Sepsiszentgyörgyi népzene és néptánctalálkozó

Három napig a népzenéé és a néptáncé a főszerep Sepsiszentgyörgyön. November 11–13. között kerül sor a XXIII. Népzene és Néptánctalálkozóra.

Rákosi Katalin

2011. november 08., 16:032011. november 08., 16:03

2011. november 08., 16:172011. november 08., 16:17

A sepsiszentgyörgyi Háromszék Néptáncegyüttes által szervezett népzene- és néptánctalálkozók az erdélyi népi kultúra egyik végvárának szerepét töltik be. A cél elsősorban adatgyűjtés, ugyanakkor a gálaműsorok által minden népzene és néptánc kedvelőt megszólítanak.

„Az utolsó óráit éli az adatgyűjtés, hiszen Erdélyben már alig 50 adatközlő él, a legidősebb a 90 éves ördögfűzesi Hajdú Ferenc, aki több alkalommal is megfordult Sepsiszentgyörgyön, idén már nem tud eljönni. Mi még ismerjük ezeket az idős embereket, láttuk táncolni, de gyerekeink, unokáink már csak felvételen nézhetik meg őket. Ezért lenne fontos az általunk összegyűjtött hatalmas anyag digitalizálása. Sajnos ennek alig egyharmada került feldolgozásra” – mondta Ivácsony László, a Háromszék Néptáncegyüttes (HTE) koreográfusa a keddi sajtótájékoztatón.

Az idei találkozó a 200 éve született nagyajtai néprajzkutatónak, Kriza Jánosnak állít emléket. Pénteken 19 órától a sepsiszentgyörgyi kultúrpalota Lajtha László Stúdiótermében mutatják be a dicsőszentmártoni Kökényes Néptáncegyüttes Ízétől, vérétől című folklórműsorát. „A dicsőszentmártoniak, bár amatőrök, igen magas színvonalat képviselnek. A településen nagy hagyománya van a néptánc mozgalomnak, és ez az együttes előadásmódjában is visszatükröződik” – emelte ki Deák Gyula, a HTE igazgatója.

November 12-én, szombaton 19 órától a színház nagytermében zajlik a Kövecsös út mellett... című gálaműsor, amelynek meghívottjai küküllőmenti, mezőségi és gyimesi hagyományőrzők. Mindkét este, 21 órától a Lajtha László Stúdióteremben táncház zárja a napot.

A rendezvény zárórészeként,  vasárnap a sepsiszentgyörgyi Szabó Kati sportcsarnokban gyermeknap zajlik, kézműves foglalkozásokkal, gyermekjátékokkal, gálaműsorral, valamint Korpás Éva és zenekarának közreműködésével megtekinthetik a Pozsonyi sétatéren című népzenei műsort. Az eseményt gyermektáncház zárja.

„A Népzene és Néptánctalálkozó gyereknek szóló rendezvényei nevelő szerepet töltenek be, ráadásul a kicsik úgy sajátíthatják el a kultúránkra jellemző, az identitásunkat meghatározó népi kultúra elemeit, alapjait, hogy annak egy pillanata sem teher számukra, hiszen játszva ismerkednek népünk szellemi, tárgyi értékeivel” – vallják a szervezők.

A rendezvény összköltségvetése 30 ezer lej, amit pályázatokból, támogatásokból fedeznek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Kigyulladt és nagy területen ég a lécfalvi hulladékgyűjtő

Kigyulladt egy válogatócsarnok vasárnap délután a Kovászna megye hulladékát tároló lécfalvi telepen, amely jelenleg is nagy füsttel ég. A tűzoltók nagy erőket mozgósítanak, brassóiak is besegítenek.

Kigyulladt és nagy területen ég a lécfalvi hulladékgyűjtő
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Klasszikus zene, dzsessz és blues találkozása Sepsiszentgyörgyön

Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.

Klasszikus zene, dzsessz és blues találkozása Sepsiszentgyörgyön
2026. augusztus 14., péntek

Ittasan okozott balesetet egy férfi, akit korábban is elítélték már közlekedési bűncselekmény miatt

Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.

Ittasan okozott balesetet egy férfi, akit korábban is elítélték már közlekedési bűncselekmény miatt
2026. augusztus 14., péntek

Ittasan ült volánhoz, miután korábban már bevonták a jogosítványát

Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.

Ittasan ült volánhoz, miután korábban már bevonták a jogosítványát
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Előbb Dobollón, majd Perkőn kellett tüzet oltani

Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.

Előbb Dobollón, majd Perkőn kellett tüzet oltani
2026. augusztus 13., csütörtök

Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek Sepsiszentgyörgyön

Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.

Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek Sepsiszentgyörgyön
2026. augusztus 13., csütörtök

Részegen ült volánhoz, miután korábban éppen ittas vezetés miatt vették el a jogosítványát

Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.

Részegen ült volánhoz, miután korábban éppen ittas vezetés miatt vették el a jogosítványát
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Fényképekkel zsarolt és fenyegető üzenetekkel zaklatott egy nőt – őrizetbe vették

Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.

Fényképekkel zsarolt és fenyegető üzenetekkel zaklatott egy nőt – őrizetbe vették
2026. augusztus 12., szerda

A kezdeti nehézségek után már olajozottan működik a kerékpárkölcsönző Sepsiszentgyörgyön

Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.

A kezdeti nehézségek után már olajozottan működik a kerékpárkölcsönző Sepsiszentgyörgyön
2026. augusztus 11., kedd

Kongó szaklíceumi padok: több száz diák tűnt el a rendszerből

A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.

Kongó szaklíceumi padok: több száz diák tűnt el a rendszerből
Hirdetés