
Boldogasszony címmel nyílt tematikus kiállítás a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum és a Forrás galéria együttműködésének eredményeként. Az ősi eredetű kulturális jelkép útját, változatait, személyes értelmezéseit láthatjuk a kiállításon, az angyali üdvözlettől a gyermekét kezében tartó anya örök alakjáig, 26 képzőművész alkotásán keresztül.
2010. október 31., 21:062010. október 31., 21:06
2010. november 01., 12:402010. november 01., 12:40
Fotó: Csibi Márti
Magasztos kulturális eseménynek lehettek tanúi, akik részt vettek a pénteken este hat órától tartott Boldogasszony kiállítás megnyitóján a Tarisznyás Márton Múzeumban.
„Gyergyószentmiklóson van a leginkább otthon ez a kiállítás, ahol a székelyek bátor kiállása ma is életben tartja a Boldogasszony kultuszát” – fogalmazott Mezei János a kiállítás megnyitóján.
Balogh György konzul, a Magyar Köztársaság Csíkszeredai Főkonzulátusának ügyvivője megnyitó beszédében úgy fogalmazott, a művészek ugyanazt hozzák felszínre, ugyanazt mutatják be, ami valójában bennünk is megvan, csak lelkünknek és szellemünknek egy ősi rétegében, ahonnan már-már csak megmagyarázhatatlan mozdulatok, gesztusok törnek elő.
Tóth Norbert, a Forrás galéria ügyvezető igazgatója hozzátette: a kiállítást és a hozzá illeszkedő előadások, programok sorozatát minden felkért alkotóművész és gondolkodó szívesen támogatta. A tervek között szerepel egy televíziós műsorsorozat és dokumentumfilm készítése is a tárlat útjáról: a generációkat és nemzeteket, népeket összekötő Boldogasszonyról.
Fotó: Csibi Márti
Mit is jelent számunkra a Boldogasszony alakja, szellemisége, hogyan mutatják be Kárpát-medence védőasszonyát a mai kor meghatározó alkotói – erre kaphatnak választ azok, akik megtekintik az olajfestménytől a grafikáig, szobortól a reliefig terjed a művek sorát, melyek hol látomásos erejű pillanatokat láttatnak, hol a Bibliához igazodnak, hol pedig a hagyományos népművészeti ábrázolásokhoz, ismert jelképrendszerekhez nyúlnak vissza.
Az avantgárd törekvések átalakulása, a szakralitás és a profanitás, a teológia és a hit viszonya, a panteizmus és a teremtett világ eltérő mivolta, a templomépítészet kihívásai, az angyalszobrok faragásakor nélkülözhetetlen tájékozódás, a hit személyessége és változása mind helyet kap a Tarisznyás Márton Múzeum kiállítótermében.
Gyergyószentmiklóson jelenleg több infrastrukturális beruházás is zajlik párhuzamosan. Egyszerre dolgoznak a szennyvízhálózat bővítésén, a korábban felásott utak helyreállításán, és készülnek az elektromosautó-töltőállomások is.
A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.
Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.
Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.
128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.
Énekkel csatlakoztak a Nemzeti Összetartozás Napjához a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Általános Iskola diákjai: 402 alsó tagozatos tanuló adta elő az Otthon vagyunk című dalt a Szent István-templomban.
Osztják a fűtés- és energiatámogatásokat Gyergyószentmiklóson: június 2. és 4. között vehetik át a jogosultak a fűtéstámogatást, közismert nevén a „fapénzt”, valamint az energia-kiegészítő juttatást, az úgynevezett „butéliapénzt”.
Folytatódik Gyergyószentmiklós külterületeinek általános kataszteri felmérése: június 2. és 5. között több dűlőben és az ipari zóna belterületein végeznek helyszíni méréseket.