Rendhagyó kiállítás és útibeszámoló

•  Fotó: Nagy D. István

Fotó: Nagy D. István

Több mint száz érdeklődőt vonzott szombaton a sepsiszentgyörgyi Míves Házba az Ala kijiz és sirdak, tanulmányúton Kirigiziában 2009 című, eredeti népművészeti tárgyak, és az előbbiek illette nemezalkotások kiállítása. Utóbbiakat a tanulmányút résztvevői készítették.

2009. december 14., 16:212009. december 14., 16:21

2009. december 14., 18:442009. december 14., 18:44

•  Fotó: Nagy D. István Galéria

Fotó: Nagy D. István

A tárlatmegnyitón Vidák István magyarországi néprajkutató és textilkészítő a kirgizek országában szerzett tapasztalataitt osztotta meg a népes hallgatósággal. Vidák ismertette a Benkő Éva, Csiki Emő, Farkas Gergő, Tóth-Birtan Tinka, Tóth-Birtan Csaba, Vetró Mihály és jómaga által megtett utat, illetve azokat a néprajzi sajátosságokat, amelyeket a túra során tapasztaltak. Az előadás során a hallgatóság tagjai megismerhették a nemezkészítés rövid történetét és technikáit, beleláthattak a hagyományőrzésüket, archaikus-vándorló életmódjukat mai napig őrző kirgizek életébe. Az elhangzottakból többek között megtudhattuk, hogy bár a szovjet uralom alatt a kirgizek kénytelenek voltak feladni vándor életmódjukat, ennek az életformának központi szimbóluma a sátor – azaz a jurta – továbbra is meghatározó jellegű maradt.

•  Fotó: Nagy D. István Galéria

Fotó: Nagy D. István

Vidák István (képünkön) diapozitívek segítségével is tükrözte ezt a tényt, rámutatva: mivel a kirgizek életének jelentős része a sátorban zajlik, így annak minden egyes összetevője szimbolikus jelentéssel bír. A sátor ugyanakkor státusszimbolum is, mérete és díszítettsége gazdájának jólétét is tükrözi. A jurta elkészítésének technikáját szemléltető, a kiállításon egy kisebb méretű sátrat is felállítottak – a gyerekek nagy örömére. A vetítés során több olyan fényképet is láthattunk, amelyek a kirgiz mindennapokat, illetve a gyönyörű tájat mutatták be.
Az előadás „záróakkordjaként” a tanulmányút résztvevői hagyományos kirgiz üdvözléssel köszöntek el, az előtérben pedig a kirgiz szokásoknak megfelelően terített asztal várta a részvevőket, bár nem sajátos étkekkel. Mint megtudtuk, a kirgiz étkek sokban nem térnek el az általunk fogyasztottaktól.

A 2010. január 30-ig megtekinthető tárlat elsősorban, de nem kizárólag nemeztakarókból, szőnyegekből, és a már említett jurtából tevődik össze, az érdeklődők viszont eredeti hangszereket is láthatnak, illetve a sajátos kirgiz viselet egyes darabjairól készült felvételeket, amelyekhez a tanulmányút résztvevői két helyi lakos kinyomtatott lírai magyarázatait csatolták. Emellett a kiállítás több darabját maguk a kutatók készítették. Vidák István a nemezkészítés egyik úttörője Magyarországon, a témában több, a nevével fémjelzett könyv és tanulmány is napvilágot látott. A néprajkutató több alkalommal is megfordult távol-keleten, az idei utazás a hetedik.

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 22., péntek

Molnárlegény-avatás, búzaösszeöntés a felsőcsernátoni Malomkertben

Augusztus 23-án, szombaton újból megszervezik a lisztőrlés mestereit ünnepelő Molnártalálkozót a felsőcsernátoni Malomkertben. A rendezvényre a molnárcsaládok mellett a nagyközönséget is várják.

Molnárlegény-avatás, búzaösszeöntés a felsőcsernátoni Malomkertben
2025. augusztus 20., szerda

Magyarként van miért hálásnak lennünk – az államalapítás ünnepe Sepsiszentgyörgyön

Itt-ott nemzeti létünk árnyékai is felsejlettek az augusztus 20-i ünnepség szónokainak beszédeiben, de magyarként akkor is hálásak lehetünk államalapító királyunkért, ezeréves létünkért és az új kenyérért is.

Magyarként van miért hálásnak lennünk – az államalapítás ünnepe Sepsiszentgyörgyön
2025. augusztus 20., szerda

Eltűnt idős nőt keres a Kovászna megyei rendőrség

Egy 85 éves sepsiszentgyörgyi nőt keres a rendőrség, aki múlt csütörtökön hagyta el otthonát és azóta nem tért vissza. Megtalálásához a lakosság segítségét kérik.

Eltűnt idős nőt keres a Kovászna megyei rendőrség
2025. augusztus 20., szerda

Középpontban a sport: idén is Sportnapokat szerveznek Sepsiszentgyörgyön

Tizenhetedik alkalommal szervezik meg a sepsiszentgyörgyi Sportnapokat 2025. szeptember 19. és 21. között. Három napig nagy társaságban, a város főterén, plusz motivációval mozoghatnak a sportkedvelők és mindenki más, életkortól függetlenül.

Középpontban a sport: idén is Sportnapokat szerveznek Sepsiszentgyörgyön
2025. augusztus 20., szerda

„Szégyen! Le, hazug miniszter!” – tiltakoznak a háromszéki szakszervezetek tagjai

Egészségügyben, oktatásban, szociális ellátásban és helyi közigazgatásban dolgozók gyűltek össze szerdán délben Sepsiszentgyörgyön a kormányhivatal épülete előtt. A tüntetésen nagyjából száz háromszéki szakszervezetis adott hangot követeléseinek.

„Szégyen! Le, hazug miniszter!” – tiltakoznak a háromszéki szakszervezetek tagjai
2025. augusztus 20., szerda

Perkő: az élni akarás jelképe

Történetének eleje éppúgy homályba vész, mint nagyobb „testvéréé”, a csíksomlyói búcsúé. Az viszont biztosra vehető, hogy a Kézdiszentlélek fölött magasló Perkő-hegyre is évszázadok óta járnak megnyugvást keresni, hitben megerősödni az emberek.

Perkő: az élni akarás jelképe
Perkő: az élni akarás jelképe
2025. augusztus 20., szerda

Perkő: az élni akarás jelképe

2025. augusztus 19., kedd

Kiskertészkedés: vonzó alternatíva a képernyő előtt töltött időre

Úgy tűnik, nagy sikere van a Sepsi Metropoliszövezetben idén meghonosított Kiskertész programnak: minden településről bekapcsolódtak óvodások, iskolások, összesen mintegy 1500-an csaptak fel kis kertésznek.

Kiskertészkedés: vonzó alternatíva a képernyő előtt töltött időre
2025. augusztus 18., hétfő

Volt, nincs: csak az emlékek maradtak a Bodok szállodáról

Már csak egyetlen szintje maradt a valamikori tízemeletes épületnek, amely a hetvenes évek óta része volt a sepsiszentgyörgyi városképnek. A Bodok szállodának rövidesen nyoma sem marad.

Volt, nincs: csak az emlékek maradtak a Bodok szállodáról
2025. augusztus 18., hétfő

„Ilyen még Ceaușescu idején sem volt” – Háromszéken is tiltakoznak a tanügyi megszorítások ellen

Káosz és bizonytalanság előzi meg az idei tanévkezdést a kormány megszorító csomagja miatt. A feszültség Háromszéken is nő: a szakszervezetek pár nap múlva tüntetni készülnek, és a tanévkezdésre időzített sztrájkhoz is gyűjtik az aláírásokat.

„Ilyen még Ceaușescu idején sem volt” – Háromszéken is tiltakoznak a tanügyi megszorítások ellen
2025. augusztus 18., hétfő

Két medvét ütöttek el Háromszéken két nap alatt

Két nap különbséggel két medvét is elütöttek Háromszéken – közölte hétfőn közösségi oldalán a Kovászna megyei környezetőrség.

Két medvét ütöttek el Háromszéken két nap alatt