Nemcsak nekünk fontos: Budapesten élő székelyföldi szurkolók csatlakoztak a gyergyószentmiklósi jégpálya korszerűsítéséért indított összefogáshoz. Adománygyűjtést szerveznek a hétvégén sorra kerülő Négy Nemzet Tornán a pálya világítórendszere kicserélésének érdekében.
2013. november 07., 15:562013. november 07., 15:56
2013. november 07., 16:562013. november 07., 16:56
A Négy Nemzet Tornán Magyarország együttese mellett a csaknem teljes egészében székely hokisokból álló romániai csapat, valamint Ukrajna és Lengyelország válogatottjai csap össze a Jégpalotában. A Magyarországon élő székely hokiszurkolók a tornára időzítve az összefogást népszerűsítő és adománygyűjtő akciót szerveznek, amelyhez a tornaszervező Magyar Jégkorongszövetség támogatását is megszerezték.
Az adományozók között egy Progym-mezt is kisorsolnak majd – közölte György Tibor „Zsiráf”, a Magyarországon élő székely szurkolók egyike, a budapesti akció egyik szervezője. A megmozdulást kezdeményezők között egyébként vannak gyergyószéki, illetve csíki székely szurkolók is, akik egyébként a HSC Csíkszereda idegenbeli szurkolói csoportját alkotják. Ez is jelzi, hogy a gyergyói pálya sorsa valóban nemcsak egy szűk gyergyói hokikedvelő csoport szívügye.
„A hétvégi Négy Nemzet Torna idején a HSC Csíkszereda idegenbeli szurkolói adománygyűjtést szerveznek a gyergyószentmiklósi jégpálya megmentésére. A tavasszal indult közösségi oldalon szerveződő szurkolói összefogás célja az évek óta túléléséért küszködő gyergyószentmiklósi jégcsarnok világításának felújítása. Az adományokat nemcsak a székelyföldi, erdélyi származású szurkolóktól reméljük, hanem minden magyarországi hokibaráttól is, akik szeretnék egyszer újra a Mol Ligában látni a székelyföldi jégkorong-utánpótlás egyik fellegvárát, az egykor szebb napokat is megélt Progym Gyergyószentmiklós csapatát” – írták az akció szervezői. A budapesti adománygyűjtés részleteiről a facebook.com/gyergyoijegpalya internetes címen is olvashatók lesznek majd újabb tudnivalók.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
szóljon hozzá!