Múzeumok éjszakája – idén is, de múzsák nélkül

A Maros Megyei Múzeum május 14–16. között szervezi meg a koncertekkel, kiállításokkal, gyerekeknek szánt műhelyekkel és történelem órával egybekötött Múzeumok éjszakája című rendezvényt, melyet az elmúlt években az Amphion Egyesület szervezett.

Hajnal Csilla (R)

2010. április 29., 16:552010. április 29., 16:55

Galéria

Az Amphion Egyesület a Múzeumok éjszakája – Múzsák éjszakája címet adta a rendezvénynek az elmúlt években, ugyanis több kulturális intézményt – bábszínház, filharmónia – is bevont a szervezésbe. Idén a Maros Megyei Múzeum vállalta fel az esemény megrendezését, amellyel több európai városban is találkozunk ilyenkor tavasszal, és a Múzeumok éjszakája nevet viseli. A szervezők úgy döntöttek, hogy most főleg a gyerekek szórakoztatására és okítására fektetik a hangsúlyt – tudtuk meg Deuten Makkai Rékától, a múzeum közkapcsolatokért felelős munkatársától. „Az érdeklődők szempontjából nem az a fontos, hogy ki szervezi, hanem az, hogy idén is lesz Múzeumok éjszakája” – tette hozzá a múzeum munkatársa.

Az Amphion Egyesület elnöke, Gorea Brânduşa a Székelyhon.ro-nak elmondta, hogy többszöri megkeresésükre sem válaszolt a múzeum, ezért nem vesz részt idén az egyesület a szervezésben. A rendezvény nevének második fele – Múzsák éjszakája – is elmarad az esemény megnevezéséből ebben az évben, ugyanis az még az Amphion Egyesülettől származik.

A május idusára tett kulturális rendezvény keretében hajnali kettőig tartja nyitva kapuit a Maros Megyei Múzeum – tudtuk meg Deuten Makkai Rékától.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 22., hétfő

Betlehemessel hangolódtak az ünnepre Nyárádszeredában

A kis Jézus megszületett, örvendjünk! címmel szerveztek hétfőn délután ünnepre hangoló eseményt Nyárádszerdában. A kisdiákok betlehemest adtak elő, majd a közönséggel együtt népi énekeket tanultak és csuhéból angyalt készítettek.

Betlehemessel hangolódtak az ünnepre Nyárádszeredában
Hirdetés
2025. december 21., vasárnap

Lakóház gyulladt ki Botadűlőn

Lakóház kapott lángra vasárnap este a Mezőzáh községhez tartozó Botadűlőn – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.

Lakóház gyulladt ki Botadűlőn
Lakóház gyulladt ki Botadűlőn
2025. december 21., vasárnap

Lakóház gyulladt ki Botadűlőn

2025. december 21., vasárnap

Autó sodródott le az útról Csobotánynál

Többen megsérültek a járműben, amely vasárnap délután lesodródott a 15-ös országútról, majd felborult Csobotány közelében – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Autó sodródott le az útról Csobotánynál
Autó sodródott le az útról Csobotánynál
2025. december 21., vasárnap

Autó sodródott le az útról Csobotánynál

2025. december 21., vasárnap

Amiből soha nem elég: továbbra is nevelőszülőket keres a gyermekvédelem

A Maros megyei gyermekvédelmi igazgatóság új módszerekkel is próbálja elérni azokat, akik hivatásként vállalnák a nevelő szülői felelősséget: állásbörzén voltak, ahol sikerült is új kollégát találniuk, de még többre van szükség.

Amiből soha nem elég: továbbra is nevelőszülőket keres a gyermekvédelem
Hirdetés
2025. december 20., szombat

Baleset Nyárádtőnél: mindkét sávon lezárták az utat

Két ember sérült meg szombaton este a Nyárádtő Ákosfalva felőli kijáratánál történt balesetben – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.

Baleset Nyárádtőnél: mindkét sávon lezárták az utat
2025. december 20., szombat

Új tanuszoda Szovátán – fotók

Ezernyolcszáz szovátai gyermek tanulhat úszni a szombaton átadott tanuszodában, amely nemcsak nagyobb, mint az eddigi hasonló létesítmények, hanem olcsóbb is lesz fenntartani.

Új tanuszoda Szovátán – fotók
Új tanuszoda Szovátán – fotók
2025. december 20., szombat

Új tanuszoda Szovátán – fotók

2025. december 20., szombat

Bölcsődét avattak Gyulakután

Negyven férőhelyes új bölcsődét avattak fel szombaton Gyulakután. A már jól ismert zsiráffej kandikált ki itt is az épületből, amelynek falára a 46. szám került fel, ugyanis országszerte ez a negyvenhatodik felavatott bölcsőde.

Bölcsődét avattak Gyulakután
Bölcsődét avattak Gyulakután
2025. december 20., szombat

Bölcsődét avattak Gyulakután

Hirdetés
2025. december 19., péntek

Őrizetbe vettek egy szászrégeni férfit antiszemita üzenetek közzététele miatt

Egy közösségi oldalon tette közzé hozzászólásait a szászrégeni férfi, aki egy horogkeresztet ábrázoló fotót, valamint erőszakos jellegű üzenetet is csatolt. A rendőrség hivatalból indított eljárást ellene.

Őrizetbe vettek egy szászrégeni férfit antiszemita üzenetek közzététele miatt
2025. december 19., péntek

A lábujjhegytől a szemüvegig: nyolc nem mindennapi követelmény a marosvásárhelyi utaskísérők alkalmazásakor

Utaskísérőket alkalmaznak a marosvásárhelyi reptérre, közzétették az időpontot és a nem mindennapi követelményeket.

A lábujjhegytől a szemüvegig: nyolc nem mindennapi követelmény a marosvásárhelyi utaskísérők alkalmazásakor
2025. december 18., csütörtök

A legszebb fotók visszatértek az állatkertbe

Újra megcsodálhatók a Milvus Csoport idei fotópályázatára beérkezett legszebb alkotások a Marosvásárhelyi Állatkertben.

A legszebb fotók visszatértek az állatkertbe
A legszebb fotók visszatértek az állatkertbe
2025. december 18., csütörtök

A legszebb fotók visszatértek az állatkertbe

Hirdetés