Udvarhelyen koncertezik a Liszt Ferenc Kamarazenekar

A Székelyföldi Filharmónia meghívására, Kovács László támogatásával vasárnap Udvarhelyen koncertezik a világhírű budapesti Liszt Ferenc Kamarazenekar.

Kovács Eszter

2011. október 11., 12:582011. október 11., 12:58

2011. október 11., 13:232011. október 11., 13:23

A kamarazenekar 1963-ban alakult a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola végzős növendékeiből, első zeneigazgatója Sándor Ferenc, a zeneakadémia legendás professzora volt. 1979-től Rolla János hegedűművész vette át a formáció irányítását.

A Liszt Ferenc Kamarazenekar közel fél évszázados fennállása során nemzetközi hírnévre tett szert, fellépett többek között a New York-i Carnegie Hallban, a tokiói Suntory Hallban, a sydney-i Operaházban, a párizsi Théatre de la Ville-ben, valamint az amszterdami Concertgebouw-ban is, olyan neves zenészekkel közreműködve, mint Szvjatoszlav Richter, Yehudi Menuhin, Jean-Pierre Rampal, Isaac Stern, Msztyiszlav Rosztropovics, Vagyim Rjepin és Kocsis Zoltán. Közel 50 éves működése során 200 CD-at adott ki, és több mint ötven országban lépett fel. A kamarazenekar 16 – többek között Kovács Attila, a Dr. Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola volt diákjának személyében egy udvarhelyi – tagból áll, akiket alkalmasint csembaló, fúvósok vagy más hangszerek egészítenek ki.

A magyar zenei hagyományok méltó képviselőjeként a Liszt Ferenc Kamarazenekar elsődleges feladatának e kultúra ápolását és minél szélesebb körben való terjesztését tekinti. A magyar zenei hagyományok ápolása mellet azonban az új idők új szavának is mindig próbáltak megfelelni, Darvas Ivánnal és Alföldi Róberttel közreműködve a Szikora János rendezte Amadeus című darabban, de nagy sikert arattak a Győri Balettel, a Budapest Klezmer Banddel, Roby Lakatos dzsessztársulatával és a Snétberger Ferenc gitárművésszel közös fellépések is.

Az évek során átalakult a zenekar összetétele: az „Alapító Atyák” helyét lassan átvették a tehetséges fiatalok. Rolla János személye azonban tökéletes garanciát jelent arra, hogy a megszokott magas színvonalból továbbra sem engednek.

A Liszt Ferenc Kamarazenekar erdélyi turnéja során október 16-án, vasárnap 18 órától koncertezik Székelyudvarhelyen, a városháza Szent István-termében. Műsoron: Csajkovszkij Vonósszerenád, Orbán György Búcsú Rasumoffsky gróftól, Brahms Magyar Táncok (2,4, 6), Weiner Divertimento (Op. 20) valamint Liszt–Wolf P. II. Magyar rapszódia.

Jegyek elővételben a székelyudvarhelyi Művelődési Ház jegypénztáránál válhatók. A belépő felnőtteknek 25, nyugdíjasoknak 20, diákoknak pedig 15 lejbe kerül.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 23., kedd

Hazai közönség előtt is bemutatkozott a Csillag születik nyertes párosa

A székelyudvarhelyi karácsonyi vásár zárónapján hazai közönség előtt lépett fel a Csillag születik tehetségkutató műsor újdonsült nyertes párosa, Kristof Rebeka és édesapja, Béla.

Hazai közönség előtt is bemutatkozott a Csillag születik nyertes párosa
Hirdetés
2025. december 23., kedd

Megint nem iható a szejkei borvíz

Nem sokáig volt iható vízminőségű a szejkei forrásvíz, a legutóbbi laboratóriumi vizsgálat újabb szennyezést mutatott ki a december 17-én vett vízmintából. Az eredményt Máthé István, a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának docense osztotta meg kedden.

Megint nem iható a szejkei borvíz
Megint nem iható a szejkei borvíz
2025. december 23., kedd

Megint nem iható a szejkei borvíz

2025. december 23., kedd

Engedély nélkül tárolt pirotechnikai eszközöket foglaltak le Székelyudvarhelyen

Mintegy 50 kilogramm pirotechnikai terméket foglaltak le a rendőrök egy székelyudvarhelyi gazdasági egységnél, amely nem rendelkezett az előírt tárolási engedélyekkel.

Engedély nélkül tárolt pirotechnikai eszközöket foglaltak le Székelyudvarhelyen
2025. december 22., hétfő

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről

Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről
Hirdetés
2025. december 22., hétfő

Károkozásokat tárt fel a számvevőszék a székelyudvarhelyi kórháznál

Károkozásokat talált a szemvevőszék a városi kórháznál, a balánbányai inkubátorház pedig csatlakozott a székelyudvarhelyi Hargita Business Centert üzemeltető társuláshoz – derült ki a székelyudvarhelyi önkormányzati képviselők decemberi ülésén.

Károkozásokat tárt fel a számvevőszék a székelyudvarhelyi kórháznál
2025. december 22., hétfő

Áram- és vízszünet is lesz hétfőn több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt december 22-én, hétfőn több órára szünetel az áramszolgáltatás, és csőtörés miatt a vízszolgáltatás is Székelyudvarhely több utcájában – hívja fel a figyelmet a polgármesteri hivatal.

Áram- és vízszünet is lesz hétfőn több székelyudvarhelyi utcában
2025. december 22., hétfő

Több mint hatvan alkalmazottat küldtek kényszerszabadságra a parajdi sóbányánál

Egyelőre nem történtek konkrét elbocsátások az Országos Sóipari Társaság (Salrom) parajdi kirendeltségnél, de decemberben több mint hatvan alkalmazottat küldtek féléves kényszerszabadságra.

Több mint hatvan alkalmazottat küldtek kényszerszabadságra a parajdi sóbányánál
Hirdetés
2025. december 22., hétfő

A székelyudvarhelyi apa-lánya duó nyerte a Csillag születik tehetségkutatót

A székelyudvarhelyi Kristóf Rebeka és édesapja, Kristóf Béla nyerték meg Csillag születik tehetségkutató versenyt, amelynek döntője vasárnap este volt látható a magyarországi RTL csatornán.

A székelyudvarhelyi apa-lánya duó nyerte a Csillag születik tehetségkutatót
2025. december 21., vasárnap

Visszaidézni a dió és az alma örömét – karácsonyra hangolódtak Farkaslakán

Zenével és versekkel hangolódhatott Farkaslaka község az V. Karácsonyváró Hangversenyen, amelyet a farkaslaki római katolikus templomban szerveztek meg vasárnap délután.

Visszaidézni a dió és az alma örömét – karácsonyra hangolódtak Farkaslakán
2025. december 21., vasárnap

Megújult az egykori oroszhegyi községháza, ahol inkubátorházat hoznak létre

Habár késik a pályázaton elnyert támogatás utalása, mostanra felújították a régi községházát Oroszhegyben, ahol a későbbiekben még tereprendezési munkálatokat végezne az önkormányzat. Az épületben vállalkozói inkubátorházat hoznak létre.

Megújult az egykori oroszhegyi községháza, ahol inkubátorházat hoznak létre
Hirdetés