Egy előadás születésének rejtelmeibe avatja be a nézőt a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház. Aki ezekre a titkokra kíváncsi, az ezúttal a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban keresheti a választ.
2010. április 16., 15:172010. április 16., 15:17
Nemrég egy igazi klasszikussal, Shakespeare darabjával járt Marosvásárhelyen a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház, most meg egy szokatlan színházi előadást kínál ugyancsak a marosvásárhelyi közönségnek.
Április 20-án, kedden este 7 órától Danyi Zoltán Napút a cédrus árnyékában című előadását mutatják be. A Figura Színház ősbemutatója egyben a szerző első színházi kísérlete is, hisz a vajdasági író eddig még nem próbálkozott színpadi szöveg megalkotásával. A Napút a cédrus árnyékában a Csak egy mondat című novella színpadra alkalmazása. A színházi esszé izgalmas találkozása a mozgásszínháznak, a beszédcentrikus színháznak és a képzőművészetnek.
Az előadás A Mester és Margarita című regény folyamából kihúzott figurák története, életre kelnek a színpadon és elmesélik saját kis történeteiket, megmutatják életüket.
Belső vizsgálatot indított a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság, miután egy rendőrt rajtakaptak, hogy őrszolgálat közben aludt a szolgálati autóban – derül ki a hatóság hétfő esti közleményéből.
Marosvásárhely utcái ötödször adnak otthont a Street Festiválnak augusztus 1–3. között. Az esemény egyik legnagyobb magyar dobását Palya Bea fellépése jelenti – a magyar népzene és világzene ikonikus hangját először hallhatjuk a fesztivál színpadán.
A Maros Megyei Múzeum egy versenyt hirdetett, amelynek nyertese egy miniatűr agyag katonával lehet gazdagabb.
Ha Varga Nikol táncol, megáll körülötte a világ. Ősztől tizedikes lesz a marosvásárhelyi Bolyai iskolában, de már nyolcszoros világbajnok. Táncos története ötévesen kezdődött a nappalijukban való tornázással, ám azóta egész Európa felfigyelt rá.
A mai gyermekekkel már nem beszélgetnek annyit otthon, mint régen, nem hallgatnak élő szavas mesét sem – számukra az olvasás valódi érzelmi töltekezést jelentene. Románia azonban az utolsó helyen áll az Európai Unióban az olvasási szokások terén.
Egy szászrégeni ház tetőszerkezete gyulladt meg vasárnap hajnalban, két tűzoltóautó és egy mentőautó sietett a helyszínre.
Magánál volt, de nem tudott kiszállni a villanyoszlopnak ütközött személyautóból egy fiatal gépkocsivezető vasárnap reggel.
Gaudeamus néven nyitották meg az ország első egyetemi gyógyszertárát pénteken kora délután Marosvásárhelyen. A gyógyszerészek munkáját egy robot fogja segíteni, elvégezve helyettük az ismétlődő feladatokat, hogy nekik több idejük legyen a betérőre.
Bombaként robbant a bejelentés, miszerint az Anghel Saligny-program keretében felfüggeszthetik a kifizetéseket. Maros megyében 157 nyertes pályázat van, legtöbb esetében a munkálatok is elkezdődtek. Mit mondanak a polgármesterek és mi a kormányálláspont?
Marosvásárhelyről indult el Magyarországra személyautóval július elsején, és azóta nem adott életjelet magáról a 66 éves Fábián Gyula. Családja azóta keresteti, csütörtök óta pedig a rendőrség is sajtónyilvánossá tehette az eltűnését.