Mustármag – az évad utolsó bemutatója a városnapokon

•  Fotó: Kovács Eszter

Fotó: Kovács Eszter

A 2010–2011-es évad utolsó bemutatójaként, a városnapok keretén belül június 4-én, szombaton 16 órától Kulcsár-Székely Attila Mustármag című egyéni előadását tekintheti meg a nagyérdemű a Szent Miklós-hegyi plébániatemplomban. A szórványban és Magyarországon már több helyen is bemutatott produkcióról a Tomcsa Sándor Színház munkatársai számoltak be a sajtó képviselőinek.

Kovács Eszter

2011. május 31., 14:422011. május 31., 14:42

2011. május 31., 16:182011. május 31., 16:18

A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház idén három előadással is beszáll a városnapok rendezvénysorozatba – tájékoztatott Nagy Pál intézményvezető. Június 1-jén, a gyereknap alakalmából a társulat Csipkerózsika című, délután 6 órakor kezdődő ingyenes előadására várják a gyerekeket és szülőket egyaránt. Kulcsár-Székely Attila egyéni előadásának bemutatója június 4-én, a trianoni emléknap alkalmából lesz, illetve szerdán, június 8-án a Csíki Játékszín előadásában a Csókos asszony című operett lesz megtekinthető 19 órától a Művelődési Házban. A színház vezetősége felhívja nézői figyelmét, hogy míg a meseelőadás és az egyéni produkció ingyenes, utóbbira a helyek korlátozott száma miatt a Művelődési Ház jegypénztáránál kell helyeket foglalni. A szerdai vendégelőadásra a felnőttjegy 10, a diák- és nyugdíjasjegy 8 lejbe kerül.

A Wass Albert szövegei alapján a színművész Kulcsár-Székely Attila által összeállított Mustármag a száműzött ember problémáját dolgozza fel, magyarázta Csurulya Csongor, az egyéni előadás rendezője. A produkció ötlete egy, a szórványba tett látogatás alkalmával született meg az előadó színész fejében, és célközönsége is főként a szórványban élő magyarság.

„Nem véletlenül választottuk a templomot a darab helyszínéül, hisz ez a szöveg miatt is adja magát. Továbbá, mivel egy olyan előadásról van szó, amelyet sokat utaztattunk és fogunk még a jövő évadban is, a templom a díszlet szerepét is játssza: minimális idő alatt a legkisebb falvakban is készen állhatunk az előadás kezdésére” – avatott be a technikai részletekbe Kulcsár-Székely. A Mustármag első bemutatója május 8-án volt Tür község katolikus plébániáján, azóta több magyarországi és szlovéniai helyszínen is „turnézott” az egyéni produkció, illetve a jövőben a katolikus és református egyházmegyék képviselőinek közreműködésével több szórványmagyar közösség is megtekintheti majd.

Mint megtudtuk, a darab „azt a küldetést szolgálná, hogy az egyik legnagyobb magyar írónkról eloszlassuk azt a tévhitet, hogy Wass Albert múltba forduló, búsongó, jövőkép és optimizmus nélküli, nacionalista, romángyűlölő. Az előadást az író verseiből, regényeiből publicisztikáiból állítottuk össze, arányaiban kétharmad vers és egyharmad próza.” Az egyéni produkciót a Kormorán zenéje, illetve Derzsi Dénkó Dalol a honvágy című saját szerzeményének felvétele színesíti. Az előadásra helyek a Művelődési Ház jegypénztáránál foglalhatók hétköznapokon 11–14 és 15–17 óra között, további információk, illetve a produkció magyarországi és szlovéniai turnénaplója a www.szinhaz.ro oldalon találhatók.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 24., kedd

Színészek és táncosok mesélnek a barátság erejéről Székelyudvarhelyen

A barátság erejéről szól a Barátságunk története című új mesejáték, amelyet a Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely közösen visz színpadra Székelyudvarhelyen. Az összművészeti előadás bemutatóját szombaton tartják.

Színészek és táncosok mesélnek a barátság erejéről Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. február 23., hétfő

Anyamedve a kamerák kereszttüzében: egyelőre nem jelent veszélyt a sóskúti lakó

Távolságtartásra intenek a Sóskúton tanyázó medvecsalád miatt. A két bocsával pihenő anyamedve ugyan közel, mintegy 30–40 méterre húzódott meg a diákszállótól, de eddigi viselkedése alapján nem keresi az emberek társaságát és nem mutat agressziót.

Anyamedve a kamerák kereszttüzében: egyelőre nem jelent veszélyt a sóskúti lakó
2026. február 23., hétfő

Kápolnási Zsolt történész tart történelmi visszatekintőt

Kápolnási Zsolt történész Székelyudvarhely és Budapest a millenniumi ünnepségek hevében (1896) címmel tart előadást február 26-án Székelyudvarhelyen.

Kápolnási Zsolt történész tart történelmi visszatekintőt
2026. február 20., péntek

Egészségügyi szakembereknek és pácienseknek egyaránt szól a székelyudvarhelyi kórháznapok idei kiadása

A város egyik legnagyobb tudományos rendezvényévé nőtte ki magát a Székelyudvarhelyi Kórház Napok: a harmadik kiadást március 4–7. között tartják. Idén is külön napot szentelnek a prevenciós, lakosságnak szóló programoknak.

Egészségügyi szakembereknek és pácienseknek egyaránt szól a székelyudvarhelyi kórháznapok idei kiadása
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Figyelem: tíz közkút és forrás vizéből csak egy iható Maros megyében

Szigorú figyelmeztetést adott ki a Maros Megyei Közegészségügyi Igazgatóság: a bevizsgált közkutak és források kevesebb mint 10 százaléka rendelkezik mindenki számára iható vízzel. Nitráttartalom vagy a bakteriális fertőzöttség miatt tilos a fogyasztás.

Figyelem: tíz közkút és forrás vizéből csak egy iható Maros megyében
2026. február 20., péntek

Új mentőautó szolgál Korond térségében

Korszerű, négykerék-meghajtású mentőautóval bővült Korond és a környező települések sürgősségi egészségügyi ellátása, ami jelentősen javítja a beavatkozások gyorsaságát, különösen a hegyvidéki térségben.

Új mentőautó szolgál Korond térségében
Új mentőautó szolgál Korond térségében
2026. február 20., péntek

Új mentőautó szolgál Korond térségében

2026. február 20., péntek

Jégkarnevált szerveznek Székelyudvarhelyen

Újra megszervezik a Játék a jégen! programsorozatot Székelyudvarhelyen, amely szombaton reggel 9 órától várja a gyerekeket és családjaikat a korcsolyapályán.

Jégkarnevált szerveznek Székelyudvarhelyen
Jégkarnevált szerveznek Székelyudvarhelyen
2026. február 20., péntek

Jégkarnevált szerveznek Székelyudvarhelyen

Hirdetés
2026. február 19., csütörtök

Többlépcsős árvízvédelmi rendszert építenek a Korond-patakon

A kormány jóváhagyta a Korond-patakon épülő árvízvédelmi rendszer gazdasági és műszaki tervét csütörtöki ülésén. A települést védő gát- és záportározó-rendszer 332 millió lejből fog megépülni, amelyet állami forrásból biztosítanak.

Többlépcsős árvízvédelmi rendszert építenek a Korond-patakon
2026. február 18., szerda

Teherautók akadtak el a Cekend-tető közelében, akadozva halad a forgalom

Elakadt kamionok nehezítik a közlekedést a 13A jelzésű országút Máréfalva és Kápolnásfalu közötti szakaszán, a Cekend-tető közelében.

Teherautók akadtak el a Cekend-tető közelében, akadozva halad a forgalom
2026. február 17., kedd

Anyamedve tanyázik két boccsal Sóskúton, lezárták a területet

Anyamedve tartózkodik két boccsal a Sóskúton, a Diákszálló mögötti erdős területen, mindenkit figyelmeztetnek, hogy ne közelítsék meg a területet kíváncsiskodva.

Anyamedve tanyázik két boccsal Sóskúton, lezárták a területet
Hirdetés