Lukács nem kertelt – sokkolt és nevettetett

Lukács nem kerülgette a forró kását, a bolíviai La Pazban lemészárolt Magyarosi Árpádot és társait ábrázoló fényképekkel illusztrálta: „tetteinknek következményei vannak”. A szerző a Magyar Baptista Szeretetszolgálat révén – „kényszerházasság, melyből szerelem lett” – jutott ki a dél-amerikai országba, ahol többek között az említett „terroristacsapat” élve elfogott és bebörtönzött tagjával, a székelyföldi származású Tóásó Előddel is volt alkalma előbb cellájában, majd perén találkozni.

Bár a kötetben összeválogatott írásokból kiderülnek Lukács látogatásának részletei, az előadáson mégis elhangzottak újabb, sokszor humoros részletek: kiderült, mi köze a Boci csokinak az iPhone-hoz, vagy hogy milyen hermanói (testvéri) viszonyok juttatták be az újságírót Tóásó tárgyalására. A szerző által készített fotókon megörökített börtönön belüli viszonyok, illetve a diktatórikus rendszer abszurditásai sokszor nevetésre sarkallták a hallgatóságot, Lukács mégis komor hangnemben zárta a találkozó első felét: „Sajnos nem látom Tóásó történetének végét (…), de minden tőlem telhetőt megteszek, hogy a magyarországi elöljárókat, főként politikusokat bevonjam az ügybe. Az Európai Unióban azt előírjuk, hogy az uborkának mekkora görbülete legyen, csak boldog csirkéket nevelünk, és a levágandó disznóval is kíméletesen bánunk, de az emberi élet már nem jelent sokat.”

A következőkben észak-koreai – „amikor az ázsiai megszállottság találkozik a kommunisták hülyeségével” –, burmai (mianmari) – „egészen más formája az őrületnek” –, valamint kubai – „a szivar, a rum, a nagy mellű nők és a szamba címszavakban ismert turistaparadicsom mögött” – kalandjairól számolt be az egyre derűsebb nagyérdeműnek, tanulságként megjegyezvén, hogy a boldogság és a jókedv nem függ sem pénztől, sem politikai rendszertől.

A Ceauşescu Romániájában kikupálódó Lukács saját bevallása szerint a bezártság elől menekült – évente minimum tíz országba –, viszont a gazdag államokat nem szívesen látogatja, hisz ott nincs mit nézni. „Azért járok diktatúrákba és katasztrófák helyszíneire, mert utána nagyon jó hazajönni: az emberben átértékelődnek a dolgok, eltörpülnek a mindennapi problémák és a lelki tyúkszemek. Örül annak, hogy van fedél a feje felett és szerettei biztonságban vannak” – summázott a szerző.

A Micsoda útjaim... sorozat első kiadványaként megjelent Diktátorok könyvét a szerző ígérete szerint decemberben követi a második, a Katasztrófák könyve. Lukács erdélyi előadássorozatának második állomásán kedden a csíkszeredai Sapientia Egyetem aulájában találkozik olvasóközönségével, szerdán pedig 18 órától a marosvásárhelyi Deus Providebit Házban, illetve június 23-án a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban kerül sor az előadásra.