A Nagyvárad Táncegyüttes február 21-én mutatja be a Katonaének című tánckompozíciót. A darab rendezője Mihályi Gábor, Harangozó Gyula-díjas koreográfus, zenei szerkesztője pedig Kelemen László, zeneszerző.
Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa szervezésében Nagy Mihály Zoltán–Denisa Bodeanu: (Le)hallgatásra ítélve Márton Áron püspök lehallgatási jegyzőkönyvei (1957–1960) című kötetét mutatják be február 20-án, 18 órakor a csíkszeredai Lázár-ház dísztermében (Gál Sándor utca 9.).
A Maros megyei tanács legmagasabb rangú kitüntetését, az ALAE emlékérmét a 2019-es évre Szőcs Bernadette asztaliteniszező érdemelte ki. A tokiói olimpiára készül, Európa-bajnoki címvédő pályafutásáról és célkitűzéseiről mesél a Székelyhon napilap Erdélyi Sport mellékletének.
Több mint két évtizede benne van a székelyudvarhelyi birkózóéletben Katona László edző, aki több generációt is kinevelt. Fia, Zsolt tőle tanulta meg a sportág alapjait, ketten Európa- és világbajnokságon is jártak. Történetükről olvashatnak a Székelyhon napilap Erdélyi Sport kiadványában.
Sebestyén Aba minden szerepét megpróbálja személyessé tenni, mindig keresi a kapcsolódási pontokat a szerep és a magánember között. Henrik Ibsen A nép ellensége című drámájában nem volt nehéz megtalálnia ezeket, talán pont ezért osztották rá Stockmann doktor szerepét.
József Attila műveit szólaltatják meg a Kájoni János Megyei Könyvtár által tizenkettedik alkalommal szervezett nemzetközi felolvasómaratonon február 18-án. A határokon átívelő felolvasáshoz a korábbi évekhez hasonlóan a világ bármely pontjáról lehet csatlakozni.
Kik a pálos szerzetesek, milyen ünnepeik vannak, milyen a pálosok szellemisége, hogyan töltik napjaikat, és hogyan tértek vissza Hargitafürdőre? Néhány kérdés, amelyre Bátor Péter Botond pálos szerzetes, a hargitafürdői rendház vezetője válaszol a Székelyhon napilap hétfői Hit-vallás mellékletében.
Miről is szól a Valentin-nap azon túl, hogy az éttermek és virágboltok forgalma megugrik? A csíkszeredai Sapientia egyetem videós tudomány-népszerűsítő projektje, a Sapiophile a műanyag szívbe csomagolt vallomások helyett a szerelmi gesztusokat kutatja.
Országszerte több tucat templom ólomüveg ablaka dicséri keze munkáját, de Egyed János számtalan műemlék épület díszüvegeinek restaurálásában is jelentős szerepet vállalt. A Székelyhon napilap Liget melléklete többek között a díszüvegkészítés világába enged betekintést.
Tusnádfürdő központjából, Alvég mezejéről indultak túrájukra a Liget természetjárói, hogy bejárják a Bányász-patak völgyét. Önök is csatlakozhatnak hozzájuk, ha fellapozzák a Székelyhon napilap pénteki Liget kiadványát.
Különleges projekttel rukkoltak elő a székelyudvarhelyi Dr. Palló Imre Művészeti Középiskola 11 B. osztályos diákjai és tanárnőjük, Máthé Melinda. Katona József Bánk bán című történelmi drámáját fotósorozat formájában dolgozták fel, és hamarosan kiállítást is létrehoznak belőle.
Diszkrimináció Nagyszebenben, edzőváltás Udvarhelyen, székely rangadó a kupában, a KSE menetelése, a Corona volt a fokmérő és a Sapientia győztes visszatérése – a Helyzetbe hozunk! legújabb részében ismét minden sportágat górcső alá veszünk.
A nagykárolyi Rekettye Néptánccsoport a térségbeli táncházmozgalom meghatározó szervezete, amely tánc mellett tucatnyi más foglalkozással is csábítja a gyerekeket, fiatalokat és az idősebb korosztályt is. A csoport vezetőjével, Székely Sárával olvashatnak interjút az Erdélyi Napló e heti lapszámában.
Különösen szerette Lisztet, Bachot, Mozartot, Beethovent, Rahmanyinovot, Chopint. Csaknem a teljes Liszt-repertoárt játszotta. Az Erdélyi Napló e heti lapszámában a nemrég elhunyt Csuprik Etelka zongoraművészre emlékeznek.
A lengyel–magyar barátság elkötelezettjeként a Budapesten élő Okos Márton közösségszervező számos olyan kulturális programban vett részt, amely közelebb hozza egymáshoz Lengyelországot, Magyarországot és Erdélyt. Az Erdélyi Naplóban az általa írt Negyedszázada gyalog vittük Erdélyt Európába című könyvérő
Kortárs és klasszikus költők alkotásaiból állított össze versgyűjteményt Kocsis Annamária, amelyhez egy munkafüzet is készült. A Verskóstoló című kötetbe bekerült alkotásokat pedig Kovács István csíkszeredai tanító zenésítette meg. Vele beszélgettünk.
Vámpírok és a Kádár-korszak. Két, egymással köszönőviszonyban sem álló téma, amit Bodzsár Márk rendkívül szórakoztatóan, kellő mennyiségű humorral és fordulatos cselekményvezetéssel házasított össze legújabb filmjében. Drakulics elvtárs kritika.
Február közepén Budapestre látogat a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. Műsorukon a Fészek nélkül – Bukovinai székelyek, valamint a Góbé farsang produkciók szerepelnek.
Szűkebb pátriájának képeiből univerzális jelentésű költészetet szublimál Fekete Vince a Vargaváros című kötetében. Úgy építi ki magánmitológiáját, hogy közben végig egy közösség problematikáját jeleníti meg, az itt és most perspektívájából, és történelmi távlatb