Szélyes Ferenc receptje a sikerre

– Mindkét este telt ház előtt játszották a darabot. Mi a siker titka?

– A darabválasztás, a jó rendezés és a jó színészi alakítás – ennek a háromnak a szerencsés ötvözete. Moliére mindig izgalmas feladat elé állítja a színészt is, a rendezőt is, a jelmeztervezőt is, az egész csapatot és ebben az esetben szerencsénk volt, mindhárom összejött. Mi színészek is nagy-nagy kedvvel fogtunk hozzá próbálni e darabot, a próbák folyamán kialakult egy jó hangulat, amely vitte előre, napról napra éreztük, hogy hogy gyarapodik az előadás és telik meg ötlettel, gazdagabbá válik, szellemesebbé.  

– Az elején nehezen barátkoztak a szöveggel, legalábbis ez hangzott el a bemutatót megelőző sajtótájékoztatón..

– Valóban sok a szöveg, és nehéz is, annak ellenére, hogy gyönyörű. A Heltai Jenő által fordított szöveg nyelvezetét három hétbe telt, amíg megszoktuk, de miután az ízét megkóstoltuk, és rájöttünk, hogy ez milyen szép, hogy ezek a sorvégek, ahogy egybecsengnek Heltainál, és a rímek, ahogy kijönnek, olyan szépen lehet mondani, gyönyörű a fordítás. Persze el kellett teljen három hét, hogy ezt meg tudjuk emészteni.

– Megtörtént-e az, hogy bakizott, mert nem jutott eszébe hirtelen a szöveg?

– Igen, előfordult, de rögtön egy másik szóval helyettesítettem. Volt, amit észre lehetett venni, de kétszer-háromszor történt meg csak, úgyhogy nem volt veszélyes. Igaz, hogy nem minden esetben csengett össze a sor vége, de ennyi szövegnél elképzelhetetlen, hogy az ember egyszer-kétszer ne tévedjen, súgónk ugyanis nincs egyáltalán, tehát mindenkinek tökéletesen kell tudnia a szerepét, és tudtuk is.

– Mennyi idő kell egy ekkora szöveg megtanulásához?

– Nekem több mint egy hónap kell. Hosszú évek óta úgy tanulok, hogy reggel korán kelek, van amikor hajnali négykor, ötkor, és 8-ig tanulok egyvégtében. Akkor fog az agyam, délután, este hiába fogok neki tanulni, fölösleges, mert csak olvasom a szöveget, és semmi nem megy be. Tehát reggel tudok tanulni, amikor még csend van körülöttem.  

– Ebben az előadásban nem csak szöveget kell mondani, de a színészeknek még énekelniük is kell. Ez mekkora többletfeladatot jelentett?

– Ez tulajdonképpen zenés-táncos vígjáték, hiszen koreográfiája is van. A zene nagyon sokat segített nekünk. Ha egy darabban zene van, az mindenképpen jót tesz az előadásnak, főleg vígjátéknál nagyon hasznos.

– Mikháziak, környékbeliek ültek-e a nézőtéren?

– Hálistennek jöttek Mikházáról és a Bekecs túlsó feléről is, Márkod, Kendő, Selye, Jobbágytelke, Nyárádremete, Köszvényes is képviselve volt, Szeredából is sokan itt voltak. Ez jó, mert tulajdonképpen ez a lényege a Csűrszínháznak. Az, hogy a vásárhelyiek kijönnek, ez nagy öröm nekem, mert ha nem jönnének, bizony baj lenne a közönség számával, de szerencsére kiegészíti egymást a városi és a falusi közönség.

– Mennyire számít az, hogy a falubelijük, ott látják testközelben naponta, nem csak a színpadról ismerik?

– Természetes ez, hiszen itt vagyok nagyon rég Mikházán, mindenkit ismerek, ismernek, mindenkivel le tudok ülni beszélgetni, mert közös téma mindig kerül, vannak barátaim, nagyon jó barátaim, közeli ismerőseim. Az előadásról is beszélgetünk, kiértékelnek, megmondják, hogy ez jó volt, vagy, hogy ez jó volt, de minek. Ebből érti az ember, hogy ezt azért nem kellett volna.

– Az új bemutatóval kapcsolatban már elmondták a véleményüket?

– Nagyon tetszett mindenkinek, el vannak ragadtatva, hogy végre egy olyan vígjáték, amit megértettek, amit élveztek. Nagyon jó a visszhangja az előadásnak.

– Mikor látható megint az előadás?

– Valamikor szeptembertől műsorra tűzi a Spectrum Színház, a marosvásárhelyi székhelyen lesz látható. Addig vakációzunk.