Pénteken rajtol a színházi kollokvium

Elkezdődik péntek délután a jövő vasárnapig tartó színházi kavalkád, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház szervezésében következik a Nemzetiségi Színházi Kollokvium kilencedik kiadása. A fesztivál idei újítása, hogy magyarországi kisebbségi színházakat is vendégül lát, így jelen lesz a Szarvasi Szlovák Színház, illetve a budapesti Cinka Panna Cigány Színház is.

Pethő Melánia

2011. szeptember 30., 11:172011. szeptember 30., 11:17

2011. szeptember 30., 21:372011. szeptember 30., 21:37

A kollokvium első fellépő társulata a nagyváradi Szigligeti Színház,
amely Georg Büchner Leonce és Léna című darabját mutatja be

A szeptember 30. és október 9. között zajló fesztivál programjában 23 színházi előadás, koncertek (Palya Bea, Kistehén Minimál, Cári Tibor, P.U.L.B., Bagossy Brothers), műhelymunkák, színháztudományi előadások, kerekasztal a Kárpát-medencei magyar színházak együttműködéséről, felolvasószínház, könyvvásár szerepel.

A záró gálaünnepségen díjazásra kerül a legjobb előadás, legjobb rendezés, legjobb női és férfi szereplő, illetve a közönség és a zsűri tetszését leginkább elnyerő előadás, valamint további különdíjakra lehet számítani.

A fesztivált péntek délután 5 órakor nyitja meg Markó Attila, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának államtitkára és Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. Az est házigazdája Béres László. A köszöntőt követően a nagyváradi társulat lép színre Georg Büchner Leonce és Léna című előadásával. Ezt követően Dorota Maslowska Két lenyelül beszélő szegény román című drámáját mutatja be a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. Az est Cári Tibor a Színház Zenéje című koncerttel ér véget, melyre a belépés ingyenes.

A rendezvény kezdeményezője és immár 10 éve fő támogatója Románia Kormányának Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala. Az idei évtől a fesztivál szerepel a Román Kulturális és Örökségvédelmi Minisztérium, valamint Hargita Megye Tanácsának kiemelt fontosságú kulturális rendezvényei között, és ennek megfelelően kiemelt támogatásban részesül a minisztérium és a megyei tanács részéről.

A hazai támogatók mellett az anyaországi Bethlen Gábor Alap is jelentősen hozzájárul a kollokvium megvalósításához.

A Figura Stúdió Színház társszervezői az Ifitéka, a Szárhegyi Kulturális és Művészeti Központ, a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ és a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár.

Az előzetesen meghirdetett, és a plakáton megjelent programhoz képest változás, hogy a szebeni Radu Stanca színház német társulata egy sajnálatos tűzeset miatt nem tudta vállalni a fellépést, így helyettük, október 6-án a Csíki Játékszín Vaknyugat című előadására kerül sor.

Belépőjegyek és bérletek:

A belépőjegyek árusítása egy órával az előadás megkezdése előtt indul. A jegyek ára: nagyszínpadi előadás 8 lej, diákoknak és nyugdíjasoknak 5 lej. Stúdióelőadás: 8 lej. A stúdióelőadásokra a jegyek száma korlátozott!

Bérletek ára: 60 lej, diákoknak és nyugdíjasoknak 40 lej. A bérletek megvásárolhatók a színház jegyirodájában munkanapokon 10 és 16 óra között.

A fesztivál részletes programja portálunk szórakozás menüpontja alatt is megtalálható.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 25., szerda

Kátyúznak Gyergyószentmiklóson: egyelőre ideiglenes javítás a tavaszi munkálatokig

A lakossági panaszokra reagálva ideiglenes kátyúzásba kezdtek Gyergyószentmiklós több pontján. A téli hónapok alatt keletkezett úthibákat hidegaszfalttal próbálják orvosolni, amíg az időjárás és a költségvetés lehetővé nem teszi a tartósabb javításokat.

Kátyúznak Gyergyószentmiklóson: egyelőre ideiglenes javítás a tavaszi munkálatokig
Hirdetés
2026. február 23., hétfő

Elhunyt Lázár Zoltán, Gyergyószentmiklós korábbi alpolgármestere

Elhunyt 83 éves korában Lázár Zoltán atomfizikus, tanár, vállalkozó, Gyergyószentmiklós egykori alpolgármestere, a képviselő-testületi tagja.

Elhunyt Lázár Zoltán, Gyergyószentmiklós korábbi alpolgármestere
2026. február 23., hétfő

Korszerű sportpadlót kap a gyergyószentmiklósi sportcsarnok

Elkezdték a gyergyószentmiklósi id. Basilides Tibor Sportcsarnok új padlózatának kiépítését. A megrongálódott, elavult borítás helyére korszerű, tömörfa sportparketta kerül. A beruházás régi hiányosságot pótol.

Korszerű sportpadlót kap a gyergyószentmiklósi sportcsarnok
2026. február 19., csütörtök

Több mint negyven térfigyelő kamerát szerelnek fel Gyergyószentmiklóson

Jelentős közbiztonsági beruházást hagyott jóvá a város képviselő-testülete a februári tanácsülésen: egy 2,7 millió lejes uniós pályázat révén több mint negyven kamerát, rendszámfelismerő rendszert és okos gyalogátkelőket telepítenek a város kulcspontjain.

Több mint negyven térfigyelő kamerát szerelnek fel Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Ismét benépesül a Gyilkos-tó jege: jön az ötödik lékésző horgászverseny

Jó hangulatú szabadtéri eseményre várják a horgászat szerelmeseit: ismét megszervezik a hagyományos lékésző versenyt a Gyilkos-tó jegén.

Ismét benépesül a Gyilkos-tó jege: jön az ötödik lékésző horgászverseny
2026. február 18., szerda

Lakásba betörve segítettek a tűzoltók Maroshévízen

Sürgősségi beavatkozásra volt szükség ahhoz, hogy segíteni tudjanak egy maroshévízi férfin, miután ismerősei nem tudták elérni, és attól tartottak, bajba került.

Lakásba betörve segítettek a tűzoltók Maroshévízen
2026. február 18., szerda

Számos gyergyószentmiklósi háztartásban nem lesz áram

Áramszünetre kell számítani több gyergyószentmiklósi háztartásban csütörtökön karbantartási munkálatok miatt – olvasható a polgármesteri hivatal közösségi oldalán.

Számos gyergyószentmiklósi háztartásban nem lesz áram
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Villanyoszlopnak ütközött egy teherautó, leszakadt vezetékek akadályozzák a forgalmat

Villanyoszlopnak ütközött egy teherautó Gyergyótölgyesen szerda reggel, a leszakadt vezetékek miatt teljes útzár van érvényben az érintett útszakaszon – adja hírül a Hargita megyei tűzoltóság.

Villanyoszlopnak ütközött egy teherautó, leszakadt vezetékek akadályozzák a forgalmat
2026. február 16., hétfő

Hűtőházzá változott a gyergyószentmiklósi rendőrség székhelye a szakszervezet szerint

Nehéz körülmények között dolgoznak a gyergyószentmiklósi rendőrök, miután meghibásodott az intézmény székhelyének fűtésrendszere, és az épületben a hőmérséklet 11 Celsius-fokra csökkent – figyelmeztetett hétfőn Facebook-oldalán az Europol szakszervezet.

Hűtőházzá változott a gyergyószentmiklósi rendőrség székhelye a szakszervezet szerint
2026. február 16., hétfő

Egy lépéssel előrébb a Saligny-program gyergyószentmiklósi beruházásai

Közelebb került a megvalósításhoz a gyergyószentmiklósi Makkos és a Temető utcák korszerűsítése, a helyi képviselő-testület hétfőn elfogadta a finanszírozási szerződés megkötéséhez szükséges dokumentációt.

Egy lépéssel előrébb a Saligny-program gyergyószentmiklósi beruházásai
Hirdetés