
Újabb szimfonikus hangversenyt ad a Székelyföldi Filharmónia: ezúttal adventi koncertre várja a klasszikus zene kedvelőit december 12-én, vasárnap 18 órától a székelyudvarhelyi Művelődési Ház nagytermébe. Az est programjában Brahms-zeneművek szerepelnek, vezényel a Filharmónia művészeti igazgatója, Bodurian Aram.
2010. december 08., 16:432010. december 08., 16:43
2010. december 08., 18:242010. december 08., 18:24
Az adventi koncert Brahms Akadémiai ünnepi nyitányával (Op. 80) veszi kezdetét, melyet a zeneszerző 1879. március 11-ei díszdoktorrá avatása margójára írt 1880 augusztusában. A zeneművet maga a szerző a sokkal kevésbé fennkölt néven, csak Janicsár-nyitányként emlegette, a zenekarban felhangzó nagydob, cintányér és triangulum miatt. A mű hangulata inkább a jókedv gondatlanságát és nem az ünnep emelkedett hangvételét idézi: érezhetően közelebb áll a diákság lelkéhez, mint a tudós professzorokhoz.
Az ünnepi koncert második zeneműveként Brahms talán legnépszerűbb, Haydn egyik témájára írt variációsorozatát hallhatja a közönség. A mű Haydn fuvolás divertimentójának, a Szent Antal koráljának (Chorale St. Antoni) nevezett zarándokének dallamának alapjára készült. A zenemű kilenc variációban dolgozza fel a haydni témát. A variációk és a zenemű legvégén pedig eredeti formájában hangzik el a Szent Antal korál dallama.
A műsor utolsó pontjában a IV. szimfónia (e-moll, Op. 98) lesz hallható, melyet a szerző a stájerországi Mürzzuschlagban kezdett el írni 1884 nyarán. A zeneszerző ezen utolsó szimfóniájának második két tétele egy évvel később készült el. A zenemű elkészítéséről Brahms félig tréfás, félig komoly hangnemben írt levelet barátjának, Hans Von Bülownak: „Itt fekszik néhány közjáték, amit együttesen általában szimfóniának neveznek... egyre csak arra gondolok, milyen szíves-örömest kezdeném nálatok a mű próbáit. Egyúttal azt is remélem, hogy a nagyközönség tetszését elnyeri majd. Bár tartok tőle, hogy túlságosan árad belőle a mi hűvösebb éghajlatunk... mert nálunk bizony nem érnek édessé a cseresznyék, Te nem is kóstolnál belőlük!” – fogalmazta meg a zenemű komor hangnemével kapcsolatos aggodalmait a szerző. Jóllehet barátai a szimfónia átírására biztatták, Brahms mégis eredeti formájában, elsöprő sikerrel mutatta be azt 1885 októberében.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!