Ünnepeljünk a Filharmóniával advent harmadik vasárnapján!

Az adventi koncert Brahms Akadémiai ünnepi nyitányával (Op. 80) veszi kezdetét, melyet a zeneszerző 1879. március 11-ei díszdoktorrá avatása margójára írt 1880 augusztusában. A zeneművet maga a szerző a sokkal kevésbé fennkölt néven, csak Janicsár-nyitányként emlegette, a zenekarban felhangzó nagydob, cintányér és triangulum miatt. A mű hangulata inkább a jókedv gondatlanságát és nem az ünnep emelkedett hangvételét idézi: érezhetően közelebb áll a diákság lelkéhez, mint a tudós professzorokhoz.

Az ünnepi koncert második zeneműveként Brahms talán legnépszerűbb, Haydn egyik témájára írt variációsorozatát hallhatja a közönség. A mű Haydn fuvolás divertimentójának, a Szent Antal koráljának (Chorale St. Antoni) nevezett zarándokének dallamának alapjára készült. A zenemű kilenc variációban dolgozza fel a haydni témát. A variációk és a zenemű legvégén pedig eredeti formájában hangzik el a Szent Antal korál dallama.

A műsor utolsó pontjában a IV. szimfónia (e-moll, Op. 98) lesz hallható, melyet a szerző a stájerországi Mürzzuschlagban kezdett el írni 1884 nyarán. A zeneszerző ezen utolsó szimfóniájának második két tétele egy évvel később készült el. A zenemű elkészítéséről Brahms félig tréfás, félig komoly hangnemben írt levelet barátjának, Hans Von Bülownak: „Itt fekszik néhány közjáték, amit együttesen általában szimfóniának neveznek... egyre csak arra gondolok, milyen szíves-örömest kezdeném nálatok a mű próbáit. Egyúttal azt is remélem, hogy a nagyközönség tetszését elnyeri majd. Bár tartok tőle, hogy túlságosan árad belőle a mi hűvösebb éghajlatunk... mert nálunk bizony nem érnek édessé a cseresznyék, Te nem is kóstolnál belőlük!” – fogalmazta meg a zenemű komor hangnemével kapcsolatos aggodalmait a szerző. Jóllehet barátai a szimfónia átírására biztatták, Brahms mégis eredeti formájában, elsöprő sikerrel mutatta be azt 1885 októberében.