Terjeszkedik, de székelyföldi marad a klasszikusgitár-fesztivál

Az egyre növekvő népszerűségnek örvendő Terra Siculorum Klasszikusgitár-fesztivál negyedik kiadása is sikeresen zajlott, a szervezés tapasztalatairól és a jövőbeli tervekről számolt be sajtótájékoztató keretén belül az esemény ötletgazdája, Beke István Ferenc gitárművész.

Kovács Eszter

2011. április 18., 17:212011. április 18., 17:21

2011. április 18., 17:312011. április 18., 17:31

„Az eddigi legsikeresebb fesztivált zárhattuk idén” – mondta el bevezetőként a szervező, hisz a koncertekre mindhárom helyszínen, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön és Udvarhelyen is sokan voltak kíváncsiak, de az internetes élő közvetítést is számos néző követte. A negyedik klasszikusgitár-fesztivál újdonsága, hogy a szervező, a Harmonia Cordis Egyesület honlapján az érdeklődők élőben, és igen jó minőségben nézhették végig a székelyudvarhelyi városháza Szent István-termében zajló koncerteket. „Azért nem akartuk előre beharsogni az on-line közvetítést, mert féltünk, hogy esetleg nem fog működni. De a visszajelzések szerint nagyon jó volt, annak ellenére, hogy idén ez még csak egy tesztfutam” – magyarázta Beke.

Megtudtuk, naponta átlagban 1600-an kattintottak a honlapra, illetve a videóközvetítést folyamatosan 50–60 személy követte az oldalon. „Köszönettel tartozunk a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatalnak, hogy partnereink voltak ebben a kezdeményezésben, internethozzáférési lehetőséget biztosítottak a koncertteremben” – tette hozzá a szervező. A jövőre már négy városra, Gyergyószentmiklósra is kiterjeszkedő Terra Siculorum Klasszikusgitár-fesztivál koncertjei mind követhetők lesznek világhálón. „Lehetőséget akarunk adni a nézőknek, hogy eldönthessék, melyik koncertet akarják meghallgatni, illetve a más helyszínek eseményeibe is belekóstolhatnak így” – vázolta Beke.

Az internetes közvetítés mellett, idén a koncertek élőben kihangosítva is hallhatók voltak Udvarhely központjában, a szervező arról is biztosított, mindkét kezdeményezés az elkövetkező fesztiválokon is fog folytatódni. Habár idén sem vulkánkitörés, sem iskolatűz nem húzta keresztbe a szervezők terveit, a rossz idő miatt kevesen hallgattak gitárzenét a városközpontban. „Az idővel dacolva Udvarhelyen nagyon sikeres volt a rendezvény, és Szentgyörgyön kirobbant a fesztivál, rengetegen voltak. Csíkban nem volt akkora a hatás, amekkorát én akartam. De így is meg vagyunk elégedve, jövőre majd ott kell még egy kicsit rádolgozni” – osztotta meg tapasztalatait Beke.

A koncertek és mesterkurzus mellett lezajlott nemzetközi klasszikusgitár-versenyről megtudtuk, maguk a versenyzők is jól érezték magukat, barátságok is kialakultak, sőt, 2012-re a nézők bevonásával közönségdíjat is osztanak a szervezők. „Jó, hogy évről évre fejlődünk, és hogy ezt a színvonalat, pályázatok révén díjmentesen tudjuk hozni a székelyföldi közönségnek” – tette hozzá zárásként Beke. A zene szerelmesei legközelebb, még a Terra Siculorum ötödik kiadása előtt idén nyáron, augusztusban a vásárhelyi Harmonia Cordis fesztiválon hangolódhatnak a klasszikusgitár-zenére.

A Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola közreműködésével a fesztivál keretén belül idén is volt mesterkurzus és gitárverseny. A verseny négy, A (10 éves korig), B (14 éves korig), C (18 éves korig és középiskolások számára), illetve D (korhatár nélkül) kategóriában zajlott, a három országból érkező, közel 50 versenyzőt vasárnap, a fesztivál zárónapján díjazták. Az A kategóriában a kolozsvári Vlad Soare (tanára Ştefan Trifan) részesült első díjban, a besztercei Alexandru Grecu (tanára Valentin Pop) második, a bukaresti Erol Isal (tanára Eugen Mang) szintén második, illetve a besztercei David-Cătălin Vandic (tanára Valentin Pop) harmadik lett. Andrei Condor, Ioana Iulia Savu, Cristian Radu Roman és Antonio Ioan Josan különdíjat kaptak. Az általános iskolások korcsoportjában a kolozsvári Alecu Ciapi (tanára Ştefan Trifan) vihette haza az első díjat, második helyezést ért el Sergiu Hudrea (tanára Ştefan Trifan) és Tudor Lăzărescu (tanárai Ştefan Trifan és Carmen Cojocariu), Vlad Soare (tanára Ştefan Trifan) pedig harmadik lett. A B kategória különdíjasai Mihai Tanţa és Prozsa Réka Renáta kolozsvári versenyzők. A C kategóriában első díjat a bukaresti Ana-Maria Iordache (tanára Eugen Mang) érdemelt ki, második a kolozsvári Sergiu Hudrea (tanára Ştefan Trifan) és a craiovai Radu Ionescu (tanára Liviu Georgescu) lettek, továbbá Tudor Lăzărescu és az ukrajnai Stanislav Nagorny (tanára Grigori Maksymiuk) harmadik díjban részesültek. Különdíjat kapott Buchholtzer Walter, Bobaly Áron és Illyés Cecília, a zsűri djcsértében részesült Manciu Andrei és Bejenari Eugen. A korhatár nélküli D kategóriában első helyezést a bukaresti Bogdan Mihăilescu (tanára Liviu Georgesu) ért el, így a a Constantin Dumitrescu hangszerkészítő által felajánlott, kifejezetten a fesztiválra készítette 3000 euró értékű gitárt is ő vihette haza. A C csoport további nyertesei Radu Ionescu, Ana-Maria Iordache voltak, Valerio di Natale és Andrada Porumb pedig dicséretben részesültek.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 27., szombat

Rendhagyó tisztújításon erősítette meg elnökségét az Udvarhelyi Fiatal Fórum

Rendhagyó tisztújító közgyűlést tartott december 26-án az Udvarhelyi Fiatal Fórum (UFF). Az évzáró rendezvényen több évtized után először ellenjelöltje is volt a hivatalban lévő elnöknek.

Rendhagyó tisztújításon erősítette meg elnökségét az Udvarhelyi Fiatal Fórum
Hirdetés
2025. december 26., péntek

Szünetelni fog a vízszolgáltatás több székelyudvarhelyi utcában

Csőtörés javítása miatt több utcában nem lesz ivóvíz-szolgáltatás szombaton Székelyudvarhelyen.

Szünetelni fog a vízszolgáltatás több székelyudvarhelyi utcában
2025. december 26., péntek

Egyedül próbálta eloltani a lakástüzet egy székelyudvarhelyi férfi, kórházba került

Lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat karácsony másodnapján, kora délután Székelyudvarhelyen. A ház tulajdonosa megsérült, miközben próbálta eloltani a lángokat.

Egyedül próbálta eloltani a lakástüzet egy székelyudvarhelyi férfi, kórházba került
2025. december 23., kedd

Hazai közönség előtt is bemutatkozott a Csillag születik nyertes párosa

A székelyudvarhelyi karácsonyi vásár zárónapján hazai közönség előtt lépett fel a Csillag születik tehetségkutató műsor újdonsült nyertes párosa, Kristof Rebeka és édesapja, Béla.

Hazai közönség előtt is bemutatkozott a Csillag születik nyertes párosa
Hirdetés
2025. december 23., kedd

Megint nem iható a szejkei borvíz

Nem sokáig volt iható vízminőségű a szejkei forrásvíz, a legutóbbi laboratóriumi vizsgálat újabb szennyezést mutatott ki a december 17-én vett vízmintából. Az eredményt Máthé István, a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának docense osztotta meg kedden.

Megint nem iható a szejkei borvíz
Megint nem iható a szejkei borvíz
2025. december 23., kedd

Megint nem iható a szejkei borvíz

2025. december 23., kedd

Engedély nélkül tárolt pirotechnikai eszközöket foglaltak le Székelyudvarhelyen

Mintegy 50 kilogramm pirotechnikai terméket foglaltak le a rendőrök egy székelyudvarhelyi gazdasági egységnél, amely nem rendelkezett az előírt tárolási engedélyekkel.

Engedély nélkül tárolt pirotechnikai eszközöket foglaltak le Székelyudvarhelyen
2025. december 22., hétfő

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről

Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről
Hirdetés
2025. december 22., hétfő

Károkozásokat tárt fel a számvevőszék a székelyudvarhelyi kórháznál

Károkozásokat talált a szemvevőszék a városi kórháznál, a balánbányai inkubátorház pedig csatlakozott a székelyudvarhelyi Hargita Business Centert üzemeltető társuláshoz – derült ki a székelyudvarhelyi önkormányzati képviselők decemberi ülésén.

Károkozásokat tárt fel a számvevőszék a székelyudvarhelyi kórháznál
2025. december 22., hétfő

Áram- és vízszünet is lesz hétfőn több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt december 22-én, hétfőn több órára szünetel az áramszolgáltatás, és csőtörés miatt a vízszolgáltatás is Székelyudvarhely több utcájában – hívja fel a figyelmet a polgármesteri hivatal.

Áram- és vízszünet is lesz hétfőn több székelyudvarhelyi utcában
2025. december 22., hétfő

Több mint hatvan alkalmazottat küldtek kényszerszabadságra a parajdi sóbányánál

Egyelőre nem történtek konkrét elbocsátások az Országos Sóipari Társaság (Salrom) parajdi kirendeltségnél, de decemberben több mint hatvan alkalmazottat küldtek féléves kényszerszabadságra.

Több mint hatvan alkalmazottat küldtek kényszerszabadságra a parajdi sóbányánál
Hirdetés