/ Penna

Amikor már azt hinnék, hogy ennél suttyóbbak nem lehetnek Románia vezetői, akkor mind az államfő, mind a miniszterelnök rácáfol.

A Hagyományt bennünk hamar felváltotta a szokások sorozata. A Hagyomány ugyanis a Lényegre vonatkozó tudás átadása. A Lényeg pedig maga a Lét, a Valóság, az Élet.

Gyakran egy gesztussal vagy egy rövid szóval el lehetne intézni azt, amit akár több mondatban kifejtünk, amikor visszaszólunk, megmagyarázunk, elmagyarázunk és kimagyarázunk.

Az erdélyi magyarság 96 százalékos, Fideszre leadott szavazatai alapján azt is elmondhatnám, amit Tamási Áron, hogy a székelység a magyarság legszebb ága.

Sok víz le fog még folyni az Olton, amíg én képes leszek megérteni, hogy egyesekben miért nem képes a becsület egyetlen szikrája sem megvillanni.

Nem csupán az abrosznak, lepedőnek, ingnek, blúznak van színe és fonákja, hanem más dolgoknak is. Aminek éppen nem is kellene lennie.

Olvastam nemrég, hogy várhatóan 2020-tól már alternatív kutak hálózatával találkozhatunk az Európai Unió területén, mire rájöttem, hogy lemaradtam a műszaki fejlődésben.

Amikor feltalálták az államot, az arra volt jó, hogy a polgárainak védelmet biztosítson. Mint minden találmányt, ezt is rövid idő alatt elrontották.

A tavaszi szél nem árasztott vizet, ám szépen lengette a zászlókat idén. Azokat a zászlókat, amelyeket egy évben egyszer merünk elővenni és kitenni a szélbe.

Négy olyan egyén lett az autonómiaharc áldozata, akikkel ennél jobbat nem is tehetett volna Bukarest. Ők most hősök a köreikben, mert lám, Románia összecsinálta magát tőlük.

Nálunk is tapasztalható már a Magyarországon természetessé vált jelenség, azaz, hogy a politikai nézetkülönbségek agresszív megnyilvánulásokat hoznak ki az első látásra normálisnak tűnő választópolgárokból.

Néhány hiperaktív ember irányít bennünket, az életmódváltás elborultan hörgő hitlerei. Őrjöngő donaldkacsaként ugrálnak mindenhol, és fröcsögő szájjal üvöltik a képembe, hogy lusta vagyok.

Akkora a szabadság ebben az országban, hogy lám, mindenki meg szeretné szabni a székelyeknek, hogy mit csináljanak, s legfőképpen: mit ne.

A fontos emberek, a megkülönböztető jelzések nem tűntek el, most jóval többen vannak. Több az autó is, kevesebb a hely, az idő.

Utálom, ha címekben azt olvasom: ez lehet, az lehet. Drágulhat a benzin, a kenyér. És általában drágul. Emelhetik a nyugdíjakat. Aztán mégsem emelik.

Évtizedeken keresztül úgy tűnt, az akció sikerrel járt: az erdélyi arisztokráciát „kivégezték”.

Valahogy úgy alakult, hogy kisebb-nagyobb porveréssel, intenzitással, de örökké baj volt a Postaréttel, s ennek már 160 esztendeje.