
Kulcsár-Székely Attila, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház színművésze szeptemberben nyárádmenti templomok falai között adta elő a Wass Albert életművéből összeállított előadását, amelynek fő célja az volt, hogy a színház eljusson olyan helyekre is, ahova teátrum technikai okok miatt nem tud eljutni. Október 9-én, vasárnap pedig a marosvásárhelyi Vártemplomban is „életre kelnek” Wass Albert szavai.
2011. október 04., 12:232011. október 04., 12:23
2012. március 10., 16:222012. március 10., 16:22
A székelyudvarhelyi színművész a templomot választotta Mustármag című előadásának helyszínéül. Nem csoda, hiszen Isten háza mindig is a közösség találkozásának helye volt. A templom falai, oszlopai pedig kiváló díszletként szolgálnak. Általában istentiszteletek vagy szentmisék után adja elő a kétharmad részben Wass Albert verseiből, egyharmad részben az író prózai alkotásaiból összeállított előadását, amelynek missziós jellegét az is alátámasztja, hogy ingyen játszik mindenhol, és bármilyen közösség meghívásának ezután is eleget tesz.
„Az előadás neve nem véletlenül Mustármag, ugyanis van egy erősen vallásos jellege is” – mondta a Székelyhon.ro-nak korábban Kulcsár-Székely Attila. A művész akkor megjegyezte: nem szavalóestről van szó, hanem egy kerek előadásról. „Újraolvastam Wass Albert összes művét, így válogattam össze az 50 perces produkcióra valót” – tette hozzá az előadó.
Legközelebb október 9-én, vasárnap 19 órától Marosvásárhelyen a Vártemplomban vendégszerepel Kulcsár-Székely Attila. A belépés ingyenes, a helyek száma azonban korlátozott. Helyszámot igényelni lehet a Vártemplom lelkészi hivatalában hétfőtől, október 3-tól kezdődően péntekig, október 7-ig 9 és 14 óra között.
Az elmúlt évadban összeállított műsor bemutatójára a Fehér megyei Tűrben került sor, majd egy magyarországi turné után Szlovénia fővárosában, Ljubljanában a magyar nagykövetségen is előadta egyszemélyes produkcióját. Budapesten és természetesen Székelyudvarhelyen is fellépett, majd a bekecsalji Májában is bemutatta a Mustármagot, de színre vitte előadását már Márkodban és a Mikházi Csűrszínházban is.
Mozgalmas napjuk volt vasárnap a Maros megyei tűzoltóknak, akik több településen is beavatkozásra kényszerültek különböző tüzek miatt.
Száraz növényzet kapott lángra Szászrégenben, a Nordenlor cég telephelyének közelében. A szél segíti a lángok terjedését a közeli városrész felé.
Medve támadott meg egy embert a Maros megyei Torboszló és Székelyabod közötti erdős területen, vasárnap koradélután.
Közúti baleset történt vasárnap kora délután Marosvásárhelyen. A Dózsa György úton négy személygépkocsi ütközött össze.
Akár negyvenötezer lejes pénzbírságot is kaphatnak a szemetelő marosvásárhelyi horgászok – hívja fel a figyelmet a Maros Megyei Sporthorgászok és Vadászok Egyesülete. A szabadidejüket a Maros parton töltőket az onkológia kórház panaszolta be.
Tűz ütött ki egy koronkai vendéglátóhely konyhájában szombaton este. Személyi sérülés nem történt.
Két újabb Maros megyei helyszínről is azt jelentik, hogy kigyulladt a száraz növényzet, ezzel pedig ötre nőtt a szombati napon Maros megyéből jelentett tarlótüzek száma.
Száraz növényzet gyulladt ki egy nehezen megközelíthető területen a Nagyernye községhez tartozó Székes falu közelében.
Melléképület gyulladt ki a Maros megyei Udvarfalván szombaton délután, veszélybe kerülhet egy méhész telep is.
Kigyulladt kéményhez riasztották a tűzoltókat Backamadrasra szombaton délután.
szóljon hozzá!