építkezés 2004-ben kezdődött, a projekt összértéke 2,2 milliárd euró.
Ugyanakkor a Jurnalul Naţional tudni vélte, hogy a CNADNR a szerződés felbontását kezdeményezte a Bechtelnél. A lap információi szerint ugyanis a Bechtel amerikai anyacége kilométerenként az Egyesült Államokban 16 sávos autópályákat épít, ugyanannyiért, mint ezt teszi Romániában a négysávos pályával. Drăghia mindenesetre cáfolta azt az értesülést, miszerint fel akarnák bontani a szerződést.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!