Felvidékre is eljutott a gyergyói összefogás

„Ez több volt, mint egy összefogás. Hihetetlen, hogy mennyi jóindulatú emberrel találkoztunk. A jégkorong most is tanúbizonyságot tett arról, hogy ellenfelek vagyunk és nem ellenségek” – vallja Zsiráf, azaz György Tibor, a gyergyói jégpálya ügyét felvállaló, Magyarországon élő székely hokiszurkolók vezetője.

2014. január 30., 19:102014. január 30., 19:10

2014. január 31., 07:562014. január 31., 07:56

Összesen 16 300 lej gyűlt össze a HSC Csíkszereda idegenbeli szurkolóinak köszönhetően a gyergyószentmiklósi jégpálya világítórendszerének felújítására indított szurkolói kezdeményezés keretében. Ezek azonban „csupán” számok, mint ahogyan az is, hogy jelenleg összesen több mint 78 000 lej van az összefogás számláján (mindez átszámolva, hiszen forint, lej, euró, svájci frank is érkezett).

Ez azonban korántsem minden. A Magyarországon élő székely drukkerek jóvoltából az egész székely-magyar jégkorong-társadalom összetartozása, összefogása jelképévé vált a „pirosan izzó villanykörtés” szimbólum. Az idegenbeli HSC Csíkszereda szurkolótábor a novemberi budapesti nemzetközi hokitornán, majd az azt követően az összes MOL Ligás csapat otthonában megszervezte a hozzájárulás-gyűjtést. Miskolcon, a Ferencváros és az Újpest mérkőzésein, aztán itthon, Brassóban és Csíkszeredában, majd Dunaújvárosban is volt megmozdulás. Székesfehérváron, EBEL-meccsen csatlakozott a Volán-tábor. Mindenhol a hazai szurkolók csatlakozásával zajlott a megmozdulás. A kör hétfőn bezárult, Felvidéken, Érsekújváron is a gyergyói jégpályáért fogtak össze a hokidrukkerek.

A gyűjtéskörút megszervezője, a HSC Csíkszereda idegenbeli szurkolóinak vezére, Zsiráf, azaz György Tibor meghatottan foglalta össze a megmozdulás tapasztalatait, emlékezetes élményeit.
„Úgy éreztük, mintha testvérek volnának velünk. Mindenki csak pozitívan állt az összefogás mellé. Érsekújváron is kisorsoltunk egy Progym-mezt az ottani adakozók között. A nyertes és társai székely zászlókkal jöttek a felvidéki Komáromból szurkolni. Elsírta magát, és az volt a kérése, énekeljük el velük a székely himnuszt. Nagyon megható volt. Az illető elmondta, évekkel ezelőtt volt Gyergyóban egy sörfesztiválon. Ő és mindenki más is, akikkel a összefogás-megmozdulások során találkoztunk, csak a jóra és a szépre emlékezett Székelyfölddel és Gyergyóval kapcsolatban is. Mindenki azt szeretné, hogy minél hamarabb viszontlássák a csapatot a Mol Ligában.”

Zsiráf ugyanakkor köszönetét fejezi ki minden szurkolónak, sportbarátnak, aki segített és valamilyen módon hozzátett a közös cél elérése érdekében „Ez több volt, mint egy összefogás. Hihetetlen, hogy menyi jóindulatú emberrel találkoztunk. A jégkorong most is tanúbizonyságot tett arról, hogy ellenfelek vagyunk és nem ellenségek” – zárta szavait.

A gyűjtés ezen szakasza véget ért, de a gyergyószentmiklósi jégpálya javára indult összefogás nem áll itt meg. Újabb megmozdulásokra kerül sor Magyarországon és itthon egyaránt. Közös erővel érjük majd el, hogy őszre új fény gyúljon a gyergyószentmiklósi jégpályán.

Az összefogással kapcsolatosan további információk kaphatók a kezdeményezés Facebook oldalán, e-mailben, a gyergyoi.jegpalya@gmail.com címen vagy telefonon: Bereczky Szilárd – 0744–617002,
Antal Elemér – 0746–229922, Sándor Székely Ottó – 0746–043088.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

2026. szeptember 16., szerda

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson

Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson
Hirdetés